"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Joel 2:32

 

 

Athanasius Schneider püspök: Állj készen a vértanúságra Krisztusért.

 

alt

A zsidó megtérésről, muzulmán fenyegetésről, a fogamzásgátlásról és még sok mindenről
Daniel Blackman interjúja
A jól ismert és nagy tiszteletnek örvendő asztanai (Kazahsztán) segédpüspök, Athanasius Schneider sok mindenre kiterjedő, ütős interjút adott egyhetes angliai tartózkodása alatt február végén.

A Daniel Blackmannak adott exkluzív interjúban Schneider püspök számos ellentmondásos kérdést érintett, beleértve a zsidók és muszlimok evangelizációját, a pápa legutóbbi megjegyzését a Zika-vírusról és a fogamzásgátlásról, a hierarchián belüli szabadkőművességről, és elmondta, hogy miért nem engedi, hogy a félelem megállítsa őt a katolikus hit igazságainak tanításában.

Schneider püspök útját Írország Catholic Voice nevű újságjának alapítója és szerkesztője, Anthony Murphy szervezte, több szentmisét, papi lelkigyakorlatot és beszédsorozatot foglalt magában egy virágzó szentélyben, a Ramsgate-i Szent Ágoston kegyhelyen, valamint a Szent Péter Testvériségnél, Warringtonban. A püspök meglátogatta az Oxford oratóriumot is.

Az interjú átirata

Daniel Blackman: Volt már Angliában többször is. Miért szeret idejönni, és mi különbözteti meg az itteni katolikusokat?

Bp. Schneider: Csodálatos találkozni a fiatal papsággal és laikusokkal, ez biztató számomra . Azt hiszem, az angol katolikusok folytatják a nemes hagyományok továbbadását, erről ismertek az egész világon. Üldözték őket és életüket áldozták a katolikus hitért.
Azt gondolom, hogy a mély válságban levő Egyház mai helyzete, ahol jó katolikus világiak és papok találhatók, különösen itt Angliában megfelel azoknak az időknek, amikor szintén voltak mártírok, hitvallók és papok. Biztató, hogy az angol katolikusok hűségesek a nemes katolikus örökségükhöz.

Daniel Blackman: Meséljen az imaéletéről. Mi az, ami különleges az Ön számára?

Bp. Schneider: Gyermekkorom óta mély odaadással fordulok az Oltáriszentség felé, különösen az Eucharisztia imádásához. Minden nap megteszem, ha lehet. Elengedhetetlennek tartom egy katolikus pap életéhez. Természetesen minden nap van szentmise, ami a legnagyobb dolog, igyekszem jól előkészíteni, és imádkozzuk a breviáriumot. Minden papnak, ha lehetséges, törekednie kell a napi szentségimádatra. Az eucharisztikus Úr jelenlétében lenni és a Vele való bensőséges párbeszédet megtartani alapvető szükséglet, - szeretem ezt tenni.

Daniel Blackman: az egyházon belül hosszú története van a zsidók megtérésének: Alphonse Ratisbonne, Szent Edith Stein, a második világháború római főrabbija Eugenio Zolli, és újabban a korábbi ortodox rabbi Jean-Marie Eli Satbon. A Vallásközi Kapcsolatok Bizottságának nemrégiben kiadott dokumentuma azt mondja, hogy az Egyháznak nincs formális, szervezett missziója a zsidók megtérítésére (40-49 par.). Ez most igaz? Ez a korábbi tanítás és gyakorlat korrekciója?

Ez teljesen helytelen. Ez ellentmond a mi Urunk szavainak, aki azt mondta: „Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet.” Nem azt mondta: „Minden népet, kivéve a zsidó népet.” Azt mondta, hogy minden nemzetet - és „kereszteld meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Jézus azt mondta, hogy „ha nem bennem hiszel, akkor nem lesz életed.” Ezt mondta a zsidóknak régen, és ezt mondja a mai zsidóknak is. Nekik is engedelmesnek kell lenniük Isten szövetségéhez, amit Jézus alapított. Ezért prédikáltak az apostolok a zsidóknak a zsinagógában.

2000 éve imádkozik az Egyház a zsidók megtéréséért.

Ez a kegyelem és a szeretet aktusa. Az Egyház hívja és bátorítja a zsidókat, hogy jöjjenek Krisztushoz.Voltak olyan megtérők, még szentek is, akik zsidóként tértek meg. Alphonse Ratisbonne egy vallási gyülekezetet alapított a zsidó nép evangelizálására.

Ez számomra tehát örökre is érvényes, és egyetlen egyházi dokumentum sem érvénytelenítheti ezt, mert ellentmondana a mi Urunk szavainak, ellentmondana az apostoloknak, az Egyház összes, 2000 éve óta megváltoztathatatlan és állandó szavának.

Daniel Blackman: Ez egy egyházi dokumentum, egy hivatalos vatikáni szervezettől származik. Hogyan lehetséges ez?

Bp. Schneider: Ez nagyon szomorú dolog. Ez a dokumentum nem képvisel tévedhetetlen értéket és nem szándéka, hogy tévedhetetlen legyen. Ez nem hitelesen közvetíti a Tanítóhivatalt. Volt az egyház történelmének néhány pasztorális és átmeneti jellegű dokumentuma, melyek hibákat tartalmaztak, ez a dokumentum is tartalmaz hibákat.

Ami nem tévedhetetlen, az lehet hibás.

Ismétlem, az Egyház mindig csak azokat a kinyilatkoztatásokat tanította, amelyek ex cathedra jellegűek vagy az Egyetemes Tanítóhivataltól származnak – melyeket pápák és a püspökök tanítottak, sok évszázadon át. Az említett dokumentum azonban egy új tant, egy véleményt, egy elméletet tartalmaz.

Daniel Blackman: Az angol, a walesi és német püspöki konferenciák kérték, hogy a hagyományos szertartás nagypénteki, zsidókért mondott imáját változtassák meg, hogy az összhangba kerüljön a zsidókkal folytatott jelenlegi vallásközi gyakorlattal. Vajon ez jó dolog lenne? Van valami baj a jelenlegi imával?

Bp. Schneider: Nem tudom, hogy mit akarnak, de látnunk kell az igazságot. Ez ellentétes a zsidókkal szembeni karitásszal és a szeretettel. Ha szeretem őket, akkor azt akarom, hogy ismerjék és szeressék Jézust, hogy lemossa és megtisztítsa őket Jézus legdrágább vére, és megismerjék a Szentháromságot.Ezért kell imádkoznom a megtérésükért. Megkérdőjelezem a német és az angol püspököket - nem az összes püspökről van itt szó. Vannak – tudom, mert ismerek püspököket-, akik nem értenek egyet ezzel. Nem tartom ezt helyes véleménynek; ez egyfajta támadás. Az adminisztratív nómenklatúra azt állítja, hogy egy nemzet minden püspökét képviseli. A püspöki konferenciák működésének eme módszere önmagában igen problematikus; ez az Egyház isteni struktúrája ellen hat.

Daniel Blackman: Ön olyan országban él, amelynek körülbelül 70 százaléka muszlim. Mi a tapasztalata az életről egy muzulmán többségű országban? Együttműködés vagy konfliktus van? A muszlimok áttérnek katolikus hitre?

Bp. Schneider: Istennek hála, béke és harmónia van, az emberek nagyon toleránsak és nincs ellenségeskedés. Eddig még nem volt szélsőséges az emberek mentalitása és kultúrája, a kormány nagyon aktívan támogatja a vallásközi párbeszédet. Nagyon éberek, hogy elkerüljék és akár kiutasítsák az országból azokat, akik szélsőségesek.

A kormány találkozókat szervez, hogy megossza a közös értékeket a társadalom tagjaival. Semmi teológia nincs ezeken az találkozókon, de hozzájárulnak, hogy javítsák a az emberek társadalmi életét, amit nagyon pozitívnak tartok. A jelenlegi világméretű gender ideológiáról például, amely most világszerte diktatórikus módszerekkel dolgozik, hála Istennek a muzulmánok ugyanazt a nézetet vallják.. Együtt ítéljük el a gender agendát és annak család elleni hatásait.

Daniel Blackman: Európát több iszlám terrortámadás érte - Párizs, súlyos gondok Belgiumban, valamint a Közel-Keleten, Afrika egyes részein, és többek között Pakisztánban is. Miért történik ez?

Bp. Schneider: Nos, nem tudom pontosan, hogyan keletkezett az ISIS, de azt látjuk, hogy lehetetlen lenne az ISIS számára ennyi fegyver beszerzése, ha nem finanszírozná és támogatná ezt valaki, aki erős. Olyan léptékű üzleteket kötnek fegyverben, amely nem volna lehetséges egy olyan erős állam nélkül, amely talán közvetítőkön keresztül biztosítja a számukra szükséges pénzt és fegyvereket..
Egy másik dolog, amire szeretnék utalni, hogy a nemzetközi közösségnek - USA, NATO - van elég ereje, hogy végezzenek az ISIS-szel, és ezt megtehették volna már az elején. Ezek nagyon jó titkosszolgálatokkal rendelkeznek, tudtak mindent az ISIS növekedéséről, de nem tettek semmit. A EU, a NATO, az USA nem tett semmit, pedig tudtak róla. Nem akadályozták meg az ISIS-t.

Van elég erejük, mégis hagyták az ISIS terrorista mozgalmat növekedni.

Daniel Blackman: Mit gondol, miért lehetséges ez?

Bp. Schneider: Nem ismertek előttem a világhatalom birtokosainak, a nyugati államoknak a szándékai. Nem tudom, hogy miért nem akadályozták ezt meg. Azt lehet mondani, hogy közvetve támogatták azt. Lehet, hogy vannak politikai céljaik. Az ISIS által beprogramozták a muzulmán embereknek Európába történő invázióját, hogy destabilizációt hozzanak létre, még Európa szívében is, nem csak a Közel-Keleten. Egy másik kultúrából származó hatalmas embertömeg jelenléte, akik az iszlám vallás egy radikálisabb nézetét vallják, idővel konfliktusokat és feszültséget generál a helyi lakossággal szemben. Ez általános instabilitáshoz és zavarhoz vezet. Lehet, hogy van valaki, aki erős, és fel szeretné használni ezt az instabilitást valamilyen célból.

Daniel Blackman: Van a katolikus egyháznak küldetése a muszlimokat illetően?

Bp. Schneider: Feladatunk van, igen, őket is megváltotta Krisztus, és ugyanúgy meg kell ismerniük Krisztust, mint a zsidóknak. Persze nehéz evangelizálni a muszlimokat az iszlám országokban. Ráadásul nagyon veszélyes. De legalább azokban az országokban is tanúságot tehetünk és jelen lehetünk. Ismerek embereket muzulmán háttérrel, akik elkezdték keresni Krisztust és igénylik az igazságot, tanúja voltam megtéréseknek a személyes kapcsolataimban is.

Mivel szabadok vagyunk, és mivel még nem iszlám többségű országokban élünk Európában - még nem, mert eljöhet ez is - tudjuk használni, és kell használnunk a küldetésünket az iszlám felebarátaink esetében

- nem téríteni, ami erkölcsileg helytelen, de evangelizálni kell.

Daniel Blackman: Az egyház hosszú, több évszázados múltra visszatekintő gyakorlata, hogy elítéli a szabadkőművességet. Ugyanakkor az új Egyházi Törvénykönyv törölt minden hivatkozást erről a tényről, már nem látjuk a dokumentumokat és nem hallunk erről semmiféle nyilatkozatot egyházi vezetőktől . Ez azt a benyomást keltheti, hogy a szabadkőművesség már nem veszélyes. A szabadkőműves páholyok is szívélyesen üdvözölték Ferenc pápát.

Bp. Schneider: A szabadkőművesség eredendően nem összeegyeztethető a keresztény vagy a katolikus hittel; természetéből fakadóan nem összeegyeztethető, mert keresztényellenes. Tagadják Krisztust és tagadják az objektív igazságot; a relativizmust népszerűsítik, ami ellentétes az igazsággal, az Evangéliummal. Így a szabadkőműves filozófia doktrinális hibáit népszerűsítik. Ez nem egyeztethető össze a keresztény és katolikus hittel.

A szabadkőművességnek szintén van egy ezoterikus nézőpontja, ami nem keresztény. Vannak ezoterikus rituálék és ceremóniák, ezeket nyíltan elismerik, az ilyen szertartások ellentétesek a Hittel. A szimbólumok és rituálék azt mutatják, hogy ezek ellentétesek az Evangéliumban levő isteni igazságokkal. Ezek a dolgok azt mutatják, hogy a szabadkőművesség egy másik vallás.

Megismétlem, a szabadkőművesség egy másik vallás; ez egy Krisztus ellenes vallás.

Még akkor is, amikor jót tesznek, emberbaráti és más cselekedeteket, ezek a veszélyes dolgok megmaradnak. Az emberszeretetük nem indok arra, hogy elfogadhassuk a szabadkőművességet csak azért, mert jó emberbaráti munkát végeznek. Én soha nem fogom elismerni azokat a tanaikat és szertartásaikat, amelyek szemben állnak az Evangélium isteni igazságaival. Az Egyház soha nem fogadhatja el ezt. A Hittani Kongregáció 1983-as nyilatkozata a szabadkőművességről továbbra is érvényes. Ezen nyilatkozat alapján halálos bűn, ha valaki szabadkőműves lesz - még Ferenc pápa sem változtatta meg ez a törvényt. Ez a tanítás a hivatalos és továbbra is érvényes.

Daniel Blackman: szabadkőműves honlapok és kiadványok rendszeresen kedvezően beszélnek Ferenc pápáról. A közelmúltban miért üdvözölték Ferenc pápát?

Bp. Schneider: Nos, ezt nekik kell megmondaniuk, konkrétan. Nincs egyértelmű jele annak, hogy mi a céljuk ezekkel a kijelentésekkel, milyen szándékaik vannak.

Daniel Blackman: 2013-ban, amikor hazarepült Rio de Janeiro-ból, Ferenc pápa utalt egy szabadkőműves lobbira. Nemrégiben Ravasi bíboros, az olasz Il Sole 24 Ore újságban új párbeszédre és a közös értékek megosztására hívott a szabadkőművességet illetően. Már nyerésre áll a szabadkőművesség az egyházban?

Bp. Schneider: Természetesen tudjuk, hogy a szabadkőművesség a legerősebb hatások egyike az emberi társadalom minden szintjén. Ez nyilvánvaló és egyértelmű. Elméletileg, ha valaki támogatója, vezetője egy nagyon befolyásos keresztényellenes szervezetnek, akkor az a tendencia, hogy beszivárognak abba a szervezetbe, ami az ellenséget jelenti; ez egy nagyon logikus lépés. Tehát logikus, hogy megpróbálták az évszázadok alatt és valószínűleg sikerült is beszivárogniuk az Egyház különböző szintjeire - ez világos számomra.

Nehéz konkrétan bemutatni, azonosítani, hogy ki a tag. Ez nagyon nehéz és veszélyes, mert lehet valakit vádolni azzal, hogy tag, aztán bebizonyosodik, hogy az a személy hivatalosan nem tag. Ez a szabadkőművesség titkos mivolta és az ezotéria miatt nagyon nehéz dolog.

Lehet feltételezni, hogy egy pap, püspök vagy bíboros a beszéde alapján rendelkezik valamilyen szabadkőműves kapcsolattal. Hallunk egyházfiakat teljesen úgy beszélni, mint a szabadkőművesek; amikor kinyitják a szájukat, az általuk használt kifejezések és fogalmak jellemzően szabadkőművesek.Lehet, hogy tag, de bizonyítani kell, de amikor beszél, legalább akkor szabadkőműves, talán formálisan nem tag, de néhány püspök és bíboros tisztán szabadkőműves szellemben beszél. Hangsúlyozom, hogy ez nem jelenti azt, hogy formálisan tagjai a szabadkőműveseknek.

Daniel Blackman: Ferenc pápa nemrég találkozott az orosz ortodox pátriárkával. Mi a véleménye a találkozóról? Fog ez egységet hozni Rómával, vagy elvezet egy szinódusi Egyházhoz, amely lehetővé teszi a szentáldozást az újraházasodottak esetében?

Bp. Schneider: Először is, maga a találkozó ok az örömre, hogy megtörtént, mert az ortodox egy erős Egyház gyönyörű és autentikus hagyományokkal, képekkel, a Szűzanya tiszteletével, angyalokkal, és átadott liturgiával, a szentmisét csodálatos módon ünneplik, bűnbánat, böjt, monasztikus hagyományok - sok igazi katolikus értéket őriztek meg.

Úgy tűnik számomra, hogy ez a politika által befolyásolt találkozó volt; nagyon gyorsan megtörtént, politikailag motiváltan. Nem hiszem, hogy ez a találkozó hatással lesz az Egyház szinódusivá válásához, vagy megkönnyíti az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz járulását, mint ahogy azt lehetővé teszi az ortodox egyház.

Egyetértek a pápa és a pátriárka erős megállapításaival a családról, a gender ideológia és a keresztényüldözés ellen, de amivel nem értek egyet, az a nyilatkozat a uniátusokról. Ez igazságtalanság, mert az uniátusok a múltban, a firenzei a tanács óta a pápával való egységet akarták. Ez nagyon pozitív volt, sok gyümölcsöt hozott - szenteket, vértanúkat - így nem nevezhetjük, rossznak.

A nyilatkozat a térítésről - ez a katolikus egyház elleni vádaskodás. Magam ortodox területen élek, és az Egyház nem alkalmazza a térítést. Ez a kijelentés igazságtalan volt. Azt hiszem, hogy a Szentszék engedett a pátriárka nyomásának. Úgy tűnik, hogy az ortodoxok diktáltak néhány elfogadandó pontot, ez pedig ellene van az igazságnak és igazságosságnak, egy ilyen párbeszéd nem igazi ökumenikus párbeszéd.

A párbeszédnek testvérinek kell lennie,

egyenlőnek emberi szinten, így ezek a kompromisszumok, amelyek károsítják az igazságot és az igazságosságot, nem hordozzák az igazi egység gyümölcseit.

Daniel Blackman: Ferenc pápa ismét adott interjút a repülőgépen, hazaúton Kubából. Tett egy megjegyzést a Zika-vírusról és a fogamzásgátlásról. Idézte a kongói apácák esetét és a megkülönböztetést. Lombardi atya tisztázta a pápai megjegyzést. A Fülöp-szigeti püspökök nyilvánosan kérték az egyházi tanítás felülvizsgálatát ezen a területen. Ez valóban egy olyan vita-e, amelyet az egyháznak meg kell oldania, vagy pedig emberi manőver az egyházon belül és kívül, hogy az egyházi tanítás a fogamzásgátlásról megváltozzon?

Bp. Schneider: Ez nyilvánvalóan része egy agendának, megváltoztatni az egyházi igazságokat az erkölcsben, a fogamzásgátlás témájában. Ez az egész egy terv, egy nagy nyomás, és egy agenda a fogamzásgátlás területén. Napjaink egyházában fennáll a veszély, hogy elfogadják az elváltak fogadását szentáldozáskor; ez gyakorlatilag a házasság felbonthatatlanságának tagadása.

Daniel Blackman: Ön a megváltoztatott semmisnek nyilvánítási folyamatról beszél?

Bp. Schneider: Igen, a házasság érvénytelenítésének megváltoztatott folyamata számomra a banalizálás veszélyét tartalmazza, valamint a felületességet magában a folyamatban; tartalmazza önmagában az új normákat, a támadás veszélyét a szentség és a házasság felbonthatatlansága ellen.

Ha egy szent dolgot felületesen és gyorsan kezelünk, banális módon, az felelőtlenség.

Elméletileg az új normák jelenleg ellentétben állnak az Egyház örök gyakorlatával, mert a folyamatban mindig benne volt a házasság érvényességének vélelme; ezt mindig feltételezték, a szentség védelme miatt. Az új normák azonban a házasság érvénytelenségét feltételezik már a kezdetektől fogva. Ez egy veszélyes változás a mentalitásban.

Ez a világ szellemének támadása, és a fogamzásgátlás esetében is ez van. Az Egyház igazságai megváltoztathatatlanok, és ez így is marad. VI. Pál pápa „Humanae Vitae” és II. [Szent] János Pál pápa „Veritatis Splendor” és „Familaris consortio” enciklikái azt tanították, hogy a fogamzásgátlás önmagában mindig eredendően gonosz. Nincsenek körülmények és nincsenek kivételek, melyek igazolnak egy eredendően gonosz cselekedetet. VI. Pál és II. János Pál pápák megerősítették ezt.

Daniel Blackman: Sok fontos kérdésben szólal meg, így a hívek tiszta és igaz katolikus tanítást kapnak. Nem aggasztja, hogy támadni fogják? Úgy tűnik, hogy saját magát állítja be célpontnak; a püspököket el lehet mozdítani, a média támadást indíthat, a hírnév megsemmisül.

Bp. Schneider: Nincs félelem és aggódás a támadások lehetséges áthárítása miatt, mivel életemnek értelme és minden törekvése Krisztus igazsága, hogy hű legyek Istenhez. Isten ismerjen el, ne pedig a püspökök, a média, és ne a pápa. Első a saját lelkiismeretem és a fogadalmam, amelyet Krisztusnak tettem a keresztségben és püspöki felszenteléskor, hogy az igazságot tisztán és integráns módon megtartom, sőt, hogy készen álljak az életemet is odaadni érte. Ez a vágyam és célom. Nem aggódom, hogy az emberek mit szólnak. Nevetséges félni az emberi véleménytől, mert az holnap megváltozik.

Törődnöm azzal kell, amit Isten gondol.

Az emberek nagyon gyorsan meghalnak, Isten véleménye megmarad, legfőbb feladatom tehát annak keresése hogy mi tetszik Istennek.
Segédpüspök vagyok egy egyházmegyében, boldog vagyok, és amikor a pápa áthelyez máshová, neki azt kell megtennie, és én engedelmeskedem, és minden helyen az lesz a vágyam, hogy megvédjem az igazságot.

Daniel Blackman: A szeretet a legnagyobb erény. Milyen jótékonysági, szellemi és testi cselekedetre van a legnagyobb szükségük ma a keresztényeknek a gyakorlatban?

Bp. Schneider: Először is, az értékek hierarchiájában a legfontosabb az, ami örök és halhatatlan, ez pedig a lélek, az örök értékek és az örök élet. Ezért azokra a jótékony cselekedetekre, amelyek célja, hogy felebarátom számára az örök életet közvetítsék, hogy átadják neki az örök értékeket, hogy segítsenek neki megmenteni a lelkét, nagyobb szükség van. Természetesen, ezzel egyidejűleg azonnal segíteni kell a szükségben szenvedő személynek, az éhezőnek, és így tovább - segíteni nagyon természetes dolog; ezt meg kell tenni.

De katolikusként nem csak élelmiszert és ruhát adunk, hanem a hit fényét is adjuk:

nem szabad ezt elfelejtenünk. Ez az igaz, hiteles felebaráti szeretet. Szeresd az Istent először, és szeresd felebarátodat, mint ahogy magadat szereted.

Isten azt kéri tőlünk, hogy szeressük Őt teljes elménkből, erőnkből és szívünkből. Ő fenntartja ezeket a maga számára. Jézus azt tanította, hogy úgy szeressünk másokat, ahogy önmagunkat szeretjük, és szeressünk másokat úgy, ahogy Ő szeretett bennünket. Tehát Krisztus szeretetével kell szeretnünk másokat. Azért jött, hogy megmentse a lelkünket - nem egyfelől, vagy csak a testünket, hanem a lelkünket, és hogy nekünk adja az Ő isteni igazságát. Ő a vérét ontotta a lelkünk megváltásáért.

Tehát úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan Krisztus szeret bennünket. A Fő feladatunk tehát az, hogy szeressük Istent, jobban szeressük Istent és az Ő igazságát, még a világi életünkben is, készen arra, hogy mártírok legyünk Krisztusért, és úgy szeressünk másokat, ahogy önmagunkat szeretjük és ahogy Krisztus szeretett minket, feláldozva önmagunkat mások javára.

Forrás angol nyelven

 

 

 

Bayer Zsolt: A migránsok lábát mosó Ferenc pápa a legnagyobb farizeus

 
 
Ferenc pápát ostorozza legfrissebb publicisztikájában Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa. A publicista véleménycikkében sorra veszi, hogy a Szentatya milyen jelzőket aggatott Európára, és miként vádolt meg egyes politikusokat szívtelenséggel, kegyetlenséggel és érzéketlenséggel, amiért az amúgy az unióban kisebbségben lévő döntéshozók nem akarnak mindenkit befogadni és nem akarják megnyitni a migránsok előtt Európa kapuit. Bayer nyomatékosítja, “Ferenc pápa az idegenség fejét simogatja, az idegenség lábát mossa, az idegenséget gyámolítja, pedig az idegenség soha nem fog megtérni az ő egyházához, hanem, amint lehetősége lesz rá, elpusztítja majd azt”. A publicista véleménye szerint a pápa viselkedése, “nagy jóindulattal csak öntetszelgésnek, farizeusságnak, magamutogató és hamis „szentferenckedésnek” nevezhető”.

Erős vezércikket közölt a Magyar Hírlap hasábjain Bayer Zsolt, aki új írásában Ferenc pápát ostorozza és támadja kemény szavakkal. A “Láma és pápa” című publicisztikájában Bayer Zsolt azt a kérdést feszegeti, hogy vajon miért a dalai láma látja a valót, és miért nem Ferenc pápa. Bayer a vezércikkben felidézi, hogy a római pápa szerint Európának mindenkit be kell fogadnia. “És jó példával járva elől, ő (Ferenc pápa – a szerk.) befogad. A szimbolikus térben, amikor migránsok lábát mossa húsvétkor, és valóságosan is, amikor templomokat nyittat meg migránsok számára, migráns gyerekeket visz a Vatikánba, és ostorozza Európát szívtelenségéért, kegyetlenségéért, érzéketlenségéért” – üti fel a migrációs krízissel és a Szentatya döntéseivel foglalkozó írását Bayer Zsolt.

 

A publicista kifejti, a pápai trónus előtt ott áll az egyre fogyatkozó európai hívek tanácstalan serege és megváltásra vár, mert összetört az élet, az európai élet.

“Állnak a hívek, mert nem beszélhetnek szabadon az érzéseikről, gondolataikról, félelmeikről és keserűségükről, mert naponta alázzák meg őket a „modernség”, az „új világ” nevében, mert vége van a jólétüknek és biztonságuknak, mert úgy érzik, hogy lassan lángba borul körülöttük minden, mert a szabadságból valami iszonyat lett, amit már nem is értenek, mert már a természet is az ellenségük, mert már azt is szégyellniük kell, hogy keresztények, és az a legjobb, ha ezt nem hangoztatják, mert akkor megnézhetik magukat, és azt is szégyellniük kell, ha ragaszkodnak nemzetükhöz, hazájukhoz és hazájuk hagyományaihoz, mert akkor bélyeget sütnek a homlokukra az új hontalanok, a „modernek”, a gyökértelenek, az elviselhetetlenek; állnak a hívek, mert nem értik, hogy miért kell minden de­vianciát és elmebetegséget mosolyogva tolerálniuk, nem értik, hogyan válhatott a gyönyörű szép szabadság a betegek, a furcsák, az ocsmányak, a „mások” egyre bűzlőbb dagonyájává; állnak a hívek, mert rettegnek a rájuk törő idegenségtől, a mindent elözönlő, erőszakos, durva, elviselhetetlen tömegtől, amely öli, erőszakolja, gúnyolja, legázolja őket, és az ő javaikat akarja magának, minden ellenszolgáltatás nélkül, áll a tömeg, mert mindeközben a papjai azt mondják nekik, hogy tűrjenek, mert az a dolguk, sőt nyissák meg szívüket de rejtsék el hitüket, nehogy megsértsék a beözönlők felettébb nagy érzékenységét. És akkor a pápa elindul feléjük, lefelé a hosszú lépcsősoron, és a tömeg, a hívek serege örvendezni akar, részvétet vár és áldást. De a pápa átverekszi magát rajtuk, nincsen szava hozzájuk, inkább rájuk sem néz, hanem a hívek serege mögött fenyegetőző, öklét rázó, üvöltöző, erőszakoló, rabló és gyilkoló idegenség felé halad, arcán üdvözült mosollyal, és az idegenség fejét simogatja meg, az idegenség lábát mossa, az idegenséget gyámolítja, és a legnagyobb farizeusok módjára az idegenség elesettségét, gyengeségét, szánalomra méltóságát magasztalja. Pedig az idegenség soha nem fog megtérni az ő egyházához. Hanem, amint lehetősége lesz rá, elpusztítja majd azt. Így a pápa viselkedése, nagy jóindulattal csak öntetszelgésnek, farizeusságnak, magamutogató és hamis „szentferenckedésnek” nevezhető” – írja Bayer Zsolt.
Bayer Zsolt. Fotó: nyugat.hu

Bayer Zsolt. Fotó: nyugat.hu

A publicista szerint ezzel szemben a dalai láma, – aki a “világ legmigránsabb migránsa”- látja a valót. “És látja, hogy Európa a létéért küzd. Ő látja, hogy nem szabad befogadni mindenkit, hogy morálisan igazolható a beözönlés megállítása és távol tartása, ő tudja, vigyázni kell, nehogy arab országgá, országokká váljunk” – mutatja Ferenc pápa ellenpéldáját Bayer, aki mindehhez azt is hozzáteszi, hogy a dalai láma éppen emiatt mostantól pária lesz a liberálisok szemében. “A liberálisoknak Ferenc az első pápa, akit imádnak, és a ránk törő, mindent elözönlő idegenség láttán nem győznek Jézussal példálózni. Pedig ha Jézus most megjelenne közöttünk, habozás nélkül megölnék újra. Figyeljünk hát, nagyon, és lássuk, mi rejtezik a hamis szavak mögött, s hogy ki mondja a nem hamis szavakat” – zárja vezércikkét a publicista.

Fotó: zenit.org

 

 

 

 

 

Lemondásra szólították fel Ferenc pápát

http://egyazegyben.com/lemondasra-szolitottak-fel-ferenc-papat-2099

2016. május 13., péntek 08:29
19 090

"Az Ön pápaságát csakis jól látható, közvetlen veszélyként tekinthetjük, egy olyan veszélyként, amely napról-napra növekedni látszik."

Nyílt levélben szólították fel Ferenc pápát, hogy minél előbb mondjon le! RÉSZLETEK A LEVÉLBŐL:

"Egyre több katolikus hívő, köztük bíborosok és püspökök jutnak arra a felismerésre, hogy az Ön pápasága, amely egy váratlan pápaválasztás eredménye, káros az egyházra. Többé lehetetlen tagadni, hogy Ön vagy képességeinek, vagy akaratának híján képtelen azt tenni, amit egy pápának tennie kell: önmagát és az egyházat is folyamatosan kötelezni arra, hogy engedelmeskedjen Isten Igéjének és ellenálljon minden olyan kísértésnek, amely az alkalmazkodást, a felhígulást és a megalkuvást célozza meg, amint azt az Ön elődje oly helyesen megállapította...

Ön egyre több olyan aggasztó előjelet mutat, amely szembemegy a hagyományos egyház tanításával, fegyelmével és szokásaival, de mindazon hívőkkel is, akik mindezt megpróbálják megvédeni, miközben Ön intenzíven olyan szociális és politikai kérdésekkel foglalkozik, amelyek meghaladják egy pápa hatáskörét. Ezért aztán az egyház ellenségei igencsak örülnek pontifikátusának, és jobban dicsérik, mint bármely elődjét. Ilyen rossz helyzetre nem találni egyháztörténeti párhuzamot.

Az Ön pápaságának eddigi folyama arra kényszerített bennünket, hogy nyilvánosan kijelentsük, hogy Ön nem tartotta be Szt. Péter hivatalának jellegét, oly módon visszaélve azzal, amelyet az egyház még soha nem látott. Alulírottak ezennel Szentséged elé tárjuk a legfőbb gondokat, amelyek aggodalomra adtak okot az egyház soraiban és ezen petíció létrejöttét motiválták.

Először is ahelyett, hogy Isten igéjét hirdetné, következetesen saját elképzeléseit hirdette szentbeszédeiben, a sajtótájékoztatókon, a rögtönzött beszédeken, az újságírói interjúkban. Ezek között van például az „álmom … mindent átalakítani, úgy, hogy mind az egyház szokásai, az eljárásmódja, az időbeosztása és a menetrendje, nyelvezete és a struktúrái megfeleljenek a mai világ evangelizációjának, és ne pedig az önfenntartást célozzák.” Hihetetlen, hogy pont a római pápa jelenti az egyébként nem létező ellentétet a Szent Katolikus Egyház önfenntartása és a pápa evilági küldetése között.

Másodszor, ahelyett, hogy önmagát és az Egyházat elkötelezte volna az Isten igéje iránti engedelmesség mellett, többször is elutasította az apostoli és egyházi hagyományokat, valamint azon híveket, akik ezeket védték. 

A katolikus felfogást meghökkenti egy olyan római pápa látványa, aki az egyház alkotmányát, tanait és szokásait, puszta “struktúrákká”, “szabályokká” és a “szokásokká” egyszerűsíti le, amelyek megfosztják az embereket a lelki tápláléktól, és hagyják őket éhen halni az egyház kapujában. Azt meri mondani, hogy ez annak az egyháznak a tiszteletben tartása, amely teljes civilizációkat épített és alakított át, számtalan szentet, szerzetesrendet, a papi és szerzetesi hivatást és azok intézményeit nevelte ki a lelkek megmentéséért és összehasonlíthatatlan munkát végez a testi gyógyításért.

Ugyanakkor, igen gyakran kigúnyolja azon hívőket, akik védik az egyház hagyományait - “felületes keresztények”, “kiválasztottak társulata” “páváskodók”, “morális szócséplők” “uniformisták”, “büszke, önálló”, “szellemi arisztokraták “, “keresztény denevérek, akik inkább az árnyékot részesítik előnyben, mint az Úr jelenlétének fényét”, stb.

Ugyanakkor, egy durva szó sem hagyta el száját a hit tanainak nyílt ellenségeivel, vagy a katolikus hierarchiát ellepő szexuális deviánsokkal szemben. Éppen ellenkezőleg. A kijelentéssel: “Ki vagyok én, hogy bíráljak?” A papság köreiben található “meleg személyek”-kel szembeni tiszteletét fejezte ki, és különösen azzal, hogy egy hírhedten homoszexuális papot nevezett ki a saját udvartartásának fejeként. Szexuálisan deviáns egyéneknek (beleértve a transzszexuálisokat és a homoszexuálisokat) széles körben biztosított audienciát, beleértve a transzszexuálisokat és a homoszexuálisokat.

De a szavaknál is többet mutat az, ahogy Szentatyám elrendelte azon szerzetesrendek leplezetlen üldöztetését, amelyek feltett szándéka az ortodoxia helyreállítása. Az Ön kifejezett kérésére rombolták szét az Immaculata Ferences Atyák rendjét... Ezek az intézkedések egy ideológia által motivált diktátor tetteinem pedig egy, az egyház szent örökét atyaian őrző emberéé.

Harmadszor, összhangban az egyház hagyományos tanításainak és diszciplináinak, valamint az azokat védőknek a programadó becsmérlésével, Ön uralta és ellenőrizte a „családról szóló zsinatot”, amely kísérletet tett arra, hogy elérje az egyház házasságról, gyermeknemzésről és szexualitásról szóló tévedhetetlen tanainak felhígulását annak érdekében, hogy igazodjanak a kor lázadó szelleméhez és az erkölcstelenséghez, előmozdítva ezzel a mi poszt-keresztény civilizációnkat.

Az Ön nyilvánvaló szándékát, hogy támogassa az elvált és polgárilag „újraházasodott” embereket, azokat, akiket érthetetlen módon „rászorulóknak” nevez, Ön már a 2015-ös zsinat előtt titokban, minden illetékes vatikáni esküdtekkel való egyeztetés nélkül, váratlanul és radikálisan “egyszerűsítette” a házasság megsemmisítésének folyamatát.

Negyedszer, összhangban az Ön meghökkentő javaslatával – természetesen a tömegmédia azonnal üdvözölte –, hogy az egyház már “megszállott” az “abortusz, a melegek házassága és a fogamzásgátló módszerek,” témájában; a saját bevallása szerint Ön “még nemigen beszélt ezekről a témákról, és meg is dorgálták érte”. 

Másrészt, míg a nyugati világ a romlás szakadékába zuhan, és muszlim fanatikusok mészárolják le a Közel-Keleten, Afrikában és Európa szívében a keresztényeket, Ön a “klímaváltozás” miatt aggódik. Az Ön könyvnyi hosszúságú enciklikája, a „Laudato Si”, az egyetlen enciklika, amivel Ön előállt, tényként kezeli az “ökológiai válság”-ot és kritikátlanul elfogadja “az éghajlatváltozás tudományá”-nak ideológiailag motivált, erősen ellentmondásos követeléseit, amelyek értékelésére egy pápának egyáltalán nincs hatásköre, ahogy ahhoz sincs, hogy ezeket vitathatatlan tényekként prezentálja a híveknek.

Ugyanezen enciklika siránkozik a “globális felmelegedés”, a légkondicionáló berendezések túlzott használata, a mangrove mocsarak eltűnése, a planktonokat és a férgeket érintő feltételezett veszélyek, különböző növények és állatok kihalása felett – és elítéli mindezeket, mint Isten elleni bűncselekményt – még mielőtt egyáltalán megemlítené egyáltalán az abortuszt (s egyáltalán nem említi a fogamzásgátlás természetellenes gyakorlatát). Ami az abortuszt illeti, enciklikájában csak egyfajta „hibá”-ról beszél „az emberi embrió védelme” esetében, holott az abortusz – egy ártatlan ember brutális lemészárlása, a végtagok letépése az anyaméhben, vagy a születés pillanatában történő sebészkés általi agyonszúrás.

Ötödször, a protestánsokkal szembeni összes hitbeli különbséget elutasítja, jelentéktelennek ítélve azokat, és többször is jelezte (elég tévesen), hogy “minden megkeresztelkedett ember tagja Krisztus ugyanazon testének, az ő egyházának”.

E tekintetben úgy tűnik, hogy nem figyel ugyanezen protestáns szekták egyre romló erkölcstelenségére és eretnekségére, akik végtelen és haszontalan “ökumenikus párbeszéd”-ben szembeszállnak a Vatikánnal. 50 évnyi “párbeszéd” után ezek a szekták elnézőek a válással, a fogamzásgátlással, az abortusszal, a homoszexualitással és a ” homoszexuális házasság”-gal szemben, nőket és aktív homoszexuálisokat szándékoznak “papok”-nak és “püspökök”-nek felszentelni, és továbbra is makacsul elutasítják az egy igaz hit alapvető tanait, amely Krisztusban mutatkozik meg a világ üdvösségére.

Hatodszor, az utóbbi időben úgy tűnik, hogy nyilvános kijelentései egyre gondatlanabbak, rendezetlenek, ami még nagyobb botrányt okoz és aggodalomra ad okot a hívők között.

November 21-én, a katolikus pedagógusok világkonferenciáján azt mondta: „Sose térítsetek aktívan az iskolákban! A keresztény nevelés azt jelenti, hogy a fiatalokat a teljes valóságban kell emberi értékekkel felnevelni, és ezek egyike a transzcendencia.”
...

Miután Ön a nyáj jó néhány tagját istentelen bálványimádóként rágalmazta, később a keresztények és muszlim fanatikusok morális egyenlőségére utalt, akik az egész világon keresztényeket mészárolnak le, kínoznak meg, követnek el nemi erőszakot, kényszerítik őket rabszolgasorsba vagy száműzetésbe: “Nem lehet egyetlen vallást sem eltörölni, csak azért, mert annak néhány vagy több csoportja a világtörténelem egy pontján fundamentalista… Gondoljatok csak azokra a háborúkra, amelyeket mi, keresztények vezettünk. Nem a muszlimok voltak felelősek a Sacco di Roma-ért Róma kifosztásáért.” Ezzel a meggondolatlan, egy római pápához méltatlan kijelentéssel Ön az egyházat és önmagát is meggyalázta.

Még nagyobb botrányt okozott akkor, amikor arra a kérdésre, hogy vajon az „egyháznak meg kellene-e változtatnia az álláspontját” a fogamzásgátlás erkölcstelenségét illetően annak érdekében, hogy az óvszer használatát, mint a HIV-fertőzés megakadályozását engedélyezze, Ön erre a gonosz gyakorlatra, mint a lehetséges “egyik módszer”-re utalt, és ezáltal kvázi legitimizálta azt. Rámutatott arra, hogy ez erkölcsi dilemmát jelent az egyháznak, és még Urunk szombati gyógyulásával is összehasonlította:

Napról napra nő az a benyomás, hogy Ön, még ha a Krisztus helytartója is, egyszerűen nem érdekelt abban, hogy védje a hitet és az erkölcsöt, amelyeket olyan támadás ér, mint még soha; és az sem szándéka, hogy a kóborló bárányokat a nyájba hívja, amelyet Urunk az ő megmentésükre alkotott. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy erre a célra Ön a pápaságát a doktrinális és fegyelmi lazaság szabályszerű programjának rendelte, amelynek témája az ortodox katolikusok rendszeres stigmatizálása azzal a váddal, hogy az egyházból hiányzik a kegyelem. Ugyanakkor Ön olyan társadalmi és politikai kérdésekben fáradozik, mint a „klímaváltozás”, a környezeti ideológia és a Kuba és az Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítása, amelyekkel kapcsolatban egy pápának sem hatásköre, sem tekintélye nincs.

Összefoglalva, Szentatyám, Ön az elmúlt két és fél évben a világtól egyhangúan dicséretet kapott, miközben Ön az egyház egész közösségét zűrzavarba és megosztottságba döntötte. Nevetségessé tette, hibáztatta és elítélte a hívőket, ugyanakkor határtalan toleranciát mutatott a hitetlenekkel és az erkölcstelenekkel szemben, terveket eszelt ki a szentségi fegyelem aláásására, amelyet pont az a pápa védelmezett, akit Ön avatott szentté. Mindenhol a média és a tömegek hangos éljenzésétől kísérve úgy tűnik, nem figyel a mi Urunk intésére: “Jaj nektek, ha emberek dicsérnek: Mert így tesznek atyáik a hamis prófétákkal.”

A helyzet elért egy olyan szintet, ahol egy magas rangú vatikáni tisztviselő, aki a (bármely területről érkező) katolikusok aggodalmait összegezte, kénytelen volt figyelmeztetni egy világhírű katolikus újságírót, hogy „ez a pápaság komoly kockázatot foglal magában a hit és az erkölcs katolikus tanításának integritása számára.”

Ezzel a főpappal egyetértésben, Istennek és a lelkiismeretünknek elkötelezve nyilvánosan kijelentjük, hogy az Ön pápaságát csakis jól látható, közvetlen veszélyként tekinthetjük, egy olyan veszélyként, amely napról-napra növekedni látszik. Az Ön pápaságának ezen káros hatásai minden téren megnyilvánulnak, tekintve, hogy katolikusok szerte a világon az egyház hit- és erkölcstanításait egyre jobban becsmérlik azáltal, hogy az Ön szavait és tetteit veszik vonatkozási pontul – amelyeket diadalmasan hirdet szerte a világon a médián keresztül – ahelyett, hogy a Tanítóhivatal 2000 éves tévedhetetlen hit és erkölcstanításait hangoztatná.

Nem bátorkodunk megítélni az Ön személyes motivációit vagy szándékait azt illetően, amit Ön az egyház kárára mondott vagy tett oly viharos pápasága során, amelyhez hasonlót az egyház még sosem látott."
...

A levelet a The Remant munkatársai fogalmazták meg. A The Remnant Amerika legrégibb működő hagyományos katolikus újságja, amely már nemcsak újság, hanem Tv-t is működtet, nemzetközi túrákat és konferenciákat szervez, könyveket ad ki. Honlapja a világ egyik leggyakrabban látogatott oldala. A munkatársak által megfogalmazott levél futótűzként terjed, és megosztja a híveket.

A teljes levél ITT olvasható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vezető német filozófus: A pápa buzdítása „szakítás” a Katolikus Hagyománnyal

 

 

 

Prof. Robert Spaemann, XVI. Benedek emeritus pápa egy közeli barátja: “Az Amoris Laetitia közvetlenül szembe helyezkedik  II. János Pál tanításaival”

2016 április 28.

– A kiemelkedő katolikus filozófus és XVI. Benedek emeritus pápa közeli barátja azt mondta csütörtökön, hogy Ferenc pápa apostoli buzdítása, az „Amoris Laetitia”(AL) megsérti a katolikus hagyományt és közvetlenül ellentmond II. János Pál pápa ’Familiaris Consortio’ apostoli buzdításában megfogalmazott tanításának.

Robert Speamann professzor a Catholic News Agency-nek azt mondta, hogy az Egyház szentségi gyakorlatának megváltoztatása szakítás lenne annak alapvető teológiai és antropológiai tanításával a házasság és szexualitás tekintetében.

„Minden gondolkodó ember számára világos, akik ismerik a szövegrészeket, amelyek ebben a kontextusban fontosak, hogy az ’Amoris Laetitia’-val egy ’szakítás’ történt az Egyház Hagyományával”– mondta Speamann.

A’ Familiaris Consortio’-ban II. János Pál pápa megvédte az Egyház régóta fennálló hozzáállását abban a kérdésben, hogy a Szentségekhez engedi-e az elvált újra házasodottakat, ahol így ír:

„…Az Egyház megerősíti azt a gyakorlatát, amely a Szentíráson alapul, hogy nem engedi Szentáldozáshoz az elvált személyeket, akik újra házasodtak. Őket lehetetlen a Szentséghez engedni abból a tényből kifolyólag, hogy életállapotuk és helyzetük ellentmond Krisztus és Egyháza közötti egységnek, amelyet az Eucharisztia kifejez és megvalósít. Ezenkívül van egy másik lelkipásztori ok: Ha ezek a személyek az Eucharisztiát magukhoz vehetnék, a hívők tévedésbe és zavaros helyzetbe lennének vezetve az Egyház tanítását illetően, amely a házasság felbonthatatlanságáról szól.”

Az AL 351. lábjegyzete látszólag ellentmond a fenti szakasznak azt állítva, hogy bizonyos esetekben az elvált és újra házasodottak és más „szabálytalan kapcsolatban” élők Egyházba való integrálása magában foglalhatja a Szentségek segítségét is. A lábjegyzet később megemlíti a gyónást és áldozást is.

Athanasius Schneider, a Kazahsztánban lévő asztanai ’Maria Santissima’ érsekség segédpüspöke kritizálta az Amoris Laetitia-t az érintett tárgyban való egyértelműség hiánya miatt. „Őszinte megértéssel, a maguk összefüggésében elemezve az AL egyes megállapításait, nehezen lehet értelmezni azokat az Egyház hagyományos tanítása szerint”-írta Schneider.

Speamann szintén elítélte a buzdítás látszólagos „helyzeti etikát” elfogadó irányultságát, mivel szembe megy az egyetemes normákkal, és azt a felszólítását is, hogy ne ítéljük meg az emberek tetteit, amelyek ellentmondanak az Egyház szexuális etikájával.

„Amikor olyan szexuális kapcsolatra kerül sor, amely objektíven ellentmond a keresztény életrenddel, szeretném tudni a pápától, hogy egy ilyen bűnös magatartás mennyi idő után és milyen feltételek mellett válik olyan magatartássá, amely tetszik Istennek”- mondta Speamann.

„Ferenc pápa egyetlen tollvonással, „ a káoszt elvnek” elfogadva az egyházszakadás irányába vezeti az Egyházat”- mondta Speamann és figyelmeztetett, hogy egy ilyen szakadás nem a periférián, hanem az Egyház belsejében menne végbe.

Speamann arra is figyelmeztetett, hogy az Amoris Laetitia-t arra is lehetne használni, hogy bántalmazzák a hithű papokat.

Minden egyes bíborosnak, valamint püspöknek és papnak most az a feladata, hogy az illetékességi területén megőrizze és nyilvánosan megvallja a Katolikus Szentségi Rendet. Ha a pápa nem hajlandó a korrekciót megtenni, akkor egy másik pápa majd hivatalosan helyére fogja tenni a dolgokat.

Forrás: https://www.lifesitenews.com/news/popes-exhortation-is-a-breach-with-catholic-tradition-leading-german-philos

 

 

 



https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/13178552_1116801531676730_3359430689590473605_n.jpg?oh=a87dcd4d120f83ddbb761e625571f79d&oe=57A7E225&__gda__=1470118170_d4a7d384081943e084dc58af4c28c043
 


Vigyázzatok! Az Új Világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel.

2012. július 8., vasárnap, 5:17

Drága szeretett leányom, a nagy hitehagyás, amelyről beszéltem, most felgyorsul a világban.

Ezúttal elterjedése olyan, akár egy fátyol földi Szent Egyházam fölött, és mély ködhöz hasonlóan elsötétíti annak látását.

Ez Egyházam nagy szétválásának ideje, mely két táborra osztja azt.

Az egyik oldalon a szeretett, hűséges Felszentelt szolgáim lesznek, akik követik Tanításaimat, és akik soha nem térnek el azoktól.

A másik oldalon Keresztény Egyházam azon papjai és vezetői lesznek, akiket a modern élet befolyásolt, és akik megszentségtelenítették Törvényeimet.

Ők meghajolnak az emberek nyomására, akik azt követelik, hogy Isten nevében toleranciát mutassanak, Isten Törvényeinek megváltoztatásával, hogy ezek megfeleljenek igényeiknek.

Tele vannak büszkeséggel, gőggel és világi becsvágyakkal. Nekik semmit sem fog számítani, hogy megváltoztatják Szentségeimet, csak azért, hogy megfeleljen bűnös napirendjüknek.

Nem, ők még azt is elő fogják segíteni, hogy Atyám Egyházában az utálat tetteit kövessék el, és mindezt a polgári jogok és a tolerancia nevében.

Elnézőek lesznek a bűnnel szemben, és az ilyen bűnök fitogtatásával meg fognak Engem bántani Szent Tabernákulumom előtt, elvárván Tőlem, hogy lenyeljem az ilyen undorító tetteket.

Hamarosan el fogják törölni a Szentségeket, hogy az mindenkinek megfeleljen.

Ezek helyett ott ünnepi összejöveteleket (partikat) fognak tartani, és másfajta szórakozásokat.

Ez az Új Világegyház lesz, amely egy lenyűgöző épülettel fog Rómában büszkélkedni, de amely nem fogja Istent tisztelni.

Ez az épület mindenki szeme láttára, titkos sátáni szimbólumokkal lesz felépítve, és a fenevadat fogja bálványozni.

Minden bűnt, mely undorító szeretett Atyám számára, nyilvánosan tisztelni fognak, és emberek milliói fogják elfogadni ezek romlott törvényeit, mintha azok Isten Szemében méltók lennének.

Felszentelt szolgáimnak, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzám, titokban kell majd Szentmisét tartaniuk, vagy szabadságvesztéssel szembesülnek.

Ők erejük teljességében és a Szentlélekkel eltelve össze fognak gyűlni, és továbbra is táplálni fogják Isten gyermekeit az Élet Táplálékával.

Nekik biztosítaniuk kell, hogy az Élő Isten Pecsétje fel legyen ajánlva mindazok számára, akiket vezetnek.

Az idő most már nagyon közel van ahhoz, hogy felépítsék az Új Templomot a fenevad tiszteletére.

Ez az Antikrisztus diktatúrája alatt fog felépülni, aki hamarosan a béke embereként fog a világ színpadára lépni.

Gyűjtsétek össze minden követőmet, olyan gyorsan, ahogyan csak tudjátok. Papjaim, ti, akik felismeritek a Hangomat, el kell kezdenetek felkészüléseteket, annak biztosítására, hogy földi Egyházamnak legyen ereje a közelgő üldöztetés kiállására.

Idővel elkészülnek számotokra a menhelyek is, hogy használjátok azokat, mivel Én már egy ideje kioktattam Követőimet, hogy majd céljaitokat szolgálják.

Ez az üldöztetés rövid lesz és ti átvészelitek azt, bár fájdalmas lesz számotokra.

Vigyázzatok! Az Új Világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel.

Ez egy csodálatos képet fog a toleranciáról sugározni, és minden bűnt fel fog magasztalni, amely Isten előtt valóban bűn. Ők minden bűnt úgy ki fognak forgatni, hogy azok úgy tűnnek, mintha Isten Szemében elfogadhatóak lennének.

De nektek tudnotok kell, hogy az ilyen utálat undort kelt Bennem, és jaj azoknak, akik ezt az örök kárhozatra vezető veszélyes ösvényt fogják követni.

A bűn mindig bűn lesz Szememben.

Az idő ezen nem változtat. Az új szabályok – csakhogy megfeleljen az ember bűnös célokra törő vágyainak -, Általam sohasem lesznek elfogadva.

Készüljetek fel erre a nagy megtévesztésre, mert ez hamarosan bekövetkezik.

Jézusotok

 
 

 

 

 

 

 


KÖZEL-KELETI KERESZTÉNYEK MEGRÁZÓ ÜZENETE

Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények.

Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz.
Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el.

“A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. “Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek.
 
 
 
 
 

A katolikusok nem fogadhatják el a pápa buzdításának azon elemeit, amelyek veszélyeztetik a hitet és a családot

akatolikusoknemfogadjakal

Ferenc pápa Amoris  Laetitia című apostoli buzdításának kihirdetése a zsinati folyamat lezárását jelzi, amelyet olyan kísérletek uraltak, amelyek aláássák a katolikus tanítást olyan kérdésekben, mint az emberi élet, család, házasság, olyan kérdéseket is érintve, mint például a házasság felbonthatatlansága, a fogamzásgátlás, a reprodukció mesterséges módjai, homoszexualitás, „gender ideológia” és a szülők és gyermekek jogai. A katolikus egyház tanításának eltorzítására tett kísérletek gyengítik az egyház természeti és természetfeletti rendjének igazságáról tett tanúságát és fenyegetik a család jólétét, különösen a leggyengébb és legsérülékenyebb tagjait.

Az Amoris Laetitia apostoli buzdítás egy nagyon hosszú dokumentum, amely a családdal kapcsolatos legkülönbözőbb témákat fejti ki. Sok olyan fejezete van, amely hűségesen tükrözi a katolikus tanítást, de ez nem csökkenti azoknak a passzusoknak a súlyát, amelyek aláássák a katolikus egyház gyakorlatát és tanítását. A „Voice of the family” az elkövetkező napokban és hetekben a szövegben lévő súlyos problémák teljes elemzését kívánja bemutatni.

A „Voice of the family” a következő kezdeti aggodalmait fejezi ki a pápai hivatal iránti legnagyobb tisztelettel és kizárólag azzal az őszinte vággyal, hogy segítse a papságot a katolikus tanítás kihirdetésében az élettel, a családdal és a házassággal kapcsolatban, hogy a család és annak legsebezhetőbb tagjainak valódi javát támogassa.

Úgy véljük, hogy az alábbi aggályok figyelembevételével eleget teszünk kötelességünknek, amelyek egyértelműen le vannak fektetve az Egyházi Törvénykönyvben, mely szerint:

A tudásuk, a kompetenciájuk és a presztízsük szerint, amellyel rendelkeznek, joguk és olykor kötelességük is, hogy kifejezzék véleményüket a szent pásztoroknak olyan ügyekben, amelyek az Egyház javára vonatkoznak és megismertetni véleményüket a többi keresztény hívővel a hit és az erkölcs egységének sérelme nélkül, tisztelettel a pásztorok iránt, és figyelemmel a közös előnyökre és a személyek méltóságára. (Canon 212 §3)

Az elvált és újraházasodottak Szentáldozáshoz engedése

Az Amoris Laetitia a 8. fejezet során (291-312) számos javaslatot tesz olyan megközelítésekre, amelyek előkészítik az utat „az elvált és újraházasodott” katolikusok számára, hogy szentáldozáshoz járulnának, anélkül hogy igazi bűnbánatot tartanának vagy megváltoztatnák az életüket. Ezek a bekezdések a következőek:

  1. a katolikus tanítás zavaros magyarázatai a halálos bűn természete és hatása, a bűn állandósága, és a lelkiismeret természete tekintetében
  2. ideológiai nyelv használata az Egyház hagyományos terminológiája helyett
  3. szelektív és félrevezető idézetek használata az Egyház korábbi dokumentumaiból

A korábbi tanítások pontatlan idézésének különösen aggasztó példája található a 298. pontban, amely II. János Pál pápa megállapítását idézi a ’Familiaris Consortio’-ból, hogy léteznek helyzetek, ahol súlyos okokból, mint például a gyermekek felnevelésében, ha nő és a férfi nem tesznek eleget ezen kötelességüknek, szétválaszthatók.

Azonban az Amoris Laeititia-ban II. János Pál mondatának második felét kihagyták, amely kimondja, hogy az ilyen párok „ magukra vállalják a felelősséget, hogy teljes megtartóztatásban élnek” (Familiaris Consortio, No. 84),

Továbbá a félrevezető idézet lábjegyzetében ezt olvashatjuk:

Az ilyen helyzetekben sokan, akik tudják és elfogadják a lehetőséget, hogy testvérekként éljenek, melyet az Egyház kínál számukra, rámutatnak arra, hogy az intimitás bizonyos kifejezései hiányoznak, „gyakran előfordul, hogy a hűség veszélybe kerül és a gyermek jóléte szenved” (Vatikáni Zsinat, Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban Gaudium et Spes, 51).

A dokumentum erre a téves nézetre hivatkozik, de nem magyarázza, hogy miért hamis ez a megközelítés, amely nevezetesen az, hogy:

  1. Minden házasságon kívüli aktus eredendően bűnös, és soha nem indokolt eredendően gonoszat cselekedni, még annak érdekében sem, hogy jó a vége.
  2. A „hűség veszélyeztetett” a házasságon kívül nemi intimitás gyakorlása által, azonban a „hűség megélt”, amikor az érvénytelen kapcsolatban lévő személyek tartózkodnak a szexuális intimitástól az eredeti kapcsolatukhoz való hűségük miatt, amely érvényes.
  3. Az idézet azt sejteti, hogy a gyermekek szenvednek, mert a szüleik, Isten kegyelmének segítségével, tiszta életet élnek. Épp ellenkezőleg, az ilyen szülők adnak példát gyermekeiknek a hűség, a tisztaság és a bizalom megélésére Isten kegyelmének erejében.

A dokumentum idézi a Gaudium et Spes-t, de a részlet ki van ragadva a környezetből és nem támasztja alá a felhozott érvet. A szövegkörnyezet világossá teszi, hogy a Gaudium et Spes a nemzéssel összefüggésben beszél a házasságban élő katolikusokról, és nem azokról, akik érvénytelen élettársi kapcsolatban vannak. A teljes mondat a következő:

 Ahol azonban a házas élet intimitása megszakad, a hűség néha veszélybe kerülhet és a termékenység minősége tönkremehet, mivel akkor a gyermekek felnevelése és a bátorság további gyermekek elfogadására egyaránt veszélyeztetett. (Gaudium et Spes, No. 51).

Ezért nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy az apostoli buzdítás legalábbis felveti azt a lehetőséget, hogy a házasságtörő szexuális aktusok bizonyos esetekben indokoltak lehetnek, és helytelenül lett idézve a Gaudium et Spes, mintha az alapot adna erre.

 

Szülői jogok és a szexuális nevelés

Az Amoris Laetitia tartalmaz egy szakaszt „a szexuális nevelésre való igény” ( 280-286. bekezdések) címmel. Ennek a szakasznak a hossza meghaladja az 5 oldalt anélkül, hogy egyetlen utalást is tenne a szülőkre. Másrészről viszont utal „oktatási intézményekre”. Mégis a szexuális nevelés „a szülők alapvető joga és kötelessége”, amelyet „figyelmes útmutatásuk alatt kell elvégezni, akár otthon, akár az általuk kiválasztott és ellenőrzött oktatási intézményben” (II. János Pál pápa, Familiaris Consortio, No. 37). Ennek a nevelésnek az elmulasztását a szülők olyankor követik el, amikor a szexuális nevelést érintő szülői jogokat súlyos és tartós támadások érik a világ számos országában és a nemzetközi intézményekben. Ebben a részben az Amoris Laetitia nem hivatkozik semmilyen korábbi dokumentumra, ami egyértelműen megerősíti ezt a jogot, azonban idézi a frankfurti iskolával összekapcsolható pszihoanalitikust, Erich Fromm-ot. A dokumentum korábbi hivatkozása a szülői jogokra (84. bekezdés) nem kompenzálja a szülők kizárását ebből a részből.

Homoszexuális kapcsolatok

Az Amoris Laetitia, követve a korábban a zsinati dokumentumokban elfogadott megközelítést, utalást tesz arra, hogy az „azonos neműek kapcsolata” kínálhat „bizonyos stabilitást”és lehet egy fajta hasonlósága vagy kapcsolódása a házassághoz. Ez kimondja, hogy:

El kell fogadnunk a családi helyzetek sokféleségét, amelyek bizonyos stabilitást nyújthatnak, de „de facto” az azonos neműek kapcsolatát például nem lehet egyszerűen azonosítani a házassággal.(53. bekezdés).

Hatalmas a nyomás a nemzetközi intézmények részéről a család hagyományos értelmezésének elutasítására olyan nyelvezet alkalmazása révén, amely hivatkozik a család formáiban lévő „változatosság”-ra és „sokféleség”-re. Annak a következménye, hogy az „azonos neműek kapcsolata” is részét képezi a „családi helyzetek sokféleségének”, pontosan az, ami ellen a családot védő csoportok keményen harcolnak.

Ilyen nyelvezet használatával az apostoli buzdítás aláássa a családvédő mozgalmak munkáját, akik azért dolgoznak, hogy a család valódi értelmezését, és ennek következtében a gyermekeket védelmezzék, akik a család szerkezetétől függenek, amelyet Isten az ő jólétükért és egészséges fejlődésükért rendelt. Meg kell jegyezni, hogy a 251. bekezdésben az Egyház hiteles tanítása újra ki van fejtve, hogy „egyáltalán nincs alapja a homoszexuális kapcsolatokat bármilyen módon hasonlónak vagy akár analógnak tekinteni Isten házasságra és családra vonatkozó tervével”

„Gender ideológia”

Az Amoris Laetitia támogatja a „gender ideológia” központi elemét azt állítva, hogy ki kell hangsúlyozni, hogy a biológiai nemet és a társadalmi-kulturális gendert meg lehet különböztetni, de nem lehet szétválasztani (50. bekezdés). A gender-elmélet alapelvének elfogadása aláássa a dokumentum egyébként örvendetes kritikáját az ideológiáról és annak hatásairól. A hamis elképzelést, hogy a biológiai nem megkülönböztethető az ú.n. „gender”-től, először az 50-es években javasolták és ez az alapja a „gender-ideológiának”. A „gender-ideológia” következményeinek lehetetlen lesz ellenállni, ha a hibás alapelvei el vannak fogadva.

Támadások az ártatlan emberi élet ellen

Amoris Laetitia nem küzd meg a születendő gyermekeket, az időseket és a fogyatékkal élőket érő fenyegetések sokaságával. Konzervatív becslések szerint több mint egymilliárd születendő gyermeket pusztított el az abortusz az elmúlt században. Még a családok kihívásait megcélzó dokumentumban is, ami 264 oldalas, csak egy csekély számú hivatkozás van az abortuszra. Nincs megemlítve a megtermékenyítés mesterséges módja által okozott pusztítás, amely szintén millió ember életének elvesztését okozta. A születendő életeket érő támadások komoly vitájának hiánya ebben az összefüggésben egy súlyos mulasztás.

Fogamzásgátlás

Az Amoris Laetitia nem erősíti meg a fogamzásgátlás használatának katolikus tanítását. Az aggasztó elnézése annak, hogy a szexuális aktus nemző és egyesítő célját szétválasztják, a halál kultúrájának fő katalizátora, és az, hogy széles körben elterjedt az engedetlenség és tudatlanság az Egyház tanítását illetően ezen a területen, pontosan a hierarchiának köszönhető, mert nem mondja ki ezt az igazságot. A dokumentum értekezése a lelkiismeretről szintén hibás mind a 222. bekezdésben, amely a „felelősségteljes szülő” témájával foglalkozik, mind a 8. fejezetben, amely a nyilvános házasságtörésben élők Szentségekhez való engedését taglalja. A 303. bekezdés különösen aggasztó, főleg az alábbi állítás:

Mégis a lelkiismeret többet tehet, mint hogy felismeri, hogy egy adott helyzet nem felel meg objektíven az Evangélium teljes kívánalmainak. Azt is felismeri őszintén és becsületesen, hogy mi most a legbőkezűbb válasz, ami adható Istennek, és meglátja egy bizonyos morális biztonsággal, hogy ez az, amit Isten maga is kér az egyén korlátainak összetettsége közepette, miközben még nem teljesen objektíven ideális. Mindenesetre emlékezzünk, hogy ez a megkülönböztetés dinamikus, mindig nyitottnak kell maradni a növekedés új szakaszaira és új döntésekre, amelyek lehetővé teszik, hogy az ideális nagyobb mértékben megvalósuljon.

Úgy tűnik, ez a kijelentés elfogadja a „fokozatosság törvényének” hamis értelmezését és azt sugallja, hogy vannak bizonyos esetek, amikor a bűn nemcsak elkerülhetetlen, hanem akár Isten akarata is annak a személynek. Ez egyértelműen elfogadhatatlan lenne.

Következtetés

Ez csak egy rövid bevezetése a rendkívül nagyszámú problémának, amelyek az Amoris Laetitia-n belül találhatók. További vizsgálatokra lesz szükség, hogy teljesen kielemezzük a szöveg hatásait, de az már világos, hogy a dokumentum nem fejti ki világosan és hűen a katolikus tanításokat, és arra a következtetésekre vezethet, amelynek eredményeként a Katolikus Egyház megváltoztathatatlan tanítása sérül, és az a fegyelem is, ami elválaszthatatlanul erre épül. Ez a kezdeti áttekintés elegendő indokot ad, hogy úgy tekintsük ezt a dokumentumot, mint fenyegetést a katolikus hit egységére és a család javára nézve.

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ezeket a kritikákat a pápai hivatal iránti legnagyobb tisztelettel gyakoroljuk, de laikus katolikusként ezt az Egyház jóléte iránti kötelességünk tudatában tesszük, és családvédőként, hogy megvédjük a családot és annak legkiszolgáltatottabb tagjait.

Forrás: https://www.lifesitenews.com/opinion/catholics-cannot-accept-elements-of-popes-exhortation-that-threaten-faith-a

 

 

 
 

http://www.riposte-catholique.fr/osservatore-vaticano/amoris-laetitia-cardinaux-sopposent

http://i0.wp.com/www.riposte-catholique.fr/medias/2016/04/20150214_115435.jpg?w=770



Jézus varratlan ruha darabjai egy Argenteuil nevű Párizs közeli kis város katedrálisában vannak, rengeteg zarándok látogatott el hozzá; ez alkalomból 15 bíboros fogalmazott meg ellenállást és küldött fel a vatikáni pápai titkárságra, tiltakozásul, hogy a Pápa néhány napon belül beakarja jelenteni, hogy könnyítéseket léptet életbe a házasság felbontás szentségre vonatkozóan, a gyónás és az Eucharisztia szentségeire vonatkozóan; Müller kardinális 20 oldalban fogalmazta meg tiltakozását érvekkel alá támasztva. A tiltakozó dokumentumot a Le Figaro napilap is közzétette.

 

 

 

Gondolatok a kézbe áldoztatásról

írta: Dr. Török József
(Tengernek Csillaga II./3 – 1997. május)

Történeti visszapillantás

A szentmise liturgiájának 1969-ben történt megújítása után Nyugat-Európában rohamosan elterjedt a hívek között az a szokás, hogy áldozáskor az Eucharisztiát a paptól saját kezükbe kérik, és utána önmagukat áldoztatják. A római misekönyv általános rendelkezései között erre nem találunk utalást, mert a 117. pont ezt írja elő: (A pap) „a kissé felemelt Szentostyát mindenkinek külön felmutatja és mondja: Krisztus Teste! Az áldozó ámennel felel, és magához veszi a Szentséget.”

Valaha a hittanórákon azt tanították az elsőáldozásra készülő gyerekeknek, hogy a püspök papszenteléskor a szentelendő kezeit (ujjait, a két tenyerét) a keresztelendők olajával kereszt alakban megkente. A pap kezei így váltak méltóvá, hogy az Úr testét érintsék. Ez szépen kifejezi azt a keresztény lelkiséget, amellyel a „félelmetes szentséghez” közeledett a hívő ember.

A kézben áldoztatást annak apostolai az 1970-es években ókeresztény példákra hivatkozva terjesztették. Pius Parsch már a 30-as években idézte Szent Cirillt (+386), aki az áldozóknak ezt az utasítást adta: „Amikor odalépsz, ne menj tenyeredet kinyújtva, sem az ujjaidat szétterpesztve, hanem alakítsd bal kezedet mintegy trónussá a jobb kéz számára, mint olyan számára, aki a királyt fogadja. Tenyeredet tartsd öblösen, s úgy fogadd Krisztus testét, miközben áment mondasz.”

A liturgia „apostola” azt azonban nem tette hozzá, hogy Rómában már a VI. század folyamán a gyakori visszaélések (az Eucharisztia indok nélküli elvitele, szentségtörés kockázata) miatt elhagyták a kézben áldoztatást és elrendelték, hogy a Szentostyát a pap tegye az áldozó nyelvére. A VII.–VIII. században számos helyi zsinat átvette és megismételte a római rendelkezést, nyilvánvalóan nem ok nélkül.

Mi okozta az ókeresztény szokás felújítását az elmúlt évtizedekben? Mellesleg, az ókeresztény bűnbánati fegyelem visszaállítását senki nem javasolta, sőt a rendszeres (legalább évi egy alkalommal végzett) gyónás éppen akkortájt ijesztően megritkult. Az újítókat nem a nagyobb higiénia iránti igény sarkallta, hanem egyfajta hangsúlyeltolódás az Eucharisztia szemléletében és ennek jelekkel történő kifejezésében.

A joggal sok tiltakozást kiváltott Holland Katekizmus (1966) azt írja, hogy „az Egyház jelenleg nem tartja szükségesnek Jézus valóságos jelenlétének igazságát a többitől elválasztva szemlélni. Lehet, hogy erre valamikor szükség volt, amikor egyes téveszmék tagadták Jézus valóságos jelenlétét.” (318. o.) Ebben a megfogalmazásban a valóságos jelenlét egy szintre kerül az emlékezéssel, a közös étkezéssel, a hálaadással, az áldozattal. Így szemlélve a szentmise „közös lakoma és ugyanakkor közösségi hálaadás.” (322. o.) Nem véletlen, hogy a VI. Pál pápa által fölállított bíboros bizottság az Eucharisztiát tárgyaló holland szöveg helyett több fejezet terjedelemben új, a Tanítóhivatal álláspontját tükröző megfogalmazás átvételét szorgalmazta, ami azonban a hollandok ellenállásába ütközött.

Az Eucharisztia tanát védelmébe vevő VI. Pál pápa a hivatalos engedélyt nélkülöző áldozásról tudomást szerezve, ennek kapcsán kérdést intézett a világ püspökeihez. Válaszában 1233 püspök elutasította az áldoztatás új módját, 567 mellette foglalt állást, 315 pedig komoly föltételekhez kötve tartotta csak megengedhetőnek.

A világ püspökeinek többsége tehát elutasította! Az illetékes kongregáció VI. Pál pápa kérésére közzétett nyilatkozatában a hagyományos forma mellett állt ki, de azokban az országokban engedélyezte, ahol ez már elterjedt. Oddi bíboros szerint VI. Pál pápa személy szerint ellenezte a kézben áldoztatást. (Yves Chiron: Paul VI., 1992, 293. o.) A történelmi tények felidézése segíthet az Eucharisztia iránti tisztelet továbbgondolásában.

Megfontolandó szempontok

Látszólag jelentéktelennek tűnő apróságok változtak meg a szentmisén belül az Eucharisztia vételénél, ám ezek kifejezik azt a vallásos érzületet, amelyet a változtatások szorgalmazói előnyben akartak részesíteni a hagyományos érzülettel szemben. A hívek, engedelmeskedve a rövid bevezetésnek, szinte egyik napról a másikra átvették a szentáldozás új formáját, és csak utólag, az újat összevetve a régivel, kezdték érzékelni a különbséget. Azután következett a szentélyek átalakítása, és a régi rítusra emlékeztető építmény, az áldoztatórács gyors eltűnése. Mintha a szentély rácsa azért omlott volna le, hogy a szentélyben jelenlévő szentség (sacrum) elárassza a hajóban tartózkodó híveket, jóllehet pontosan az ellenkezője történt: a hajóból áradt be a mindennapi (profanum) a szentélybe a helyileg fogalmazott, társadalmilag korrekt hangvételű könyörgésektől egészen az evangéliumi eseményeket mímelő pantomim játékig. Az áldoztatórács csak akkor menekült meg, s folytathatta létezését a templomon belül, esetleg új helyen, ha műemlék volt, vagy kemény, márvány anyaga túl nagy gondot okozott a szentély átépítésénél. „Templomban mégsem lehet robbantani”, mondta az egyik lelkes átépítő, miközben heti igehirdetésével a hit szikláit robbantgatta, azt magyarázva, hogy Jézus csodái mégsem csodák, csak az apostolok hitének szóbeli képződményei.

Az áldozásnál jelentős változás, hogy a hívek körmenetben vonulnak az oltárhoz, és állva fogadják az Eucharisztiát. Két megoldás létezik: vagy a hívek állják körül az oltárt, és a pap jár körbe az áldoztatás során, vagy a pap marad egy helyben és a hívek járulnak elé, egyesével, kettesével. Utóbbi megoldás a pap számára egyszerűbb, ám a hívek szempontjából rosszabb. Ugyanis közvetlenül a Szent Test vétele előtt és rögtön a vétele után mozogni kell, oda, majd arrébb lépni. A figyelem pontosan a legszentebb pillanatokban szétszóródik, és nem az Úrral foglalkozik. Az oltár körülállása esetén szintén ez a helyzet, legföljebb ott egy-két másodperccel több ideig maradhat az áldozó. Sajnos csak maradhat, mert szinte mindenki kötelességének érzi, hogy más áldozni akaró vélt érdekében udvariasan azonnal visszalépjen, miközben gondolatai elterelődése miatt magával a hozzá érkezett Jézussal szemben válik udvariatlan házigazdává. Ekkor, e szent pillanatban az emberi lélek természetes igénye miatt csakis a Mártával szembeállított Mária szemlélődő példája lehet az irányadó. A régi formánál, ami azt jelentette, hogy a hívő térdel a Szentség vételekor, ez a nyugalom, szemlélődő odafigyelés természetszerűleg létezett. Lassúbb volt az áldoztatás, már csak a kísérő imádság hosszabb volta miatt is, a hívek hamarabb odatérdeltek a rács mellé, és kicsit még maradhattak a pap továbbhaladása után is. Néhány pillanatról van szó csupán, de ez a néhány pillanat minőségi többletet jelentett a lelki életben. Egyébként régen sem volt kötelező letérdelnie annak, aki valami oknál fogva nem tudott.

Az állva áldozás indoka a liturgiareform utáni magyarázatok szerint az, hogy az állás jobban kifejezi az istengyermeki szabadságot. Viszont a térdelés az Istennel szembeni hódolat maradéktalan kifejezője. Vajon a sokat emlegetett mai embernek melyikre van jobban szüksége? Sokszor támad az a benyomás, hogy még a hívők is partneri viszonyban szeretnének „tárgyalni” Istennel, mint egyenrangú felek.

Ez a sajátos nagykorúság tűnik ki a kézben áldozáskor is. Az őskeresztények szép példája, amit azonban a történelmi fejlődés túlhaladott, alkalmas kifejezése annak a mai szemléletnek, hogy a hívő és Isten között a pap szerepe visszaszorítandó, hiszen a hívő önmagát áldoztatja. Ebben pedig benne lehet az önüdvözítés gesztusa. Ez utóbbi megállapítás nem aggodalmaskodás, hanem szembenézés azzal az irányzattal, amely az Eucharisztia áldozat jellegét, sőt a kereszthalál áldozat jellegét igyekszik gyöngíteni vagy egyenesen megsemmisíteni a hívek tudatában. A szentmise közösségi, hálaadó étkezésként túlhangsúlyozott bemutatása annak tartalmi kiüresítése. A forma megőrzése segíthet a tartalom megőrzésében.

A Szentatya (II. János Pál) nem áldoztat kézbe. Ezzel szeretne példát adni a hagyományos áldozási forma megőrzéséhez. II. János Pál pápa 1980-as franciaországi látogatásakor a francia köztársasági elnök feleségét a televíziós kamera láttára sem áldoztatta kézbe. A pápának nincs joga példát mutatni? Akkor Krisztus miért bízta meg a vezetéssel? Ha pedig igen, akkor példája parancs erejű kellene, hogy legyen! A lelkipásztori tapintat a kézben áldozni akaró hívek iránt ideig-óráig kitérhet a példa követése elől, ám mit tesz majd, ha a valóságos jelenlétbe és az áldozat jellegébe vetett hit rohamos gyöngülésével találja magát szemben? A gyónások ijesztően csökkenő száma áttételesen erre is utalhat, mert bár kevesen gyónnak, sokan áldoznak! A szentségimádások elnéptelenedése szintén figyelmeztető jel.

http://petersziklaja.ml/gondolatok-a-kezben-aldoztatasrol/#more-2087

 

 

 

 
 
 

 19. Az ördöggel szembeni óvatosságra nincs többé szükség?

 

 

Forrás: The Church defended the Faith with walls; but now we need to build bridges. Gone are the days of excluding atheists, unmarried, socialists…

Magyarul: Az Egyház falakkal védte a hitet; de nekünk most hidakat kell építeni. Elmúltak a napok, amikor kizárták az ateistákat, a meg nem házasodottakat, szocialistákat…

Az isteni parancs által mozgatva, hogy hirdesse az evangéliumot, és kereszteljen meg minden nemzetet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az Anyaszentegyház nem sajnált semmilyen erőfeszítést, hogy minden akadályt legyőzve hirdesse a Jó Hírt, kivétel nélkül minden népnek. Még az apostoli idők óta, minden hittérítőnek (Jézus küldöttének) kötelessége, hogy együttesen alkalmazza a merészséget az óvatossággal úgy, hogy ne engedje magát megfertőzni – a saját gyengesége következtében – azok által, akik elutasítják a Megváltó egyetemleges hívását, a megtérésre.

Tulajdonképpen napjainkban az azonosságtudat elvesztésének a növekedése a katolikusok körében egyeseket olyan gondolkozáshoz vezet, hogy a hittérítő egyszerűen el kell ismerje a különböző vallásokat – közöttük a miénket, úgy mint egyet a többi között – anélkül, hogy különösebb gondot kellene fordítson, valaki saját vallásának vagy jó szokásainak megőrzésére.

Századokon át, Szent Péter utódai nem mulasztották el, hogy világos útmutatásokat adjanak arra, hogy miként kell egyesíteni az apostoli bátorságot a körültekintéssel. Különösen helyénvaló, újra behozni a tudatunkba ezeket a tanításokat, a nézetek tisztázásának szándékával – mert ezek megfelelő értéket adnak a hitnek, ami egyedül vezet minket az örök élet felé.

Ferenc: 

Az a keresztény, aki Krisztus Evangéliumát akarja hirdetni, a következő utat kell, hogy járja: meghallgatni mindenkit!  De most kedvező idők vannak az Egyháéletében: az utóbbi 50 vagy 60 év kedvező idő volt, mert én emlékszem, mikor kisfiú voltam, és ti hallhattátok a katolikus családokban, az én családomban: ‘Nem, mi nem mehetünk azok házába, mert ők nem templomban esküdtek, mert ők szocialisták, ateisták, eh!’ Olyan volt mint egy kizárás. Most Hála Istennek  nem, senki nem mondja ezt többé, igaz? Nem mondják. Ez, a hit védelmezése volt, de falak által. Az Úr, saját maga részéről, hidakat épít. Először: Pálnak megvolt a hozzáállása, mert az Jézus hozzáállása volt. Másodszor: Pál tudatában van, hogy ő az Evangéliumot kell, hogy hirdesse, és nem a prozelitizmust.

 

 

A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA

 

Tartalomjegyzék

Szentírás

– Ha a jobb kezed vétkezik, vágd le és dobd el.

– Jézus megparancsolta, hogy minden nemzetet tegyünk tanítványává, arra tanított, hogy igazodjunk a parancsaihoz.

– Szent Pál apostol: távolítsd el a gonosz embert a közeledből.

– Ha valaki nem ezzel a tanítással jön hozzád, ne fogadd.

Joseph Ratzinger bíboros

– A relativizmus diktatúrája – nekünk mindenképp más a célunk: Az Isten Fia

VI.Pál pápa

– Az az elhatározás, hogy barátként gyűljünk össze, nem vezethet az igazság felvizezéséhez.

– A Keresztény vallás az egy igaz vallás – mi nem viszonyulhatunk kritika nélkül más vallási formák felé.

– Az ateizmus alapvető állításai, teljesen hibásak, és egyezkedésre alkalmatlanok: mi ellen kell, hogy álljunk!

– Az Egyház evangelizál, amikor mások megtérítésére törekszik.

– Nyugtalanítóak az olyan kritériumok, amelyek ellentmondásban vannak a Szentírás ereje által megnyilatkozó Isten Igéjével.

XIII. Leo pápa

– Az Isten mindenek feletti Hatalmát elutasítani, a szabadság legnagyobb perverziója.

XVI. Gergely pápa

– Indifferentizmu: az az alapvető vélekedés, hogy az örök üdvösség elérhető, bármely vallás gyakorlása esetén.

IX. Pius pápa

– Mi egy megromlott atmoszférában élünk, és tudnunk kell megvédeni magunkat ettől.

II. János Pál pápa

– A nemzetek felé irányuló keresztény misszió a keresztény életforma normális következménye. 
<

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 91
Tegnapi: 83
Heti: 91
Havi: 2 726
Össz.: 278 094

Látogatottság növelés
Oldal: események- egyház
"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42 - © 2008 - 2019 - azidokvege.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: