"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Joel 2:32

 

 

 

 

 

 

 

2017. 12. 08.  Szeplőtelen Fogantatás

Gyermekeim! Megköszönöm az ajándékot, amit engesztelő gyermekeim adtak nekem. Hatalmas kegyelmeket nyertem Szent Fiamtól országotok számára. Bármennyire is tombol az ellenség, nem tudja megakadályozni Isten tervét, ha rendíthetetlenül kitartotok mellettem. Egyre többen megértettétek, mekkora ereje van a közös imának. Köszönöm, hogy megnyitottátok szíveteket a kegyelem befogadására, melyet Szeplőtelen Fogantatásom ünnepén kaptatok. Ezentúl, minden egyes ünnepeinket egyre nagyobb előkészülettel töltsétek el, mert bizony kemény küzdelem vár országotokra. Veletek vagyok, és Édesanyai Palástommal borítalak be benneteket. Szűzanya

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/1278-hatalmas-kegyelmeket-nyertem-szent-fiamtol-orszagotok-szamara

 

 

 

Az irgalmasság órája

Beküldve: Szent Anna-rét

Elhangzott a Szent Anna-réten 2017 decemberének elsőszombatján.

Az engesztelők igazi fegyvere az imádság, főleg az irgalmasság órájának az imái a Szűzanya szeretetlángjával a szívünkben.

Két év óta néhányan a következő, az Égiektől kapott imával kezdjük az Irgalmasság óráját. Van, aki ezt azóta már a mennyből imádkozza velünk, sok kegyelmet kiesdve számunkra.

  • „Az irgalmasság órájában a Mennyei Atya megnyitja az eget, és leadja nekünk Jézus vérző, golgotai keresztjét. Mi pedig ezzel a véres kereszttel körbejárva, Jézus Krisztus szent vérével burkoljuk be a magyar nemzet minden tagját, Nagymagyarország minden négyzetcentiméternyi területét, a Katolikus Egyház minden tagját, főleg a Magyar Katolikus Egyházat. Megérkezve a Szent Anna-rétre, a Szűzanyával együtt a kereszt körül letérdelünk. A Szűzanya átveszi a Mennyei Atya irgalmasságának a lángját, amit egyesít az ő saját szívének szeretetlángjával, és ezzel az egyesített szent lánggal meggyújtja a kezünkben lévő mécseseket, amiket mi rögtön az ország határaira helyezünk teljes védelemül az iszlám megszállás, a keresztényüldözés, a külső-belső támadások, háborúk, természeti csapások, katasztrófák ellen. És így együtt, a Szűzanyáéval egyesítve ajánljuk fel ennek az órának az imáit a Szűzanya szívén át a következő szándékokra…” És itt ki-ki hozzáteheti még a saját szándékait.

Miket tartalmaz ez az ima? Az irgalmasság órájában megnyílik az ég, mert az Jézus halálának az órája. Ekkor teljesedett be a golgotai kereszten az emberiség megváltása. Ezt a golgotai véres keresztet adja át ilyenkor a Mennyei Atya az engesztelőknek, hogy körbevigyék és meghintsék Jézus szent vérével, és beburkolják mindazt, aki. ami fontos számunkra. „Az irgalmasság órájában a Mennyei Atya megnyitja az eget, és leadja nekünk Jézus vérző, golgotai keresztjét. Mi pedig ezzel a véres kereszttel körbejárva Jézus Krisztus szent vérével burkoljuk be a magyar nemzet minden tagját, Nagymagyarország minden négyzetcentiméternyi területét, és a Katolikus Egyházat, főleg a Magyar Katolikus Egyházat.”

Nem véletlenül kéri az Ég egyre sürgetőbben, hogy az irgalmasság óráját imában töltsük. Az irgalmasság rózsafüzérének és az ebben az órában mondott imáknak nagyon nagy ereje van. Az irgalmasság órájának az ideje a legkegyelmibb óra. Ilyenkor valóban megnyílik az ég. Óriási kegyelmi áradat van ekkor, amit kihagyni szinte már bűn az engesztelőknek.

Három fontos dolog van itt együtt: 1. Az isteni irgalmasság – ezt a kegyelmet a lengyelek kapták. 2. A szeretetláng, amely Magyarországról indult. 3. Jézus Krisztus drága szent vére, amelyet Nigéria kapott. Mindezt az irgalmasság órájában egyesíti az Ég és felfokozza ezek hatását.

Imáink, eszerint az ima szerint is, akkor a leghatékonyabbak, ha azokat a Szűzanyával együtt végezzük. Egyesül ebben az imában a Mennyei Atya irgalmassága, a Szűzanya szívének szeretetlángja, és a mi szívünk szeretetlángja.

És fontos szerepe van ebben a Szent Anna-rétnek is. Miután körbejártuk lélekben az országot és meghintettük Jézus Szent Vérével minden talpalatnyi földjét, és minden lakóját, ide érkezünk erre a rétre, és itt egyesítjük a Szentháromság és a Szűzanya szeretetlángjával a minénket - meggyújtva előbb az övéken a minénket. „Megérkezve a Szent Anna-rétre, a kereszt körül letérdelünk a Szűzanyával együtt. A Szűzanya átveszi a Mennyei Atya irgalmasságának a lángját, amit egyesít az ő saját szívének szeretetlángjával, és ezzel az egyesített szent lánggal gyújtja meg a kezünkben lévő mécseseket, amiket mi rögtön az ország határaira helyezünk teljes védelemül”.

Nemcsak a magyar kormány, a lengyel kormány és a V4-ek tartják fontosnak a határok védelmét, hanem ezeknek az országoknak a hívő emberei is. Emlékezzünk csak a lengyelek határoknál mondott imamozgósítására, amibe sokan belekapcsolódtak hazánkban is! Az ő példájukon felbuzdulva a Romániában élő keresztények - katolikusok és ortodoxok egymással összefogva - nagy közös imára próbáltak mozgósítani most, két nappal ezelőtt Szent András ünnepén. Engem néhány nappal előtte értesítettek róla. Magyarországról is csatlakozhattak ehhez a közös imához azok, akik olvassák az Engesztelők Lapját, vagy akikhez ez a felhívás más csatornákon eljutott. És a lengyel határokat védő imán felbuzdulva Szeplőtelen Fogantatás ünnepére ugyancsak meghirdetésre került egy hasonló közös imádság itt Magyarországon. Évek óta ima van ezen a napon a Regnum keresztnél. Volt, amikor ide, a Szent Anna-rétre is hirdettünk szentmisét és imádságot. De az utóbbi évben már nem akartunk konkurenciát, hanem hagytuk, hogy inkább menjenek az emberek a Regnum kereszthez imádkozni. Az imában nem az elkülönülés, hanem éppen az összefogás a lényeg. Ahogy Krisztus Király vigíliáján együtt tudott imádkozni az egész ország, december 8-án is az együtt imádkozáson van a hangsúly különböző helyszíneken, ki ahol tud.

A cél közös, ahogyan ezt a lengyel, a román, a magyar imafelhívások fogalmazzák, és ahogyan ez az ima is tartalmazza. A Szűzanya Szeplőtelen Szívének a szeretetlángján meggyújtott mécseseinket rögtön az ország határaira helyezzük védelemül az iszlám megszállás, a keresztényüldözés, a különféle külső-belső támadások, háborúk, természeti csapások, katasztrófák ellen. És ilyenekből bizony - főleg a támadásokból - van bőven mostanság. Évek óta mindig azt kapjuk az Égtől, hogy a magyar nemzet határait a magyar szentek védik. Felsorakoznak ott a szent angyalokkal együtt, hogy védelmezzenek minket. Velük imádkozik Magyarország védőangyala is. Emlékezzünk Pio atya kijelentésre: milyen hatalmas angyala van Magyarországnak. Hozzájuk csatlakoznak az engesztelők Még egyszer tehát így hangzik ez az ima. „Az irgalmasság órájában a Mennyei Atya megnyitja az eget, és leadja nekünk Jézus vérző, golgotai keresztjét. Mi pedig ezzel a véres kereszttel körbejárva Jézus Krisztus szent vérével burkoljuk be a magyar nemzet minden tagját, Nagymagyarország minden négyzetcentiméternyi területét, a Katolikus Egyház minden tagját, főleg a Magyar Katolikus Egyházat. Megérkezve a Szent Anna-rétre, a Szűzanyával együtt a kereszt körül letérdelünk. A Szűzanya átveszi a Mennyei Atya irgalmasságának a lángját, amit egyesít az ő saját szívének szeretetlángjával, és ezzel az egyesített szent lánggal meggyújtja  a  kezünkben lévő mécseseket, amiket mi rögtön az ország határaira helyezünk teljes védelemül az iszlám megszállás, a keresztényüldözés, a külső-belső támadások, háborúk, természeti csapások, katasztrófák ellen. És így együtt, a Szűzanyáéval egyesítve imáinkat ajánljuk fel ennek az órának az imáit a Szűzanya szívén át a következő szándékokra… És itt ki-ki hozzáteheti még a saját szándékait.

A nagykilencedünk fohászával fejezem be: „Jézus Szíve, fölajánlom Neked Mária Szeplőtelen Szíve által ezt a szentáldozást, hogy  engesztelést nyújtsak minden megbántásért, amellyel illetnek Téged.”

Bocsa József atya

 


http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/1276-az-irgalmassag-oraja

 

 

Geert Wilders üzenete a magyaroknak: "Nélkületek Európa már elbukott volna!"

írta: eisen64

"Halállistán": A holland politikus könyve magyarul

 

 

"Hatalmas büszkeség számomra, hogy bemutathatom könyvem magyar fordítását. Magyarország a második otthonom. Ez drága feleségem, Krisztina szülőhazája, azé a gyönyörű, intelligens és bátor asszonyé, akit Eger és Szigetvár asszonyainak mintájára faragtak" - írja Geert Wilders a Halállistán című könyve új, magyar kiadáshoz készített előszavában. Mit üzent a holland politikus a magyaroknak? Néhány idézet az előszóból:

MAGYARORSZÁG NÉLKÜL A NYUGAT MÁR RÉG ELBUKOTT ÉS MEGSEMMISÜLT VOLNA.

"Valójában Magyarország, az egyik legrégibb európai nemzet, a 14. század közepétől kezdve Európa fő védőbástyája volt az iszlámmal szemben.

Ha van olyan nemzet, amely méltó arra, hogy Európa és a kereszténység védelmezőjének nevezzék, akkor Magyarország biztosan az. Gondoljunk csak I. Nagy Lajos királyra, aki győztesen harcolt a tatárokkal és oszmánokkal szemben 1366-ban és 1377-ben. Vagy gondoljunk Hunyadi Jánosra és vitézeire, akik 1456-ban sikerrel védelmezték Nándorfehérvárt és megakadályozták azt, hogy az oszmán törökök lerohanják a nyugatot. ...

Geert Wilders beszéde a holland parlamentben, magyar felirattal

Alig fél évszázaddal később azonban Európa szégyenteljes módon megtagadta azt, hogy Magyarország segítségére siessen, amikor a törökök újrakezdték a nyugat elleni dzsihádjukat. ...

A 173 éves iszlám uralom pusztító következményekkel járt Magyarországon. Hatalmas földterületek néptelenedtek el. A mászárlások, a háború, a deportálások és a kegyetlen rabszolgaság miatt a lakosság száma csökkent. A magyar nemzetet az iszlám kegyetlenségektől, brutális intoleranciától és a kínzó rabszolgaságtól szenvedett. ...

 

A magyar nép viharos évszázadai során ez volt a legsötétebb kor. De ott, ahol mások feladták volna, a magyarok tovább küzdöttek.

 

SOHA NEM ADTÁK FEL, SOHA NEM HAJTOTTAK FEJET MOHAMED ÉS ALLAH ZSARNOKSÁGA ELŐTT, SOHA NEM MONDTÁK KI AZT, HOGY “ALLAHU AKHBAR”,

hanem hűségesen kitartottak nagy királyaik, Szent István és Szent László hitvallása mellett. A rémségek ellenére a magyarok szellemét soha nem törték meg. Magyarország lett az Európa elleni iszlám behatolás számára a botlókő. A magyarok újra és újra megtagadták a behódolást.

Bár vereséget szenvedtek, de soha nem mulasztották el, hogy visszavágjanak.

A MAGYAR TÖRTÉNELEM LEGSÖTÉTEBB ÓRÁIBAN NAGY HŐSÖK TÁMADTAK.

1552-ben egy maroknyi katona, parasztokkal és asszonyokkal együtt sikerrel védelmezték Eger várát a hatalmas muzulmán túlerővel szemben. 1566-ban a szigetvári katonák az utolsó emberig harcoltak az erőd védelméért, és ezzel annyira megnehezítették a törökök számára a vár bevételét, hogy az oszmán hadsereg inkább feladta a további előrenyomulást Bécs felé.

 

 

Wilders felesége szülőfalujában

Kétség nélkül, Magyarország önfeláldozása megmentette Európát. Az oszmánokkal szembeni magyar ellenállás nélkül az európai védővonalak összeomlanak és ezzel keresztény civilizációnk is elveszett volna.

EURÓPA MINDEN NEMZETE ÖRÖKRE ADÓSA MAGYARORSZÁGNAK. 

A magyar ellenállás végül elérte, hogy az Oszmán Birodalom anyagi erőforrásai kimerültek, és ezért 1699-ben kénytelenek voltak visszavonulni. Magyarország azonban drága árat fizetett a hat generációnyi iszlám megszállásért. A magyarok voltak a térség legvitézebb szabadságharcosai, ezért az ő földjük lett a háború fő frontvonala, és ez a vérveszteség más nemzeteknél jobban sújtotta a magyarokat. Az iszlám hódoltság teljes időszakát tekintve a magyar nemzet létszáma szinte semmit nem nőtt. Aligha van még egy európai nemzet, amely olyan sokat szenvedett volna az iszlámtól, mint Magyarország...

Ma ennek a régi háborúnak egy új fejezete íródik. Az iszlám ismét Európára vetette tekintetét. ... Az elmúlt öt évben még fojtogatóbbá vált a globalista, iszlamofil nyugati hatóságok által az iszlám bírálói ellen folytatott cenzúra és jogi zaklatás.

Meggyőződésem, hogy a történelem a mi oldalunkon áll. Az elnyomás és alávetés erői hosszú távon soha nem győzhetnek. Magyarország történelme újra és újra bebizonyította ezt....

AKIK MA ELFORDÍTJÁK AZ ARCUKAT E PROBLÉMÁK ELŐL, ELŐBB VAGY UTÓBB KÉNYTELENEK LESZNEK SZEMBENÉZNI VELÜK.

Időközben azonban sok értékes időt veszítünk. Itt az idő, hogy mindenki - férfiak és nők egyaránt - döntsön. Iszlám vagy szabadság. Nincs más választás.

Geert Wilders, 2017. november

(A könyv megrendelhető itt: Patmos Reords)

 

 

http://vigyazo.blog.hu/2017/12/03/geert_wilders_uzenete_a_magyaroknak_nelkuletek_europa_mar_elveszett_volna

 

 

 

 

 

Kegyelmek a Szent Anna Réten.

 Égi kegyelmek zápora

2016. Április 30, Szombat

Szent Anna rét (15:00 szentmise és imádság).

A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megjelent előttem, és láttam hogyan gyűjti össze egy kehelybe az engesztelők imádságát, amelyek fénysugarakhoz voltak hasonlóak és egy fényforrást alkottak együttesen a kehelyben. Mária ezt a kelyhet elvitte Mennyei Atyánk elé, aki örömében lehajolt, megnézte és isteni akaratával átalakította kegyelmi forrássá az imádságokat. A kegyelmeket isteni ajkával ráfújta hazánkra, miközben a magyar szentek és királyok is imádkoztak a hazánkért. Láttam, ahogyan az irgalmasság órájában Isten világossága hogyan szorítja ki hazánkban a sötétséget. Mennyei Atya: „Az irgalmasság óráját tekintsétek a kegyelem órájának. Ebben az órában a gonosz lelkek lebénulnak és a lelkek nagy része felszabadul az ő uralmuk alól, ezt különösen a haldoklókra érvényes. Minél többen ember bekapcsolódik imájával a kegyelem órájába, annál magasabb kegyelmeket adok a magyar népnek és vezetőinek. Ilyenkor a hazátokra váró büntetések is enyhülnek, mert irgalmas vagyok és egyben igazságos is. A Normafánál bemutatott szentmisék rendkívül értékesek Atyai tekintetem előtt, és szívembe írom papjaim és híveim nevét. Akik közel állnak legszentebb leányom szeplőtelen szívéhez, azok Hozzám is közel állnak, mert Szűz Mária ügye az Én ügyem is. Az engesztelő kápolna ott áll örök tervemben, ami be fog teljesedni éppúgy, mint a megtestesülés és megváltás. Ugye tudjátok gyermekeim, hogy a Szent Anna Réten bemutatott szentmisék és imádságok milyen nagy gyümölcsöket fognak hozni országotok és a világ számára? Szent Fiam mennybemenetele után a keresztények nagy üldözést szenvedtek el. Ti a végső időket élitek és tudnotok kell, hogy ez az időszak fogja elhozni Egyházam dicsőségét. Jézus második eljövetelének az időpontját csak egyedül Én tudom, amit még egyszülött Fiamnak sem hoztam a tudomására. Készüljetek, mert a ti generációtok megéli Krisztus dicsősége eljövetelét a felhőkön, Ő ugyanis akkor a Mennyből fog kilépni és megmutatja önmagát mindenkinek. Minden embernek nyilvánvaló lesz, hogy Fiam nemcsak ember volt, hanem Isten is, és testestül-lelkestül fölment a Mennybe. Ezeket a hitigazságokat tagadják a hamis próféták és követőik, és nem fognak belépést nyerni az Én országomba, mert Szentlelkem ellen vétkeznek. Örüljetek és örvendezzetek, mert hamarosan helyreállítom a világ rendjét és újra harmónia fog uralkodni a természetben és az emberek között. Az Új Paradicsomban helyet készítek mindazoknak a magyaroknak is, akik mindvégig kitartanak mellettem.”

2016. 05. 01, Vasárnap

Szent Anna rét (11:00 szentmise és imádság).

Szent József megjelent és palástjával betakarta országunkat, miközben így szólt hozzánk: „Gyermekeim, mivel Mária az Én jegyesem volt, és a ti hazátok az Ő országa, ezért úgy tekintek rátok, mint a jegyesemre. Hazátokat pártolom Isten akarata által, aki csodálatos jövőt ajándékoz nektek. Mindazok a keresztények, akik keskeny és göröngyös úton haladnak felajánlva minden szenvedést, méltóvá válnak Krisztushoz, aki értetek kínhalált szenvedett, de harmadnapon feltámadt. A Mennyből szomorúan szemlélem a családok széthullását, a válásokat, az abortuszokat és a gyermekek, fiatalok elzüllését. Magyarországon is igen jellemző ez az állapot, melynek oka az, hogy a családok többségét nem tartja össze a vallás, és lassanként eltűnt az igaz szeretet is. A magyaroknak szüntelen engesztelni kell a családokért. Amikor egy család széthullik az vétek Isten teremtése ellen, Ő ugyanis így alkotta az embert: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! (Ter 1, 27-28) A Messiás ezt az igazságot védi, amikor azt mondta: Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza. Ezek a szavak örökké élők maradnak, mert amit Isten egyszer kijelent, az bizony megmásíthatatlan. Most a családapákhoz szólok: Testvéreim, Isten úgy teremtett benneteket, hogy pásztorai legyetek családotoknak és nem pedig rombolói. Ti Ádám leszármazottai vagytok, hiszen ő az ősötök. Isten nagy hitet adott nektek azért, mert vezetésre születtetek és arra, hogy Istent szolgáljátok. Megkaptátok a kegyelmet, hogy családot alkossatok, és példaképként éljetek, miképpen a szentek is. A sátán legyengített titeket, mert engedtetek kísértéseinek. De Isten hatalmas, és mindenkit üdvözíteni akar. Imádkozom értetek, hogy be tudjátok tölteni igazi szerepeteket a családban, és a vallásban is.”

Mária Magdolna.


A Szentlélek üzenete magyar népünknek

 

"Örüljön a szívetek és ujjongjatok, mert elérkezett az idő, hogy tiszta gyolcsruhába öltözzön nemzetetek és letaszítsák a trónról a félrevezetőt. Ne félj te kicsiny nyáj, elérkezett megváltástok napja, mint felékesített menyasszonyt foglak titeket bemutatni a Vőlegénynek, aki oly rég óta vár már rátok. Örüljetek, újra mondom, örüljetek! Szeretetem csodát művel a szívekben,leoldom rólatok a bűnök köpenyét, és mint felékesített menyasszonyt viszlek benneteket Uratok és Megváltótok örömére. Újra mondom, ne félj te kicsiny nyáj, örüljetek, végtelenül örüljetek! Elérkezett a nagy nap, már itt van a küszöbön, mikor ajtót nyittok és befogadjátok, aki oly régóta kopogtat. Ne félj hát, csak dicsőíts, mert elérkezőben az Úr nagy napja, már itt is van. Nyissátok meg szíveteket és érezni fogjátok, hogy igaz minden szó, ami ajkamról elhangzik, mert én vagyok a Szent, akit küldtek, a Lélek, aki elárasztja nemzeteteket, és az szétválik, mint konkoly és a búza. Itt az idő kedveseim, dicsőítsetek hát, dicsőítsetek, újra mondom, dicsőítsetek!" 
Ez a prófécia egy hódmezővásárhelyi római katolikus testvértől jött: "Az Úr Jézus kéri, hogy ezt az üzenetét minél gyorsabban terjesszük, mert közel van az Ő áthaladásának napja."

 
 
 

2015. 10.10.

Kedveseim, elérkezett az engesztelésnek a leghatékonyabb ideje. Minden erőtökkel és teljes szívetekből kell imádkoznotok, hogy mindaz, amit az Úr eltervezett Magyarország lelki felemelkedéséről, az most megvalósulhasson! Óriási a felelőssége minden engesztelőnek, mert kezében égő mécsest kell tartania. Ezért szítsátok fel a lángot, és derekatok legyen felövezve, mert az események rendkívül gyorsan bekövetkeznek. Csak az imádság által fogjátok tudni felvértezni magatokat. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek titeket a világban és az egyházban bekövetkező változások! Imádkozzatok nagyon a magyar egyház lelki feltámadásáért, hogy országotokat ne tudja a sátán megtéveszteni és félrevezetni. Bízzatok Jézusban és erősen kapaszkodjatok a Szűzanyába is, mert nem hagyják, hogy a nyáj elvesszen, hanem hogy újjáépüljön a düledező egyház.


Anna Terézia

 

-- 
 
 

Ünnepi kegyelmek

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2015. 08. 15. Szombat

Az Irgalmasság órájában Jézus ezeket mondta:

„Mindazok, akik naponta 15:00-16:00 óra között imádkozzák az általam kért rózsafüzéreket, jutalmuk nem marad el, mert Én a kegyelmeket megsokasítom és szétosztom a magyar nemzet minden területén. Ez az óra most már nemcsak irgalmasságom órája, hanem az engesztelők órája is. Ez az óra tartja egységben engesztelő gyermekeimet, ugyanis Szentlelkem titokzatos módon a lelketeket összeköti. Engesztelésetek mögött látom a magyarok jövőjének virágzó korszakát. Angyalaim imáitokat és áldozataitokat felhasználják arra, hogy a Földre leszálljon minél előbb a Mennyei Jeruzsálem. Ugye tudjátok, gyermekeim, hogy ha a magyar nép megtér, akkor Én országotokat magasra fogom emelni. Küldetéseteket maga Atyám határozta meg itt a Földön, amely nem más, mint az engesztelés és az emberiség megmentése.”

Láttam Szűz Máriát, ahogyan kiemeli kebléből Szeplőtelen Szent Szívét és hozzá hasonlóan Jézus is kiemelte Szentséges Szívét, majd úgy helyezték egymáshoz a két Szent Szívet, hogy az eggyé olvadt. A két Szív fölött megjelent a Mennyei Atya, aki áldását adta rá és ebből az áldásból a Naphoz hasonló fénysugarak áradtak a Két Szent Szívre és még több fénysugár áradt ki Magyarországra. A fényben megpillantottam az engesztelő kápolnát és Jézust hallottam, aki így szólt: „Az engesztelő kápolna akkor fog megépülni, amikor a magyar egyház igent mond a szeretetlángra és az irgalmasság üzenetére. Amikor ez megtörténik attól a perctől kezdve Én, a Fiú felemelem nemzeteteket és megújítom életeteket. Áldásom által a magyar nép örökkön-örökké élni fog.”

A Mennyei Atya maga elé hívatta Szent Mihályt és így szólt hozzá: „Azt akarom, hogy te légy a magyar nép kísérője. A kezedbe helyezem pálcámat, hogy a magyaroknak megmutasd a tökéletes egységet legszentebb leányommal. Ahogyan Izrael nagy prófétái mellé állítottam angyalokat, úgy most tégedet Magyarországhoz állítalak. Azt kívánom tőled, hogy te légy az összefogója Magyarország angyalainak, hogy velük együtt vezesd el a magyarokat az Új Paradicsomba. E mellett odaadom neked Szent Fiam fényes övét, hogy azzal körülvedd Magyarország határait. Ez védelmet fog nyújtani a bevándorlókkal szemben, akiket azért küldenek országotokba, hogy lázadást robbantsanak ki ellenetek. Készítsd fel a magyar nemzetet a jó harcra, beleértve a kormányt is!” Szent Mihály így válaszolt: „Szűz Mária országa olyan közel áll szívemhez, hogy örök hazámként tekintek rá, úgy miként a Mennyországra. Védelmem biztosítéka lesz annak, hogy a magyar nép mindig Isten felé haladjon.”

A Mennyei Atya átölelte Orbán Viktort és azt mondta neki: „Fiam, azt akarom, hogy tetteidet mindig Szentlelkem vezérelje. Amíg kiállsz hazád keresztény értékeiért és megteszel mindent, hogy Magyarország kiemelkedjen Európa országai között ebben a tekintetben, Én kezemet nem veszem le rólad (életed biztonságban lesz) és utadat egyenessé teszem. Tégy meg minden óvintézkedést, hogy a bevándorlást feltartóztasd! Így országotok haladékot kap a háború kirobbanása előtt arra, hogy időben felkészülhessen.”

Szűzanya: „Nemzetetek dicsőségben fog fényeskedni Isten Szent Színe előtt, mert Szeplőtelen Szívem diadalához nélkülözhetetlen a magyar nép részvétele.”

 

 

2015. 08. 20. Csütörtök

A Mennyei Atya előtt térdelt Szent István király és így szólt: „Atyám, Te sok kegyelmet ajándékoztál Magyarországnak, és tudom, hogy milyen csodálatos terved van a magyarokkal. Az engesztelés fellendült a közösségekben, ám a gonosz nem maradt tétlen. Vannak, akik csalódást okoznak Neked, de Te irgalmas tekinteted nem fordítod el tőlük, így én is remélek abban, hogy egykor tisztán fognak látni. Az engesztelők, szövetségkötéseikkel, jóságos Arcodat magukra irányították, mert kedvedet találtad bennük. Ma a Te kegyelmed által a magyar egyház az én napomat ünnepli. Ezen ünnep alkalmával megengeded nekem, hogy Szent Színed előtt Szűz Máriával együtt, aki szívemnek a legkedvesebb, közbenjárjak a magyar nemzetért. Így azt kérem Atyám, hogy a magyar nép felismerje a Te Akaratodat és Krisztus keresztjébe kapaszkodva állja meg a helyét ellenségeivel szemben. Én megtapasztaltam a harcok során a szenvedést, a halált és a nyomorúságot, de a Te kezed által arattam győzelmeimet.  Most a magyaroknak üldözésben lesz részük és sokan fognak külföldre menekülni, mielőtt a háború kitör. Védelmed Szent Mihály arkangyal által a küzdelemben meg fogja erősíteni a magyarokat. Hiszem Atyám, hogy Krisztus követői mindig fenn fognak maradni a Földön.

Mennyei Atya lehajolt Szent István királyhoz és azt mondta: „Fiam, látom királyi szíved mennyire közel áll a magyar néphez annak ellenére, hogy látod, milyen sokan hátat fordítanak Nekem. Fel akarom ébreszteni a magyarok szívét, hogy lássák a Szűzanyát és hallják különleges hívását. A Világ Győzedelmes Királynője és az ő országa már kezdettől fogva megformálódott Atyai Szívemben, ahol szeretetem örökkön örökké él. Leányom Szeplőtelen Szent Szíve és az ő közbenjárása oly annyira megindítja Szívemet, hogy miatta sokszor változtatok döntéseimen és másképpen alakítom a világban zajló eseményeket. Szent Fiam legyőzte a halált, ezért hamarosan legszentebb leányomnak is győzedelmeskednie kell az ősi kígyó felett, aki számtalan lelket tart a bűn rabszolgaságában.”

Láttam, hogy a Mennyei Atya előhozatta az angyalokkal Szűz Mária győzelmi koronáját (a magyar Szent Koronát) és jobb kezével felemelte, miközben így szólt a Mennyország minden lakójához: „Most áldásom háromszorosan is rászáll szeretett leányom győzelmi koronájára, hogy a magyar nép Szűz Mária szívén keresztül előmozdítsa a Szentháromság tiszteletét és imádását az egész világban. Azt akarom, hogy a magyarok számára az Oltáriszentség legyen az egyetlen védőbástya. Jöjjetek Hozzám, magyar szentek! Hozzatok magatokkal fáklyákat, hogy szeretetem tüzével nyújtsam meg azokat! Menjetek, és látogassatok meg minden gyermekemet, akik szívük ajtaját megnyitják előttetek! Gyújtsátok lángra szívüket, hogy igaz hittel fordítsák tekintetüket Szent Fiamra és helyezzék karjaiba önmagukat, akin keresztül Én szemlélem őket. Szeretetem tüze minden gyermekemet másképpen fogja megérinteni, befogadóképességüknek és  nyitottságuknak megfelelően.”

Láttam a szenteket, ahogyan végigjárták az országot és mindenhová betértek, ahova a Szentlélek vezette őket. Végül láttam a Szűzanyát, ahogyan bement a parlamentbe. Először a Szent Koronához ment, és azt szemlélte, hogy mennyi magyar ember szíve lobog ott (akik megtették a felajánlást) és mély szeretetében áldását adta ezekre az emberekre és családjaikra. Aztán tovább ment, és mindenhova betért az épületben, hogy Krisztus világosságával elűzzön onnan minden bukott angyalt, akik hátráltatni akarják országunk felemelkedését azáltal, hogy védelmét tönkreteszik. Majd láttam, hogy a Szűzanya átöleli Orbán Viktort és azt mondta neki: „Fiam, Isten mindig a szívedet nézi. Látja, hogy hazád iránti szereteted vezérli szavaidat és tetteidet. Én veled vagyok, és imádságommal támogatlak téged, hogy lépteidet semmi ne zavarja meg. Légy erős, és ha nehézségek lesznek Magyarországon, akkor tekints Fiamra, és Ő megnyugtatja szívedet, hogy bölcsen tudj cselekedni és a magyar népet megtartsd az ősi hitben, amely a kereszténységben rejlik. Boldog leszel, ha mindig helyet adsz nekem a szívedben! Áldásom adom rád és a családodra.”

Mária Magdolna

 

 

 

 

Az engesztelő kápolna ügye

Beküldve: Szent Anna-rét

 

2015.08.08.

Jézus: „Gyermekeim, engesztelő kápolnátok ügye Atyám Szent Színe előtt van. Ő látja mi mindent tesztek azért, hogy Édesanyám kérésének eleget tegyetek. Bizony mondom nektek, hogy minden imádság és szentmise, amelyet a Szent Anna-réten elvégeztek, nem vész kárba. Egy olyan kegyelmi özönt indítottatok el vele, amely hamarosan még több magyar ember szívét meg fogja érinteni. Immár elindultatok a beteljesülés felé! Mert ti elővételeztétek azt, ami iránt mindig is vágyódtam. Nincs kápolnátok, mégsem jelent ez számotokra akadályt abban, hogy ott legyetek és engeszteljetek. Ti vagytok az a maroknyi csapat, akiken keresztül Édesanyám kinyilvánítja Üdvözítő akaratomat. Megváltó tervemben ugyanis az engesztelés, mint hivatás páratlan helyet foglal el Szentséges Szívemben. Ne korholjátok Egyházamat, hiszen az Egyház Én vagyok! Tehát, aki felszentelt szolgáimról csak egy rossz szót is mond, az átkot von magára.Hallom az engesztelő magyarok könyörgéseit, de mellette látom, hogyan ítélkeznek papjaim felett, akik nemcsak a kápolnát utasítják el, hanem a szeretetlángot is. Akik ezt teszik, áldás helyett átkot szórnak a nemzetre.  (Kommentár: Ezek kemény szavaknak hangzanak, de valójában az ember minden szava és tette vagy áldást, vagy átkot közvetít. Vigyáznunk kell tehát, hogy amit egyik kezünkkel felépítünk, azt a másikkal le ne romboljuk!) Még nem álltok készen arra, hogy kápolnátok megépüljön! Még nem tudtátok úgy átadni kezembe sorsotokat, ahogyan azt Én elvárom tőletek. Édesanyám győzelme azután érkezik el, miután az Antikrisztus felfedte kilétét a világnak. Tisztában vagytok az eseményekkel, amelyek arra intenek titeket, hogy felkészüljetek. Most már ne halogassátok a konkrét felkészülést, mert váratlanul fognak rátok zúdulni az események. Kitartásotok akkor termi meg méltó gyümölcsét, ha engedelmesek és hűek maradtok Akaratomhoz. Kápolnátok fel fog épülni, amint eljön annak alkalmas ideje.”

Mária Magdolna

 

 

Kegyelmek a kápolnáért küzdőkre való tekintettel

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2015. 05. 02, Szombat

 

Mennyei Atya szent trónján ült, Magyarországra nézett és így szólt Szent Fiához: „Fiam, a magyar nép mindig közel lesz Atyai Szívemhez. Mert a magyar engesztelők egyszerű életükkel és az életszentségre való törekvésükkel kiemelkednek minden nemzetből, amelyeket szüntelenül szemlélek a világban. Úgy döntöttem, hogy a mai napon megajándékozom őket, hiszen látom, hogy most már sokadik alkalommal összegyűlnek a Szent Anna réten és egységben harcolnak az engesztelő kápolna fölépítéséért. Ez a nép még nem tudja, hogy a kitartásuk eredménye milyen nagy gyümölcsöket fog hozni szeretett hazájuknak.”

Mennyei Atya levette koronáját és így folytatta: „Legszentebb leányom által ez az ország meg fogja dicsőíteni Szent Nevemet. Leveszem a koronámat, mert azt akarom, hogy a magyar engesztelők merjenek közeledni Hozzám. Én irgalmat akarok, és nem igazságosságot! Sok magyar ember fog meghalni az elkövetkezendő időkben, és lesznek köztük olyan lelkek, akik elfoglalhatják helyüket jobbomon, és onnan fogják szemlélni nemzetük állapotát és dicsőséges jövőjét. A magyarok nagy kegyelmet kaptak Tőlem, és azt kérem, hogy legyenek ezért a kegyelmekért szüntelenül hálásak. Azt akarom, hogy jobban megismerjenek Engem, és amikor elesnek, úgy emeljék fel tekintetüket bűnbánatukban az égre, hogy tudják, Én nem vetem meg őket gyarlóságaik miatt, hanem szeretetemmel megerősítést küldök számukra. Ám vigyázzanak, mert rengetegen beleesnek a vakmerő bizalom bűnébe! Én mindent megbocsátok nekik Általad és Szent Lelkem által, aki átvizsgálja lelküket és kiengeszteli őket Velem. A Szentlelkem ellen elkövetett bűnök, a megátalkodottságban való megmaradás, oly súlyosak az Én szememben, hogy nincs rájuk megbocsátás. Ne feledkezzenek meg az istenfélelem erényéről, amely alázatban tartja őket és megadja nekik a kegyelmet, hogy ne essenek bele a gőg bűnébe! Nincs nagyobb fájdalma Atyai Szívemnek, mint amikor egy gőgtől áradó lélek ad számot életéről az ítéletkor. Az ilyen lelkek mindig emlékeztetnek Engem Lucifer bűnére. Nagyon szeretem a magyar népet! Azt kívánom, hogy szavaimat úgy fogadják szívükbe, mint szeretetem intéseit.”

Jézus és a Szűzanya Szent Anna-réten a dombon lévő kereszthez mentek, és elültettek a kereszt tövében egy fehér liliomot és egy piros rózsát. Jézus így szólt Édesanyjához: „Édesanyám, hozz Elém minél több engesztelő lelket, akiken keresztül megenyhíthetem Atyám szívét az emberiség bűneivel szemben. Bár isteni irgalmasságomat Lengyelországban nyilatkoztattam ki, mégis Magyarországról fog kiindulni általad a megújulás gyümölcse, és dicsőségemben e nemzeten keresztül fogom kibékíteni egymással a világ minden népét. A béke része lesz Szeplőtelen Szíved győzelmének. Édesanyám, te vagy az Én társmegváltó segítségem. Mindazok, akik a te oltalmad alatt vannak, különleges módon részesednek a Fiú szeretetében. Hozzád hasonlóan tetszésemet akarom lelni bennük. Amikor a különítélet során egy bűnbánó magyar ember szemébe nézek, akkor Téged látlak bennük, és irgalmas szívem megesik rajtuk. Ugyanezt a kegyelmet akarom adni minden más nemzethez tartozó gyermekemnek. Irgalmam forrása elegendő minden ember számára. Édesanyám, meríts irgalmas szeretetemből, ajándékozd meg vele magyar gyermekeidet, hogy az életükben irgalmasak legyenek és mentsék Nekem a lelkeket.”

A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője levette piros palástját és beterítette vele az egész Szent Anna rétet, közben azt mondta: „Mindazokat az embereket, akik lábukkal érintik ezt a szent magyar földet és imádkoznak a Világ Győzelmes Királynőjéhez, Én palástommal betakarom, és elrejtem őket Édesanyai Szívemben, ahol irgalomra találnak és megmenekülnek Isten Szent Haragjától.”

Mária Magdolna

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 38
Heti: 288
Havi: 1 627
Össz.: 482 303

Látogatottság növelés
Oldal: próféciák Magyarországról
"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42 - © 2008 - 2024 - azidokvege.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »