"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Joel 2:32

 

Képtalálat a következőre: „szűz mária királynő”

A Miurunk Jézus Krisztus által adott üzenete Fény Máriájának - 2016 07 08

Szeretett gyermekeim, az Univerzum ereje mozgásban van, a Hold serkenti az óceán hullámait és ez veszélyesebb az emberre. A vizek emelkednek és lecsapnak a városokra, majd a nagy épületek a múlt részei lesznek az ember hatalmas munkáival egyetemben.
 
 
A változékony évszakok miatt az emberiség az éhségtől fog szenvedni. 
 
 
Imádkozzatok gyermekeim, a háború kitörése közeleg, az emberiség szenvedése már nem lesz távoli. Azok, akik elősegítik a háborút azok azt sietve előkészítették, hogy az úgy lehessen.
 
 
Imádkozzatok gyermekeim, a tudomány hatalmas fejlődést bújtat, az emberiség nem ismeri őket, a gonosz által lettek teremtve. Nagy tudósok tűntek el tisztázatlanul; az eliteknek dolgoznak azon célból, hogy milliókat kaszáljanak emberi lények eltüntetéséből.
 
 
Imádkozzatok gyermekeim, a vulkánok felidézik a régi kort, dühük megrázza az ember szívét.
 
 
Imádkozzatok gyermekeim, a föld megremeg az ember terrorizmusával együtt, Franciaország sírni fog gyermekeiért, Anglia és Olaszország el lesz pusztítva a jajgatások közt.
 
 
Imádkozzatok Chile szenved, Ecuádor nincs félelem nélkül. Kalifornia sírni fog nagy sóhajtásokkal.
 
 
Imádkozzatok, Spanyolországból jajgatást fogtok hallani, Ázsiából is fognak jönni. A Föld nem áll le, a változások érkeznek és az ember nem látja őket.





Jézus Krisztus által Fény Máriának adott üzenet 2016 07 10

Háborúban éltek és tagadjátok ezt, szakaszos háborúban éltek. Meg fogjátok látni, hogy a Föld remegni fog mielőtt néhány nemzet provokálja egymást. Néhány gyermekem elméjével saját életére koncentrálva él, emberi akaratuk szerint, amiben közvetlen nem tekintenek túl mint, amit egy rövidlátó tekintettel látni képesek. Ezért ők tagadják a háborút és a háború hamarosan megérkezik konfliktusokkal, fájdalmakkal, megszállásokkal. A szervezést sok ország alkotja, akik egy rossz lépést fognak tenni és ez lesz egy nagy provokáció, ami kirobbant egy nagy konfliktust.
Az uralkodóknak lehetősége van néhány atmoszférikus  jelenséget befolyásolni a tudomány által. Ezen pillanatokban a klíma nem ugyanaz az ember beavatkozása miatt és mert az ember nem ismeri el a teremtést.
 
Mondjátok testvéreiteknek, hogy imádkozzanak Ázsiáért, mert túlzottan szenvedni fog. 

Gyermekeim próbáltok túlszárnyalni engem és mohóságaitokban minden teremtményt, emberi testet megváltoztattatok betegségek sorozata miatt, emberiség saját felelőtlensége miatt.

Mondjátok testvéreiteknek imádkozzanak a vészek felett, ami sűrűn ostoroz titeket és sűrűn fog titeket ostorozni egyik nagyobb lesz mint a másik.
 
Mondjátok nekik imádkozzák Drága Vérem rózsafüzérét, és használjátok azt, amit Édesanyám adott nekik a vészekkel és csapásokkal szembeni küzdelemre. 

Szeretteim, látjátok, ahogy a megszállók elveszik Európát, látjátok hogy, ahogy menetelnek mindent lángba borítanak. És annyi szerencsétlenséget és elnyomást látok, ami szorongatja szívemet ennyi pusztulás és fájdalom.
 
Krisztus mondja nekem:

Mondjátok testvéreiteknek, hogy imádkozzatok Franciaországért, Párizs nem fog többet mosolyogni, a terrorizmus miatt túlterhelt lesz.
 
Mondjátok testvéreiteknek, hogy imádkozzanak az Egyesült Államokért, a vezetők tettei ugyanannyi ellenséget teremtett mint amennyi vezetőt. Mondjátok nekik, hogy a föld nagy erővel fog megrázkódni. 


Törökországi katonai puccshoz:

Jézus 2016 02 26.-i üzenetéből:

Imádkozzatok gyermekeim; Törökország világhír lesz, a háború keze elragadja.

Jézus 2016 02 28.-i üzenetéből :

Imádkozzatok gyermekeim Törökországért;
a  háború megmarad ezen szülőföldön és pillanatnyi közeledést próbál tenni.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 38
Heti: 296
Havi: 1 635
Össz.: 482 311

Látogatottság növelés
Oldal: Lúz Maria- a Fény Máriájának adott üzenetek
"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42 - © 2008 - 2024 - azidokvege.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »