Lemondásra szólították fel Ferenc pápát

http://egyazegyben.com/lemondasra-szolitottak-fel-ferenc-papat-2099

2016. május 13., péntek 08:29

19 090

"Az Ön pápaságát csakis jól látható, közvetlen veszélyként tekinthetjük, egy olyan veszélyként, amely napról-napra növekedni látszik."

Nyílt levélben szólították fel Ferenc pápát, hogy minél előbb mondjon le! RÉSZLETEK A LEVÉLBŐL:

"Egyre több katolikus hívő, köztük bíborosok és püspökök jutnak arra a felismerésre, hogy az Ön pápasága, amely egy váratlan pápaválasztás eredménye, káros az egyházra. Többé lehetetlen tagadni, hogy Ön vagy képességeinek, vagy akaratának híján képtelen azt tenni, amit egy pápának tennie kell: önmagát és az egyházat is folyamatosan kötelezni arra, hogy engedelmeskedjen Isten Igéjének és ellenálljon minden olyan kísértésnek, amely az alkalmazkodást, a felhígulást és a megalkuvást célozza meg, amint azt az Ön elődje oly helyesen megállapította...

Ön egyre több olyan aggasztó előjelet mutat, amely szembemegy a hagyományos egyház tanításával, fegyelmével és szokásaival, de mindazon hívőkkel is, akik mindezt megpróbálják megvédeni, miközben Ön intenzíven olyan szociális és politikai kérdésekkel foglalkozik, amelyek meghaladják egy pápa hatáskörét. Ezért aztán az egyház ellenségei igencsak örülnek pontifikátusának, és jobban dicsérik, mint bármely elődjét. Ilyen rossz helyzetre nem találni egyháztörténeti párhuzamot.

Az Ön pápaságának eddigi folyama arra kényszerített bennünket, hogy nyilvánosan kijelentsük, hogy Ön nem tartotta be Szt. Péter hivatalának jellegét, oly módon visszaélve azzal, amelyet az egyház még soha nem látott. Alulírottak ezennel Szentséged elé tárjuk a legfőbb gondokat, amelyek aggodalomra adtak okot az egyház soraiban és ezen petíció létrejöttét motiválták.

Először is ahelyett, hogy Isten igéjét hirdetné, következetesen saját elképzeléseit hirdette szentbeszédeiben, a sajtótájékoztatókon, a rögtönzött beszédeken, az újságírói interjúkban. Ezek között van például az „álmom … mindent átalakítani, úgy, hogy mind az egyház szokásai, az eljárásmódja, az időbeosztása és a menetrendje, nyelvezete és a struktúrái megfeleljenek a mai világ evangelizációjának, és ne pedig az önfenntartást célozzák.” Hihetetlen, hogy pont a római pápa jelenti az egyébként nem létező ellentétet a Szent Katolikus Egyház önfenntartása és a pápa evilági küldetése között.

Másodszor, ahelyett, hogy önmagát és az Egyházat elkötelezte volna az Isten igéje iránti engedelmesség mellett, többször is elutasította az apostoli és egyházi hagyományokat, valamint azon híveket, akik ezeket védték.

A katolikus felfogást meghökkenti egy olyan római pápa látványa, aki az egyház alkotmányát, tanait és szokásait, puszta “struktúrákká”, “szabályokká” és a “szokásokká” egyszerűsíti le, amelyek megfosztják az embereket a lelki tápláléktól, és hagyják őket éhen halni az egyház kapujában. Azt meri mondani, hogy ez annak az egyháznak a tiszteletben tartása, amely teljes civilizációkat épített és alakított át, számtalan szentet, szerzetesrendet, a papi és szerzetesi hivatást és azok intézményeit nevelte ki a lelkek megmentéséért és összehasonlíthatatlan munkát végez a testi gyógyításért.

Ugyanakkor, igen gyakran kigúnyolja azon hívőket, akik védik az egyház hagyományait - “felületes keresztények”, “kiválasztottak társulata” “páváskodók”, “morális szócséplők” “uniformisták”, “büszke, önálló”, “szellemi arisztokraták “, “keresztény denevérek, akik inkább az árnyékot részesítik előnyben, mint az Úr jelenlétének fényét”, stb.

Ugyanakkor, egy durva szó sem hagyta el száját a hit tanainak nyílt ellenségeivel, vagy a katolikus hierarchiát ellepő szexuális deviánsokkal szemben. Éppen ellenkezőleg. A kijelentéssel: “Ki vagyok én, hogy bíráljak?” A papság köreiben található “meleg személyek”-kel szembeni tiszteletét fejezte ki, és különösen azzal, hogy egy hírhedten homoszexuális papot nevezett ki a saját udvartartásának fejeként. Szexuálisan deviáns egyéneknek (beleértve a transzszexuálisokat és a homoszexuálisokat) széles körben biztosított audienciát, beleértve a transzszexuálisokat és a homoszexuálisokat.

De a szavaknál is többet mutat az, ahogy Szentatyám elrendelte azon szerzetesrendek leplezetlen üldöztetését, amelyek feltett szándéka az ortodoxia helyreállítása. Az Ön kifejezett kérésére rombolták szét az Immaculata Ferences Atyák rendjét... Ezek az intézkedések egy ideológia által motivált diktátor tettei, nem pedig egy, az egyház szent örökét atyaian őrző emberéé.

Harmadszor, összhangban az egyház hagyományos tanításainak és diszciplináinak, valamint az azokat védőknek a programadó becsmérlésével, Ön uralta és ellenőrizte a „családról szóló zsinatot”, amely kísérletet tett arra, hogy elérje az egyház házasságról, gyermeknemzésről és szexualitásról szóló tévedhetetlen tanainak felhígulását annak érdekében, hogy igazodjanak a kor lázadó szelleméhez és az erkölcstelenséghez, előmozdítva ezzel a mi poszt-keresztény civilizációnkat.

Az Ön nyilvánvaló szándékát, hogy támogassa az elvált és polgárilag „újraházasodott” embereket, azokat, akiket érthetetlen módon „rászorulóknak” nevez, Ön már a 2015-ös zsinat előtt titokban, minden illetékes vatikáni esküdtekkel való egyeztetés nélkül, váratlanul és radikálisan “egyszerűsítette” a házasság megsemmisítésének folyamatát.

Negyedszer, összhangban az Ön meghökkentő javaslatával – természetesen a tömegmédia azonnal üdvözölte –, hogy az egyház már “megszállott” az “abortusz, a melegek házassága és a fogamzásgátló módszerek,” témájában; a saját bevallása szerint Ön “még nemigen beszélt ezekről a témákról, és meg is dorgálták érte”.

Másrészt, míg a nyugati világ a romlás szakadékába zuhan, és muszlim fanatikusok mészárolják le a Közel-Keleten, Afrikában és Európa szívében a keresztényeket, Ön a “klímaváltozás” miatt aggódik. Az Ön könyvnyi hosszúságú enciklikája, a „Laudato Si”, az egyetlen enciklika, amivel Ön előállt, tényként kezeli az “ökológiai válság”-ot és kritikátlanul elfogadja “az éghajlatváltozás tudományá”-nak ideológiailag motivált, erősen ellentmondásos követeléseit, amelyek értékelésére egy pápának egyáltalán nincs hatásköre, ahogy ahhoz sincs, hogy ezeket vitathatatlan tényekként prezentálja a híveknek.

Ugyanezen enciklika siránkozik a “globális felmelegedés”, a légkondicionáló berendezések túlzott használata, a mangrove mocsarak eltűnése, a planktonokat és a férgeket érintő feltételezett veszélyek, különböző növények és állatok kihalása felett – és elítéli mindezeket, mint Isten elleni bűncselekményt – még mielőtt egyáltalán megemlítené egyáltalán az abortuszt (s egyáltalán nem említi a fogamzásgátlás természetellenes gyakorlatát). Ami az abortuszt illeti, enciklikájában csak egyfajta „hibá”-ról beszél „az emberi embrió védelme” esetében, holott az abortusz – egy ártatlan ember brutális lemészárlása, a végtagok letépése az anyaméhben, vagy a születés pillanatában történő sebészkés általi agyonszúrás.

Ötödször, a protestánsokkal szembeni összes hitbeli különbséget elutasítja, jelentéktelennek ítélve azokat, és többször is jelezte (elég tévesen), hogy “minden megkeresztelkedett ember tagja Krisztus ugyanazon testének, az ő egyházának”.

E tekintetben úgy tűnik, hogy nem figyel ugyanezen protestáns szekták egyre romló erkölcstelenségére és eretnekségére, akik végtelen és haszontalan “ökumenikus párbeszéd”-ben szembeszállnak a Vatikánnal. 50 évnyi “párbeszéd” után ezek a szekták elnézőek a válással, a fogamzásgátlással, az abortusszal, a homoszexualitással és a ” homoszexuális házasság”-gal szemben, nőket és aktív homoszexuálisokat szándékoznak “papok”-nak és “püspökök”-nek felszentelni, és továbbra is makacsul elutasítják az egy igaz hit alapvető tanait, amely Krisztusban mutatkozik meg a világ üdvösségére.

Hatodszor, az utóbbi időben úgy tűnik, hogy nyilvános kijelentései egyre gondatlanabbak, rendezetlenek, ami még nagyobb botrányt okoz és aggodalomra ad okot a hívők között.

November 21-én, a katolikus pedagógusok világkonferenciáján azt mondta: „Sose térítsetek aktívan az iskolákban! A keresztény nevelés azt jelenti, hogy a fiatalokat a teljes valóságban kell emberi értékekkel felnevelni, és ezek egyike a transzcendencia.”
...

Miután Ön a nyáj jó néhány tagját istentelen bálványimádóként rágalmazta, később a keresztények és muszlim fanatikusok morális egyenlőségére utalt, akik az egész világon keresztényeket mészárolnak le, kínoznak meg, követnek el nemi erőszakot, kényszerítik őket rabszolgasorsba vagy száműzetésbe: “Nem lehet egyetlen vallást sem eltörölni, csak azért, mert annak néhány vagy több csoportja a világtörténelem egy pontján fundamentalista… Gondoljatok csak azokra a háborúkra, amelyeket mi, keresztények vezettünk. Nem a muszlimok voltak felelősek a Sacco di Roma-ért Róma kifosztásáért.” Ezzel a meggondolatlan, egy római pápához méltatlan kijelentéssel Ön az egyházat és önmagát is meggyalázta.

Még nagyobb botrányt okozott akkor, amikor arra a kérdésre, hogy vajon az „egyháznak meg kellene-e változtatnia az álláspontját” a fogamzásgátlás erkölcstelenségét illetően annak érdekében, hogy az óvszer használatát, mint a HIV-fertőzés megakadályozását engedélyezze, Ön erre a gonosz gyakorlatra, mint a lehetséges “egyik módszer”-re utalt, és ezáltal kvázi legitimizálta azt. Rámutatott arra, hogy ez erkölcsi dilemmát jelent az egyháznak, és még Urunk szombati gyógyulásával is összehasonlította:

Napról napra nő az a benyomás, hogy Ön, még ha a Krisztus helytartója is, egyszerűen nem érdekelt abban, hogy védje a hitet és az erkölcsöt, amelyeket olyan támadás ér, mint még soha; és az sem szándéka, hogy a kóborló bárányokat a nyájba hívja, amelyet Urunk az ő megmentésükre alkotott. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy erre a célra Ön a pápaságát a doktrinális és fegyelmi lazaság szabályszerű programjának rendelte, amelynek témája az ortodox katolikusok rendszeres stigmatizálása azzal a váddal, hogy az egyházból hiányzik a kegyelem. Ugyanakkor Ön olyan társadalmi és politikai kérdésekben fáradozik, mint a „klímaváltozás”, a környezeti ideológia és a Kuba és az Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítása, amelyekkel kapcsolatban egy pápának sem hatásköre, sem tekintélye nincs.

Összefoglalva, Szentatyám, Ön az elmúlt két és fél évben a világtól egyhangúan dicséretet kapott, miközben Ön az egyház egész közösségét zűrzavarba és megosztottságba döntötte. Nevetségessé tette, hibáztatta és elítélte a hívőket, ugyanakkor határtalan toleranciát mutatott a hitetlenekkel és az erkölcstelenekkel szemben, terveket eszelt ki a szentségi fegyelem aláásására, amelyet pont az a pápa védelmezett, akit Ön avatott szentté. Mindenhol a média és a tömegek hangos éljenzésétől kísérve úgy tűnik, nem figyel a mi Urunk intésére: “Jaj nektek, ha emberek dicsérnek: Mert így tesznek atyáik a hamis prófétákkal.”

A helyzet elért egy olyan szintet, ahol egy magas rangú vatikáni tisztviselő, aki a (bármely területről érkező) katolikusok aggodalmait összegezte, kénytelen volt figyelmeztetni egy világhírű katolikus újságírót, hogy „ez a pápaság komoly kockázatot foglal magában a hit és az erkölcs katolikus tanításának integritása számára.”

Ezzel a főpappal egyetértésben, Istennek és a lelkiismeretünknek elkötelezve nyilvánosan kijelentjük, hogy az Ön pápaságát csakis jól látható, közvetlen veszélyként tekinthetjük, egy olyan veszélyként, amely napról-napra növekedni látszik. Az Ön pápaságának ezen káros hatásai minden téren megnyilvánulnak, tekintve, hogy katolikusok szerte a világon az egyház hit- és erkölcstanításait egyre jobban becsmérlik azáltal, hogy az Ön szavait és tetteit veszik vonatkozási pontul – amelyeket diadalmasan hirdet szerte a világon a médián keresztül – ahelyett, hogy a Tanítóhivatal 2000 éves tévedhetetlen hit és erkölcstanításait hangoztatná.

Nem bátorkodunk megítélni az Ön személyes motivációit vagy szándékait azt illetően, amit Ön az egyház kárára mondott vagy tett oly viharos pápasága során, amelyhez hasonlót az egyház még sosem látott."
...

A levelet a The Remant munkatársai fogalmazták meg. A The Remnant Amerika legrégibb működő hagyományos katolikus újságja, amely már nemcsak újság, hanem Tv-t is működtet, nemzetközi túrákat és konferenciákat szervez, könyveket ad ki. Honlapja a világ egyik leggyakrabban látogatott oldala. A munkatársak által megfogalmazott levél futótűzként terjed, és megosztja a híveket.

A teljes levél ITT olvasható.

Vezető német filozófus: A pápa buzdítása „szakítás” a Katolikus Hagyománnyal

Prof. Robert Spaemann, XVI. Benedek emeritus pápa egy közeli barátja: “Az Amoris Laetitia közvetlenül szembe helyezkedik II. János Pál tanításaival”

2016 április 28.

– A kiemelkedő katolikus filozófus és XVI. Benedek emeritus pápa közeli barátja azt mondta csütörtökön, hogy Ferenc pápa apostoli buzdítása, az „Amoris Laetitia”(AL) megsérti a katolikus hagyományt és közvetlenül ellentmond II. János Pál pápa ’Familiaris Consortio’ apostoli buzdításában megfogalmazott tanításának.

Robert Speamann professzor a Catholic News Agency-nek azt mondta, hogy az Egyház szentségi gyakorlatának megváltoztatása szakítás lenne annak alapvető teológiai és antropológiai tanításával a házasság és szexualitás tekintetében.

„Minden gondolkodó ember számára világos, akik ismerik a szövegrészeket, amelyek ebben a kontextusban fontosak, hogy az ’Amoris Laetitia’-val egy ’szakítás’ történt az Egyház Hagyományával”– mondta Speamann.

A’ Familiaris Consortio’-ban II. János Pál pápa megvédte az Egyház régóta fennálló hozzáállását abban a kérdésben, hogy a Szentségekhez engedi-e az elvált újra házasodottakat, ahol így ír:

„…Az Egyház megerősíti azt a gyakorlatát, amely a Szentíráson alapul, hogy nem engedi Szentáldozáshoz az elvált személyeket, akik újra házasodtak. Őket lehetetlen a Szentséghez engedni abból a tényből kifolyólag, hogy életállapotuk és helyzetük ellentmond Krisztus és Egyháza közötti egységnek, amelyet az Eucharisztia kifejez és megvalósít. Ezenkívül van egy másik lelkipásztori ok: Ha ezek a személyek az Eucharisztiát magukhoz vehetnék, a hívők tévedésbe és zavaros helyzetbe lennének vezetve az Egyház tanítását illetően, amely a házasság felbonthatatlanságáról szól.”

Az AL 351. lábjegyzete látszólag ellentmond a fenti szakasznak azt állítva, hogy bizonyos esetekben az elvált és újra házasodottak és más „szabálytalan kapcsolatban” élők Egyházba való integrálása magában foglalhatja a Szentségek segítségét is. A lábjegyzet később megemlíti a gyónást és áldozást is.

Athanasius Schneider, a Kazahsztánban lévő asztanai ’Maria Santissima’ érsekség segédpüspöke kritizálta az Amoris Laetitia-t az érintett tárgyban való egyértelműség hiánya miatt. „Őszinte megértéssel, a maguk összefüggésében elemezve az AL egyes megállapításait, nehezen lehet értelmezni azokat az Egyház hagyományos tanítása szerint”-írta Schneider.

Speamann szintén elítélte a buzdítás látszólagos „helyzeti etikát” elfogadó irányultságát, mivel szembe megy az egyetemes normákkal, és azt a felszólítását is, hogy ne ítéljük meg az emberek tetteit, amelyek ellentmondanak az Egyház szexuális etikájával.

„Amikor olyan szexuális kapcsolatra kerül sor, amely objektíven ellentmond a keresztény életrenddel, szeretném tudni a pápától, hogy egy ilyen bűnös magatartás mennyi idő után és milyen feltételek mellett válik olyan magatartássá, amely tetszik Istennek”- mondta Speamann.

„Ferenc pápa egyetlen tollvonással, „ a káoszt elvnek” elfogadva az egyházszakadás irányába vezeti az Egyházat”- mondta Speamann és figyelmeztetett, hogy egy ilyen szakadás nem a periférián, hanem az Egyház belsejében menne végbe.

Speamann arra is figyelmeztetett, hogy az Amoris Laetitia-t arra is lehetne használni, hogy bántalmazzák a hithű papokat.

Minden egyes bíborosnak, valamint püspöknek és papnak most az a feladata, hogy az illetékességi területén megőrizze és nyilvánosan megvallja a Katolikus Szentségi Rendet. Ha a pápa nem hajlandó a korrekciót megtenni, akkor egy másik pápa majd hivatalosan helyére fogja tenni a dolgokat.

Forrás: https://www.lifesitenews.com/news/popes-exhortation-is-a-breach-with-catholic-tradition-leading-german-philos

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/13178552_1116801531676730_3359430689590473605_n.jpg?oh=a87dcd4d120f83ddbb761e625571f79d&oe=57A7E225&__gda__=1470118170_d4a7d384081943e084dc58af4c28c043

Vigyázzatok! Az Új Világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel.

2012. július 8., vasárnap, 5:17

Drága szeretett leányom, a nagy hitehagyás, amelyről beszéltem, most felgyorsul a világban.

Ezúttal elterjedése olyan, akár egy fátyol földi Szent Egyházam fölött, és mély ködhöz hasonlóan elsötétíti annak látását.

Ez Egyházam nagy szétválásának ideje, mely két táborra osztja azt.

Az egyik oldalon a szeretett, hűséges Felszentelt szolgáim lesznek, akik követik Tanításaimat, és akik soha nem térnek el azoktól.

A másik oldalon Keresztény Egyházam azon papjai és vezetői lesznek, akiket a modern élet befolyásolt, és akik megszentségtelenítették Törvényeimet.

Ők meghajolnak az emberek nyomására, akik azt követelik, hogy Isten nevében toleranciát mutassanak, Isten Törvényeinek megváltoztatásával, hogy ezek megfeleljenek igényeiknek.

Tele vannak büszkeséggel, gőggel és világi becsvágyakkal. Nekik semmit sem fog számítani, hogy megváltoztatják Szentségeimet, csak azért, hogy megfeleljen bűnös napirendjüknek.

Nem, ők még azt is elő fogják segíteni, hogy Atyám Egyházában az utálat tetteit kövessék el, és mindezt a polgári jogok és a tolerancia nevében.

Elnézőek lesznek a bűnnel szemben, és az ilyen bűnök fitogtatásával meg fognak Engem bántani Szent Tabernákulumom előtt, elvárván Tőlem, hogy lenyeljem az ilyen undorító tetteket.

Hamarosan el fogják törölni a Szentségeket, hogy az mindenkinek megfeleljen.

Ezek helyett ott ünnepi összejöveteleket (partikat) fognak tartani, és másfajta szórakozásokat.

Ez az Új Világegyház lesz, amely egy lenyűgöző épülettel fog Rómában büszkélkedni, de amely nem fogja Istent tisztelni.

Ez az épület mindenki szeme láttára, titkos sátáni szimbólumokkal lesz felépítve, és a fenevadat fogja bálványozni.

Minden bűnt, mely undorító szeretett Atyám számára, nyilvánosan tisztelni fognak, és emberek milliói fogják elfogadni ezek romlott törvényeit, mintha azok Isten Szemében méltók lennének.

Felszentelt szolgáimnak, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzám, titokban kell majd Szentmisét tartaniuk, vagy szabadságvesztéssel szembesülnek.

Ők erejük teljességében és a Szentlélekkel eltelve össze fognak gyűlni, és továbbra is táplálni fogják Isten gyermekeit az Élet Táplálékával.

Nekik biztosítaniuk kell, hogy az Élő Isten Pecsétje fel legyen ajánlva mindazok számára, akiket vezetnek.

Az idő most már nagyon közel van ahhoz, hogy felépítsék az Új Templomot a fenevad tiszteletére.

Ez az Antikrisztus diktatúrája alatt fog felépülni, aki hamarosan a béke embereként fog a világ színpadára lépni.

Gyűjtsétek össze minden követőmet, olyan gyorsan, ahogyan csak tudjátok. Papjaim, ti, akik felismeritek a Hangomat, el kell kezdenetek felkészüléseteket, annak biztosítására, hogy földi Egyházamnak legyen ereje a közelgő üldöztetés kiállására.

Idővel elkészülnek számotokra a menhelyek is, hogy használjátok azokat, mivel Én már egy ideje kioktattam Követőimet, hogy majd céljaitokat szolgálják.

Ez az üldöztetés rövid lesz és ti átvészelitek azt, bár fájdalmas lesz számotokra.

Vigyázzatok! Az Új Világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel.

Ez egy csodálatos képet fog a toleranciáról sugározni, és minden bűnt fel fog magasztalni, amely Isten előtt valóban bűn. Ők minden bűnt úgy ki fognak forgatni, hogy azok úgy tűnnek, mintha Isten Szemében elfogadhatóak lennének.

De nektek tudnotok kell, hogy az ilyen utálat undort kelt Bennem, és jaj azoknak, akik ezt az örök kárhozatra vezető veszélyes ösvényt fogják követni.

A bűn mindig bűn lesz Szememben.

Az idő ezen nem változtat. Az új szabályok – csakhogy megfeleljen az ember bűnös célokra törő vágyainak -, Általam sohasem lesznek elfogadva.

Készüljetek fel erre a nagy megtévesztésre, mert ez hamarosan bekövetkezik.

Jézusotok

KÖZEL-KELETI KERESZTÉNYEK MEGRÁZÓ ÜZENETE

Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények.

Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz.
Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el.

“A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. “Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek.

A katolikusok nem fogadhatják el a pápa buzdításának azon elemeit, amelyek veszélyeztetik a hitet és a családot

akatolikusoknemfogadjakal

Ferenc pápa Amoris Laetitia című apostoli buzdításának kihirdetése a zsinati folyamat lezárását jelzi, amelyet olyan kísérletek uraltak, amelyek aláássák a katolikus tanítást olyan kérdésekben, mint az emberi élet, család, házasság, olyan kérdéseket is érintve, mint például a házasság felbonthatatlansága, a fogamzásgátlás, a reprodukció mesterséges módjai, homoszexualitás, „gender ideológia” és a szülők és gyermekek jogai. A katolikus egyház tanításának eltorzítására tett kísérletek gyengítik az egyház természeti és természetfeletti rendjének igazságáról tett tanúságát és fenyegetik a család jólétét, különösen a leggyengébb és legsérülékenyebb tagjait.

Az Amoris Laetitia apostoli buzdítás egy nagyon hosszú dokumentum, amely a családdal kapcsolatos legkülönbözőbb témákat fejti ki. Sok olyan fejezete van, amely hűségesen tükrözi a katolikus tanítást, de ez nem csökkenti azoknak a passzusoknak a súlyát, amelyek aláássák a katolikus egyház gyakorlatát és tanítását. A „Voice of the family” az elkövetkező napokban és hetekben a szövegben lévő súlyos problémák teljes elemzését kívánja bemutatni.

A „Voice of the family” a következő kezdeti aggodalmait fejezi ki a pápai hivatal iránti legnagyobb tisztelettel és kizárólag azzal az őszinte vággyal, hogy segítse a papságot a katolikus tanítás kihirdetésében az élettel, a családdal és a házassággal kapcsolatban, hogy a család és annak legsebezhetőbb tagjainak valódi javát támogassa.

Úgy véljük, hogy az alábbi aggályok figyelembevételével eleget teszünk kötelességünknek, amelyek egyértelműen le vannak fektetve az Egyházi Törvénykönyvben, mely szerint:

A tudásuk, a kompetenciájuk és a presztízsük szerint, amellyel rendelkeznek, joguk és olykor kötelességük is, hogy kifejezzék véleményüket a szent pásztoroknak olyan ügyekben, amelyek az Egyház javára vonatkoznak és megismertetni véleményüket a többi keresztény hívővel a hit és az erkölcs egységének sérelme nélkül, tisztelettel a pásztorok iránt, és figyelemmel a közös előnyökre és a személyek méltóságára. (Canon 212 §3)

Az elvált és újraházasodottak Szentáldozáshoz engedése

Az Amoris Laetitia a 8. fejezet során (291-312) számos javaslatot tesz olyan megközelítésekre, amelyek előkészítik az utat „az elvált és újraházasodott” katolikusok számára, hogy szentáldozáshoz járulnának, anélkül hogy igazi bűnbánatot tartanának vagy megváltoztatnák az életüket. Ezek a bekezdések a következőek:

a katolikus tanítás zavaros magyarázatai a halálos bűn természete és hatása, a bűn állandósága, és a lelkiismeret természete tekintetében
ideológiai nyelv használata az Egyház hagyományos terminológiája helyett
szelektív és félrevezető idézetek használata az Egyház korábbi dokumentumaiból

A korábbi tanítások pontatlan idézésének különösen aggasztó példája található a 298. pontban, amely II. János Pál pápa megállapítását idézi a ’Familiaris Consortio’-ból, hogy léteznek helyzetek, ahol súlyos okokból, mint például a gyermekek felnevelésében, ha nő és a férfi nem tesznek eleget ezen kötelességüknek, szétválaszthatók.

Azonban az Amoris Laeititia-ban II. János Pál mondatának második felét kihagyták, amely kimondja, hogy az ilyen párok „ magukra vállalják a felelősséget, hogy teljes megtartóztatásban élnek” (Familiaris Consortio, No. 84),

Továbbá a félrevezető idézet lábjegyzetében ezt olvashatjuk:

Az ilyen helyzetekben sokan, akik tudják és elfogadják a lehetőséget, hogy testvérekként éljenek, melyet az Egyház kínál számukra, rámutatnak arra, hogy az intimitás bizonyos kifejezései hiányoznak, „gyakran előfordul, hogy a hűség veszélybe kerül és a gyermek jóléte szenved” (Vatikáni Zsinat, Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban Gaudium et Spes, 51).

A dokumentum erre a téves nézetre hivatkozik, de nem magyarázza, hogy miért hamis ez a megközelítés, amely nevezetesen az, hogy:

Minden házasságon kívüli aktus eredendően bűnös, és soha nem indokolt eredendően gonoszat cselekedni, még annak érdekében sem, hogy jó a vége.
A „hűség veszélyeztetett” a házasságon kívül nemi intimitás gyakorlása által, azonban a „hűség megélt”, amikor az érvénytelen kapcsolatban lévő személyek tartózkodnak a szexuális intimitástól az eredeti kapcsolatukhoz való hűségük miatt, amely érvényes.
Az idézet azt sejteti, hogy a gyermekek szenvednek, mert a szüleik, Isten kegyelmének segítségével, tiszta életet élnek. Épp ellenkezőleg, az ilyen szülők adnak példát gyermekeiknek a hűség, a tisztaság és a bizalom megélésére Isten kegyelmének erejében.

A dokumentum idézi a Gaudium et Spes-t, de a részlet ki van ragadva a környezetből és nem támasztja alá a felhozott érvet. A szövegkörnyezet világossá teszi, hogy a Gaudium et Spes a nemzéssel összefüggésben beszél a házasságban élő katolikusokról, és nem azokról, akik érvénytelen élettársi kapcsolatban vannak. A teljes mondat a következő:

Ahol azonban a házas élet intimitása megszakad, a hűség néha veszélybe kerülhet és a termékenység minősége tönkremehet, mivel akkor a gyermekek felnevelése és a bátorság további gyermekek elfogadására egyaránt veszélyeztetett. (Gaudium et Spes, No. 51).

Ezért nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy az apostoli buzdítás legalábbis felveti azt a lehetőséget, hogy a házasságtörő szexuális aktusok bizonyos esetekben indokoltak lehetnek, és helytelenül lett idézve a Gaudium et Spes, mintha az alapot adna erre.

Szülői jogok és a szexuális nevelés

Az Amoris Laetitia tartalmaz egy szakaszt „a szexuális nevelésre való igény” ( 280-286. bekezdések) címmel. Ennek a szakasznak a hossza meghaladja az 5 oldalt anélkül, hogy egyetlen utalást is tenne a szülőkre. Másrészről viszont utal „oktatási intézményekre”. Mégis a szexuális nevelés „a szülők alapvető joga és kötelessége”, amelyet „figyelmes útmutatásuk alatt kell elvégezni, akár otthon, akár az általuk kiválasztott és ellenőrzött oktatási intézményben” (II. János Pál pápa, Familiaris Consortio, No. 37). Ennek a nevelésnek az elmulasztását a szülők olyankor követik el, amikor a szexuális nevelést érintő szülői jogokat súlyos és tartós támadások érik a világ számos országában és a nemzetközi intézményekben. Ebben a részben az Amoris Laetitia nem hivatkozik semmilyen korábbi dokumentumra, ami egyértelműen megerősíti ezt a jogot, azonban idézi a frankfurti iskolával összekapcsolható pszihoanalitikust, Erich Fromm-ot. A dokumentum korábbi hivatkozása a szülői jogokra (84. bekezdés) nem kompenzálja a szülők kizárását ebből a részből.

Homoszexuális kapcsolatok

Az Amoris Laetitia, követve a korábban a zsinati dokumentumokban elfogadott megközelítést, utalást tesz arra, hogy az „azonos neműek kapcsolata” kínálhat „bizonyos stabilitást”és lehet egy fajta hasonlósága vagy kapcsolódása a házassághoz. Ez kimondja, hogy:

El kell fogadnunk a családi helyzetek sokféleségét, amelyek bizonyos stabilitást nyújthatnak, de „de facto” az azonos neműek kapcsolatát például nem lehet egyszerűen azonosítani a házassággal.(53. bekezdés).

Hatalmas a nyomás a nemzetközi intézmények részéről a család hagyományos értelmezésének elutasítására olyan nyelvezet alkalmazása révén, amely hivatkozik a család formáiban lévő „változatosság”-ra és „sokféleség”-re. Annak a következménye, hogy az „azonos neműek kapcsolata” is részét képezi a „családi helyzetek sokféleségének”, pontosan az, ami ellen a családot védő csoportok keményen harcolnak.

Ilyen nyelvezet használatával az apostoli buzdítás aláássa a családvédő mozgalmak munkáját, akik azért dolgoznak, hogy a család valódi értelmezését, és ennek következtében a gyermekeket védelmezzék, akik a család szerkezetétől függenek, amelyet Isten az ő jólétükért és egészséges fejlődésükért rendelt. Meg kell jegyezni, hogy a 251. bekezdésben az Egyház hiteles tanítása újra ki van fejtve, hogy „egyáltalán nincs alapja a homoszexuális kapcsolatokat bármilyen módon hasonlónak vagy akár analógnak tekinteni Isten házasságra és családra vonatkozó tervével”

„Gender ideológia”

Az Amoris Laetitia támogatja a „gender ideológia” központi elemét azt állítva, hogy ki kell hangsúlyozni, hogy a biológiai nemet és a társadalmi-kulturális gendert meg lehet különböztetni, de nem lehet szétválasztani (50. bekezdés). A gender-elmélet alapelvének elfogadása aláássa a dokumentum egyébként örvendetes kritikáját az ideológiáról és annak hatásairól. A hamis elképzelést, hogy a biológiai nem megkülönböztethető az ú.n. „gender”-től, először az 50-es években javasolták és ez az alapja a „gender-ideológiának”. A „gender-ideológia” következményeinek lehetetlen lesz ellenállni, ha a hibás alapelvei el vannak fogadva.

Támadások az ártatlan emberi élet ellen

Amoris Laetitia nem küzd meg a születendő gyermekeket, az időseket és a fogyatékkal élőket érő fenyegetések sokaságával. Konzervatív becslések szerint több mint egymilliárd születendő gyermeket pusztított el az abortusz az elmúlt században. Még a családok kihívásait megcélzó dokumentumban is, ami 264 oldalas, csak egy csekély számú hivatkozás van az abortuszra. Nincs megemlítve a megtermékenyítés mesterséges módja által okozott pusztítás, amely szintén millió ember életének elvesztését okozta. A születendő életeket érő támadások komoly vitájának hiánya ebben az összefüggésben egy súlyos mulasztás.

Fogamzásgátlás

Az Amoris Laetitia nem erősíti meg a fogamzásgátlás használatának katolikus tanítását. Az aggasztó elnézése annak, hogy a szexuális aktus nemző és egyesítő célját szétválasztják, a halál kultúrájának fő katalizátora, és az, hogy széles körben elterjedt az engedetlenség és tudatlanság az Egyház tanítását illetően ezen a területen, pontosan a hierarchiának köszönhető, mert nem mondja ki ezt az igazságot. A dokumentum értekezése a lelkiismeretről szintén hibás mind a 222. bekezdésben, amely a „felelősségteljes szülő” témájával foglalkozik, mind a 8. fejezetben, amely a nyilvános házasságtörésben élők Szentségekhez való engedését taglalja. A 303. bekezdés különösen aggasztó, főleg az alábbi állítás:

Mégis a lelkiismeret többet tehet, mint hogy felismeri, hogy egy adott helyzet nem felel meg objektíven az Evangélium teljes kívánalmainak. Azt is felismeri őszintén és becsületesen, hogy mi most a legbőkezűbb válasz, ami adható Istennek, és meglátja egy bizonyos morális biztonsággal, hogy ez az, amit Isten maga is kér az egyén korlátainak összetettsége közepette, miközben még nem teljesen objektíven ideális. Mindenesetre emlékezzünk, hogy ez a megkülönböztetés dinamikus, mindig nyitottnak kell maradni a növekedés új szakaszaira és új döntésekre, amelyek lehetővé teszik, hogy az ideális nagyobb mértékben megvalósuljon.

Úgy tűnik, ez a kijelentés elfogadja a „fokozatosság törvényének” hamis értelmezését és azt sugallja, hogy vannak bizonyos esetek, amikor a bűn nemcsak elkerülhetetlen, hanem akár Isten akarata is annak a személynek. Ez egyértelműen elfogadhatatlan lenne.

Következtetés

Ez csak egy rövid bevezetése a rendkívül nagyszámú problémának, amelyek az Amoris Laetitia-n belül találhatók. További vizsgálatokra lesz szükség, hogy teljesen kielemezzük a szöveg hatásait, de az már világos, hogy a dokumentum nem fejti ki világosan és hűen a katolikus tanításokat, és arra a következtetésekre vezethet, amelynek eredményeként a Katolikus Egyház megváltoztathatatlan tanítása sérül, és az a fegyelem is, ami elválaszthatatlanul erre épül. Ez a kezdeti áttekintés elegendő indokot ad, hogy úgy tekintsük ezt a dokumentumot, mint fenyegetést a katolikus hit egységére és a család javára nézve.

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ezeket a kritikákat a pápai hivatal iránti legnagyobb tisztelettel gyakoroljuk, de laikus katolikusként ezt az Egyház jóléte iránti kötelességünk tudatában tesszük, és családvédőként, hogy megvédjük a családot és annak legkiszolgáltatottabb tagjait.

Forrás: https://www.lifesitenews.com/opinion/catholics-cannot-accept-elements-of-popes-exhortation-that-threaten-faith-a

http://www.riposte-catholique.fr/osservatore-vaticano/amoris-laetitia-cardinaux-sopposent

http://i0.wp.com/www.riposte-catholique.fr/medias/2016/04/20150214_115435.jpg?w=770

Jézus varratlan ruha darabjai egy Argenteuil nevű Párizs közeli kis város katedrálisában vannak, rengeteg zarándok látogatott el hozzá; ez alkalomból 15 bíboros fogalmazott meg ellenállást és küldött fel a vatikáni pápai titkárságra, tiltakozásul, hogy a Pápa néhány napon belül beakarja jelenteni, hogy könnyítéseket léptet életbe a házasság felbontás szentségre vonatkozóan, a gyónás és az Eucharisztia szentségeire vonatkozóan; Müller kardinális 20 oldalban fogalmazta meg tiltakozását érvekkel alá támasztva. A tiltakozó dokumentumot a Le Figaro napilap is közzétette.

Gondolatok a kézbe áldoztatásról

írta: Dr. Török József
(Tengernek Csillaga II./3 – 1997. május)

Történeti visszapillantás

A szentmise liturgiájának 1969-ben történt megújítása után Nyugat-Európában rohamosan elterjedt a hívek között az a szokás, hogy áldozáskor az Eucharisztiát a paptól saját kezükbe kérik, és utána önmagukat áldoztatják. A római misekönyv általános rendelkezései között erre nem találunk utalást, mert a 117. pont ezt írja elő: (A pap) „a kissé felemelt Szentostyát mindenkinek külön felmutatja és mondja: Krisztus Teste! Az áldozó ámennel felel, és magához veszi a Szentséget.”

Valaha a hittanórákon azt tanították az elsőáldozásra készülő gyerekeknek, hogy a püspök papszenteléskor a szentelendő kezeit (ujjait, a két tenyerét) a keresztelendők olajával kereszt alakban megkente. A pap kezei így váltak méltóvá, hogy az Úr testét érintsék. Ez szépen kifejezi azt a keresztény lelkiséget, amellyel a „félelmetes szentséghez” közeledett a hívő ember.

A kézben áldoztatást annak apostolai az 1970-es években ókeresztény példákra hivatkozva terjesztették. Pius Parsch már a 30-as években idézte Szent Cirillt (+386), aki az áldozóknak ezt az utasítást adta: „Amikor odalépsz, ne menj tenyeredet kinyújtva, sem az ujjaidat szétterpesztve, hanem alakítsd bal kezedet mintegy trónussá a jobb kéz számára, mint olyan számára, aki a királyt fogadja. Tenyeredet tartsd öblösen, s úgy fogadd Krisztus testét, miközben áment mondasz.”

A liturgia „apostola” azt azonban nem tette hozzá, hogy Rómában már a VI. század folyamán a gyakori visszaélések (az Eucharisztia indok nélküli elvitele, szentségtörés kockázata) miatt elhagyták a kézben áldoztatást és elrendelték, hogy a Szentostyát a pap tegye az áldozó nyelvére. A VII.–VIII. században számos helyi zsinat átvette és megismételte a római rendelkezést, nyilvánvalóan nem ok nélkül.

Mi okozta az ókeresztény szokás felújítását az elmúlt évtizedekben? Mellesleg, az ókeresztény bűnbánati fegyelem visszaállítását senki nem javasolta, sőt a rendszeres (legalább évi egy alkalommal végzett) gyónás éppen akkortájt ijesztően megritkult. Az újítókat nem a nagyobb higiénia iránti igény sarkallta, hanem egyfajta hangsúlyeltolódás az Eucharisztia szemléletében és ennek jelekkel történő kifejezésében.

A joggal sok tiltakozást kiváltott Holland Katekizmus (1966) azt írja, hogy „az Egyház jelenleg nem tartja szükségesnek Jézus valóságos jelenlétének igazságát a többitől elválasztva szemlélni. Lehet, hogy erre valamikor szükség volt, amikor egyes téveszmék tagadták Jézus valóságos jelenlétét.” (318. o.) Ebben a megfogalmazásban a valóságos jelenlét egy szintre kerül az emlékezéssel, a közös étkezéssel, a hálaadással, az áldozattal. Így szemlélve a szentmise „közös lakoma és ugyanakkor közösségi hálaadás.” (322. o.) Nem véletlen, hogy a VI. Pál pápa által fölállított bíboros bizottság az Eucharisztiát tárgyaló holland szöveg helyett több fejezet terjedelemben új, a Tanítóhivatal álláspontját tükröző megfogalmazás átvételét szorgalmazta, ami azonban a hollandok ellenállásába ütközött.

Az Eucharisztia tanát védelmébe vevő VI. Pál pápa a hivatalos engedélyt nélkülöző áldozásról tudomást szerezve, ennek kapcsán kérdést intézett a világ püspökeihez. Válaszában 1233 püspök elutasította az áldoztatás új módját, 567 mellette foglalt állást, 315 pedig komoly föltételekhez kötve tartotta csak megengedhetőnek.

A világ püspökeinek többsége tehát elutasította! Az illetékes kongregáció VI. Pál pápa kérésére közzétett nyilatkozatában a hagyományos forma mellett állt ki, de azokban az országokban engedélyezte, ahol ez már elterjedt. Oddi bíboros szerint VI. Pál pápa személy szerint ellenezte a kézben áldoztatást. (Yves Chiron: Paul VI., 1992, 293. o.) A történelmi tények felidézése segíthet az Eucharisztia iránti tisztelet továbbgondolásában.

Megfontolandó szempontok

Látszólag jelentéktelennek tűnő apróságok változtak meg a szentmisén belül az Eucharisztia vételénél, ám ezek kifejezik azt a vallásos érzületet, amelyet a változtatások szorgalmazói előnyben akartak részesíteni a hagyományos érzülettel szemben. A hívek, engedelmeskedve a rövid bevezetésnek, szinte egyik napról a másikra átvették a szentáldozás új formáját, és csak utólag, az újat összevetve a régivel, kezdték érzékelni a különbséget. Azután következett a szentélyek átalakítása, és a régi rítusra emlékeztető építmény, az áldoztatórács gyors eltűnése. Mintha a szentély rácsa azért omlott volna le, hogy a szentélyben jelenlévő szentség (sacrum) elárassza a hajóban tartózkodó híveket, jóllehet pontosan az ellenkezője történt: a hajóból áradt be a mindennapi (profanum) a szentélybe a helyileg fogalmazott, társadalmilag korrekt hangvételű könyörgésektől egészen az evangéliumi eseményeket mímelő pantomim játékig. Az áldoztatórács csak akkor menekült meg, s folytathatta létezését a templomon belül, esetleg új helyen, ha műemlék volt, vagy kemény, márvány anyaga túl nagy gondot okozott a szentély átépítésénél. „Templomban mégsem lehet robbantani”, mondta az egyik lelkes átépítő, miközben heti igehirdetésével a hit szikláit robbantgatta, azt magyarázva, hogy Jézus csodái mégsem csodák, csak az apostolok hitének szóbeli képződményei.

Az áldozásnál jelentős változás, hogy a hívek körmenetben vonulnak az oltárhoz, és állva fogadják az Eucharisztiát. Két megoldás létezik: vagy a hívek állják körül az oltárt, és a pap jár körbe az áldoztatás során, vagy a pap marad egy helyben és a hívek járulnak elé, egyesével, kettesével. Utóbbi megoldás a pap számára egyszerűbb, ám a hívek szempontjából rosszabb. Ugyanis közvetlenül a Szent Test vétele előtt és rögtön a vétele után mozogni kell, oda, majd arrébb lépni. A figyelem pontosan a legszentebb pillanatokban szétszóródik, és nem az Úrral foglalkozik. Az oltár körülállása esetén szintén ez a helyzet, legföljebb ott egy-két másodperccel több ideig maradhat az áldozó. Sajnos csak maradhat, mert szinte mindenki kötelességének érzi, hogy más áldozni akaró vélt érdekében udvariasan azonnal visszalépjen, miközben gondolatai elterelődése miatt magával a hozzá érkezett Jézussal szemben válik udvariatlan házigazdává. Ekkor, e szent pillanatban az emberi lélek természetes igénye miatt csakis a Mártával szembeállított Mária szemlélődő példája lehet az irányadó. A régi formánál, ami azt jelentette, hogy a hívő térdel a Szentség vételekor, ez a nyugalom, szemlélődő odafigyelés természetszerűleg létezett. Lassúbb volt az áldoztatás, már csak a kísérő imádság hosszabb volta miatt is, a hívek hamarabb odatérdeltek a rács mellé, és kicsit még maradhattak a pap továbbhaladása után is. Néhány pillanatról van szó csupán, de ez a néhány pillanat minőségi többletet jelentett a lelki életben. Egyébként régen sem volt kötelező letérdelnie annak, aki valami oknál fogva nem tudott.

Az állva áldozás indoka a liturgiareform utáni magyarázatok szerint az, hogy az állás jobban kifejezi az istengyermeki szabadságot. Viszont a térdelés az Istennel szembeni hódolat maradéktalan kifejezője. Vajon a sokat emlegetett mai embernek melyikre van jobban szüksége? Sokszor támad az a benyomás, hogy még a hívők is partneri viszonyban szeretnének „tárgyalni” Istennel, mint egyenrangú felek.

Ez a sajátos nagykorúság tűnik ki a kézben áldozáskor is. Az őskeresztények szép példája, amit azonban a történelmi fejlődés túlhaladott, alkalmas kifejezése annak a mai szemléletnek, hogy a hívő és Isten között a pap szerepe visszaszorítandó, hiszen a hívő önmagát áldoztatja. Ebben pedig benne lehet az önüdvözítés gesztusa. Ez utóbbi megállapítás nem aggodalmaskodás, hanem szembenézés azzal az irányzattal, amely az Eucharisztia áldozat jellegét, sőt a kereszthalál áldozat jellegét igyekszik gyöngíteni vagy egyenesen megsemmisíteni a hívek tudatában. A szentmise közösségi, hálaadó étkezésként túlhangsúlyozott bemutatása annak tartalmi kiüresítése. A forma megőrzése segíthet a tartalom megőrzésében.

A Szentatya (II. János Pál) nem áldoztat kézbe. Ezzel szeretne példát adni a hagyományos áldozási forma megőrzéséhez. II. János Pál pápa 1980-as franciaországi látogatásakor a francia köztársasági elnök feleségét a televíziós kamera láttára sem áldoztatta kézbe. A pápának nincs joga példát mutatni? Akkor Krisztus miért bízta meg a vezetéssel? Ha pedig igen, akkor példája parancs erejű kellene, hogy legyen! A lelkipásztori tapintat a kézben áldozni akaró hívek iránt ideig-óráig kitérhet a példa követése elől, ám mit tesz majd, ha a valóságos jelenlétbe és az áldozat jellegébe vetett hit rohamos gyöngülésével találja magát szemben? A gyónások ijesztően csökkenő száma áttételesen erre is utalhat, mert bár kevesen gyónnak, sokan áldoznak! A szentségimádások elnéptelenedése szintén figyelmeztető jel.

http://petersziklaja.ml/gondolatok-a-kezben-aldoztatasrol/#more-2087

19. Az ördöggel szembeni óvatosságra nincs többé szükség?

Forrás: The Church defended the Faith with walls; but now we need to build bridges. Gone are the days of excluding atheists, unmarried, socialists…

Magyarul: Az Egyház falakkal védte a hitet; de nekünk most hidakat kell építeni. Elmúltak a napok, amikor kizárták az ateistákat, a meg nem házasodottakat, szocialistákat…

Az isteni parancs által mozgatva, hogy hirdesse az evangéliumot, és kereszteljen meg minden nemzetet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az Anyaszentegyház nem sajnált semmilyen erőfeszítést, hogy minden akadályt legyőzve hirdesse a Jó Hírt, kivétel nélkül minden népnek. Még az apostoli idők óta, minden hittérítőnek (Jézus küldöttének) kötelessége, hogy együttesen alkalmazza a merészséget az óvatossággal úgy, hogy ne engedje magát megfertőzni – a saját gyengesége következtében – azok által, akik elutasítják a Megváltó egyetemleges hívását, a megtérésre.

Tulajdonképpen napjainkban az azonosságtudat elvesztésének a növekedése a katolikusok körében egyeseket olyan gondolkozáshoz vezet, hogy a hittérítő egyszerűen el kell ismerje a különböző vallásokat – közöttük a miénket, úgy mint egyet a többi között – anélkül, hogy különösebb gondot kellene fordítson, valaki saját vallásának vagy jó szokásainak megőrzésére.

Századokon át, Szent Péter utódai nem mulasztották el, hogy világos útmutatásokat adjanak arra, hogy miként kell egyesíteni az apostoli bátorságot a körültekintéssel. Különösen helyénvaló, újra behozni a tudatunkba ezeket a tanításokat, a nézetek tisztázásának szándékával – mert ezek megfelelő értéket adnak a hitnek, ami egyedül vezet minket az örök élet felé.

Ferenc:

Az a keresztény, aki Krisztus Evangéliumát akarja hirdetni, a következő utat kell, hogy járja: meghallgatni mindenkit! De most kedvező idők vannak az Egyház életében: az utóbbi 50 vagy 60 év kedvező idő volt, mert én emlékszem, mikor kisfiú voltam, és ti hallhattátok a katolikus családokban, az én családomban: ‘Nem, mi nem mehetünk azok házába, mert ők nem templomban esküdtek, mert ők szocialisták, ateisták, eh!’ Olyan volt mint egy kizárás. Most –Hála Istennek – nem, senki nem mondja ezt többé, igaz? Nem mondják. Ez, a hit védelmezése volt, de falak által. Az Úr, saját maga részéről, hidakat épít. Először: Pálnak megvolt a hozzáállása, mert az Jézus hozzáállása volt. Másodszor: Pál tudatában van, hogy ő az Evangéliumot kell, hogy hirdesse, és nem a prozelitizmust.

A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA

Tartalomjegyzék

Szentírás

– Ha a jobb kezed vétkezik, vágd le és dobd el.

– Jézus megparancsolta, hogy minden nemzetet tegyünk tanítványává, arra tanított, hogy igazodjunk a parancsaihoz.

– Szent Pál apostol: távolítsd el a gonosz embert a közeledből.

– Ha valaki nem ezzel a tanítással jön hozzád, ne fogadd.

Joseph Ratzinger bíboros

– A relativizmus diktatúrája – nekünk mindenképp más a célunk: Az Isten Fia

VI.Pál pápa

– Az az elhatározás, hogy barátként gyűljünk össze, nem vezethet az igazság felvizezéséhez.

– A Keresztény vallás az egy igaz vallás – mi nem viszonyulhatunk kritika nélkül más vallási formák felé.

– Az ateizmus alapvető állításai, teljesen hibásak, és egyezkedésre alkalmatlanok: mi ellen kell, hogy álljunk!

– Az Egyház evangelizál, amikor mások megtérítésére törekszik.

– Nyugtalanítóak az olyan kritériumok, amelyek ellentmondásban vannak a Szentírás ereje által megnyilatkozó Isten Igéjével.

XIII. Leo pápa

– Az Isten mindenek feletti Hatalmát elutasítani, a szabadság legnagyobb perverziója.

XVI. Gergely pápa

– Indifferentizmu: az az alapvető vélekedés, hogy az örök üdvösség elérhető, bármely vallás gyakorlása esetén.

IX. Pius pápa

– Mi egy megromlott atmoszférában élünk, és tudnunk kell megvédeni magunkat ettől.

II. János Pál pápa

– A nemzetek felé irányuló keresztény misszió a keresztény életforma normális következménye.
<

A honlap ára ~~78 500~~ helyett MOST 0 Ft.

Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 83
Heti: 370
Havi: 1 709
Össz.: 482 385

Látogatottság növelés

Oldal: események- egyház
"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42 - © 2008 - 2024 - azidokvege.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára ~~78 500~~ helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »

"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Joel 2:32

Oldalak (menü)

Weboldal bejelentése

Ügyfélszolgálat

Athanasius Schneider püspök: Állj készen a vértanúságra Krisztusért.

Az interjú átirata

Bayer Zsolt: A migránsok lábát mosó Ferenc pápa a legnagyobb farizeus

Lemondásra szólították fel Ferenc pápát

A katolikusok nem fogadhatják el a pápa buzdításának azon elemeit, amelyek veszélyeztetik a hitet és a családot

Gondolatok a kézbe áldoztatásról

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap