"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Joel 2:32

 

 

 

 

 

 

 

 

Erwin Pohl:

 

PRÓFÉTAI JÖVENDÖLÉSEK AZ EMBERISÉG JÖVŐJÉRŐL

Nagy események előtt állunk!

 

Eredeti cím:

(Grosse Ereignisse stehen bevor

Prophezeiungen über die Zukunft der Menschheit

 

(A zarándokhelyek történetével és néhány új látnok üzenetével kibővítette Katona István)

 

 

„Ha tovább alusztok, el fogtok veszni!”

(Szolzsenyicin Alexander)

 

 

 

„Ha kérésemet teljesítik, Oroszország meg fog térni, és béke lesz; - ha nem, akkor elterjeszti tévtanait a világban, háborúkat és az Egyház üldözését okozva. A jókat fel fogják áldozni; a Szentatya sokat fog szenvedni; nemzetek fognak elpusztulni. Végül Szeplőtelen Szívem győzni fog.” (Mária üzenete 93 évvel ezelőtt hangzott el, 1917-ben, Fatimában.)

 

 

„(Jézust) körülfogták tanítványai és kérték: "Mondd meg nekünk, mikor lesz ez? S mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?"

Jézus így válaszolt: "Vigyázzatok, senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben s azt mondják: én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek. Ennek mind meg kell történnie, de ez még nem a vég. Akkor a nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhség, dögvész és földrengés lesz itt is, ott is. De mindez csak a gyötrelmek kezdete. Aztán majd sanyargatnak és megölnek titeket, és miattam gyűlölni fog mindent a nemzet. Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Számos hamis próféta támad, és sokat tévedésbe ejtenek. A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.” (Máté 2-14) (…)„Nyomban e gyötrelmes idők után a Nap elhomályosul és a Hold nem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd föltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait hangos harsonaszóval, s azok összegyűjtik választottait a szélrózsa minden irányából, az ég egyik végétől a másikig. „Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Amikor mindezt látjátok, tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban. (…) Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot és azt az órát azonban senki sem ismeri, még a mennybéli angyalok sem, csak az Atya egyedül. Virrasszatok! Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, mint Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek és férjhez mentek mindaddig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába, és nem kaptak észbe, amíg el nem jött a vízözön s el nem sodorta valamennyit.” (Máté 24,29-39)

 

TARTALOM

Előszó. 6

Isten világossá teszi előttünk a következő időt 7

LaSalette-ben. 8

Fatima, 9

Tereza Musco. 9

Amsterdamban. 10

Marienfried. 10

Montichiari-Fontanelle, 12

Heroldsbach, 15

Eisenberg, (Ausztria, 1956), 16

Kerizinen, 17

Turzovka. 18

Garabandal, 19

Medjugorje. 25

Mária Basilea Schlink, dr 30

A harmadik világra szóló esemény. 31

Pió atya. 31

Helén Aiello, 32

Vassula Ryden. 34

Debóra Marasco. 36

Mühlhiasl 41

Franz Kugelbeer 42

Sepp Wudy. 42

Boitsfortban. 44

Jövendölés: Z. Bayern. 47

Átélni, de hogyan?. 48

Ajánlatos magatartás a forradalom kitörésekor: 48

Amikor mindenki a Békéről beszél... 49

A "Sárga por " 50

Éjszaka fog elkezdődni! 51

A három sötét nap. 52

Védekezés. 54

A legfontosabb! 55

Isten büntetése. 55

Az emberiség kétharmada vissza lesz adva a Földnek. 55

Hasonló témájú könyvek: 56

 

Előszó

 

Vajon a következő években jönni fog egy új háború? Nukleáris katasztrófa? Meg fogja-e fékezni Isten, - a világ Ura - az erkölcsileg egyre mélyebbre süllyedő emberiséget a 21. században - egy háborúval, vagy kozmikus eseménnyel?

Minden látnok, próféta, és jelenései folyamán a Szűzanya az utóbbi időben beszélnek egy, az egész emberiséget érő tisztitó-fenyítő-megváltóztató eseményről. Maga Jézus is kijelentette egy látnoknak (Don Ottavio olasz atyának) és több másnak, hogy egy 'nagy büntető ítélet’ lesz, ami jön a világra, ha az imádság, a bűnbánat, és a megtérés által nem javítják meg az emberek az életüket. Ezek az intések kell, hogy megnyissák az emberek szemét és figyeljenek az intésre.

Az Ég figyelmeztetései egyre gyakoribbak lesznek az utolsó időkben.

 

Az intések sürgetők és konkrétak.

Hogy mi ezeket elhisszük-e, avagy nem, az tőlünk függ, de a megígért büntető ítélet akkor is jönni fog az emberiségre, mert az Ég eddigi figyelmeztetése, kérései, intései mind eredménytelenek voltak!

 

És ez kell, hogy jöjjön, mert Isten nem hagyhatja, - és nem is fogja hagyni, - hogy az emberiség nagy része egyre mélyebbre és mélyebbre, esetleg a kárhozatba süllyedjen. Csak egy nagy fenyítés fogja az emberiséget újra észhez téríteni, és Istenhez visszavezetni.

 

„Az Idő sürgető jelei egyértelműen és világosan beszélnek."

 (Erwin Pohl)

Isten világossá teszi előttünk a következő időt

 

Hogy Isten beavatkozik a világ menetébe, ennek az oka az, hogy az emberiség eltávolodott Istentől és az Ő parancsaitól. Ezzel párhuzamosan növekszik a bűnözés, a terrorizmus, emberrablás, gyilkosságok, erőszakos cselekedetek, személyi és dologi károkkal. Az emberiség erkölcsi süllyedésének oka a negatív külső befolyások például TV, rádió, rossz könyvek, pornográf irodalom, szex, homoszexualitás, abortusz, élettársi viszonyok, elhamarkodott válások, drogfüggőség, alkoholizmus, gén-manipuláció stb. méhen kívüli mesterséges megtermékenyítések, az emberek nagy részénél vallás-ellenesség, vagy vallási közömbösség. Az ifjúság elidegenedett Istentől (csökken a templomlátogatás, mert a vasárnapi szentmise/istentisztelet helyett inkább a diszkót keresik) sportrendezvényekre mennek, szabadidős élvezetekkel és a gyárakban végzett munkával megszentségtelenítik a vasárnapot, és ünnepnapot. A vasárnapi munkával is hajszolják a pénzt, vagy kirándulnak. Továbbá az okok között szerepel még az is, hogy az okkultizmus terjedése hatalmas méreteket öltött, új szekták alakulnak, sátánista misét tartanak és terjed az ördög-kultusz.

Az Egyházban is visszásságok fordulnak elő, ilyen például egyeseknél Jézus istenségének tagadása, Szűz Mária szüzességének tagadása, Jézus Oltáriszentség-i valóságos jelenlétének a tagadása, a kézben való áldozás bevezetése, gyónás helyett bűnbánati szertartások végzése. Nem is szólva arról, hogy a szentelmények használata ismeretlenné vált sok keresztény előtt. Sőt sokan tagadják a poklot, és a tisztító-helyet is. Beszélhetünk még a Föld mértéktelen kizsákmányolásáról, amely nagyon megnövekedett (kőolaj, és egyéb ásványkincsek), a növényzetet, a levegőt, a folyókat, tavakat és a tengereket beszennyezik, sőt még a szántóföldeket is megmérgezik vegyszerekkel és a városok levegőjét a kipufogó gázokkal stb., - ezek mind tények, amelyek Istennek nem tetszenek. Erről a misztikusok és a látnokok hírt adtak.

Az Isten kénytelen beavatkozni.

Isten meg fogja akadályozni a Föld és az emberiség megsemmisítését. Az Égből sürgető figyelmeztetések jönnek, de senki nem figyel rájuk!

 

Hogy Isten beavatkozása mikor fog bekövetkezni ezt pontosan nem tudhatjuk, ahogy azt az Újszövetségi Szentírásban olvashatjuk. Az apostolok kérdésére, hogy mikor következnek a büntetések és valósul meg az Isten Országa, Jézus ezt válaszolta 2000 évvel ezelőtt: „Az Atya saját tetszése szerint határozta meg a megfelelő időpontot, nem rátok tartozik ennek ismerete.” (ApCsel 1,7).

Ez érvényes számunkra ma is, illetve a mai időkre is.

LaSalette-ben

 (Franciaország) 1846. szeptember 19-én figyelmeztette először Mária a világot, két pásztorgyermeken (Melanie és Maximin) keresztül. A Szent Szűz ezeket mondta:

"Az emberiség a legborzasztóbb ostorcsapások és legnagyobb események előestéjét éli. El kell készülni arra, hogy vasvesszővel fogják kormányozni, és ki kell ürítenie a harag kelyhét.

A földet mindenféle csapás éri majd (a pestis és éhínség mellett, mely általános lesz). Háborúk következnek az utolsó háborúig, amelyet majd az Antikrisztus tíz királya vezet. Ezeket a királyokat ugyanaz a cél lelkesíti, és ők lesznek a világon uralkodó egyedüli királyok. Ennek kezdete előtt az egész világon egyfajta hamis béke lesz. Semmi másra nem gondolnak, csak a szórakozásra. A gonoszok mindenféle bűnben részt vesznek. De a szent Egyház gyermekei, igazi követőim növekedni fognak az Isten iránti szeretetben és az erényekben, a Szentlélek vezetése alatt. Velük együtt fogok harcolni, míg elérnek koruk teljességébe.

A természet bosszúért kiált, sóhajt az emberek miatt és megremeg az iszonyattól annak várásában, aminek a bűnnel szennyezett Földre el kell jönnie.” (…) „Jaj a Föld lakóinak! Véres háborúk jönnek, éhínség, pestisjárvány, fertőző betegségek. Félelmetes állateső (talán békák? – ford. megj.) fog hullani. Mennydörgés, amely városokat ráz meg, földrengés, amely országokat nyel el. Hangokat hallanak majd a levegőben. Az emberek fejüket verik majd a falba. A halált kívánják, de az csak kínokat hoz számukra. Mindenütt vér folyik majd. Ki győzhetne itt, ha Isten meg nem rövidítené a megpróbáltatás napjait? De Isten hagyja majd magát megindítani az igazak vére, könnye és imája által (...) Tűz fog az égből hullani (...) Az egész természetet iszonyat veri majd (...) A Nap elsötétül. Egyedül a hit világossága él majd.”

Fatima,

 (Portugália) 1916. május 13 – 1917. október 13-ig. Mária három pásztorgyermekre (Ferenc Marto, Jácinta Marto, Lúcia Dos Santos) titkokat bízott. A 3. titok a jövőre vonatkozott, a nagy veszedelemre. Ekkor az időpontot is kinyilvánította, a „XX. század közepe után”. „A bűnösök időt kapnak arra, hogy a fatimai felszólításra megtérjenek. Amennyiben erre a felszólításra hallgat az emberiség, akkor béke lesz. Ha nem hallgat , egy újabb, még szörnyűbb háború lesz. Ha a Szent Szűz hangja még azután is süket fülekre talál a világban, akkor ideológiai eredetű, egyetemes jellegű pusztítás fog bekövetkezni, melyet súlyos vallásüldözés fog kísérni, és minden ember kárt szenved. A pápa is nagy megpróbáltatások előtt áll: Oroszország tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözéseket fog előidéznia Szentatya sokat fog szenvedni.”

Tereza Musco

 (Olaszország, sz.: Caserta 1943, +1976), olasz misztikus, stigmatizált nő 1951 aug. 13.-án Máriától a következő figyelmeztetést kapta. „Az Atya nagy veszedelmet bocsát az emberiségre a XX. század második felében”.

Időközben egyre gyakoribbá váltak az égből jövő figyelmeztetések, amelyek okot adnak az aggodalomra a jövőt illetően. Különösen említést érdemelnek a különböző zarándokhelyeken elhangzott Mária-üzenetek:

Amsterdamban

 (Hollandia, üzenetek: 1945-1959), Ida Perdeman, (1900-1996) látnok azt az üzenetet kapta, hogy Mária visszavezeti a népeket Krisztushoz. Azt is mondta: „Harc következik, egész Európában, és onnan kiindulva más országokban is, súlyos szellemi harc… a vallást el akarják tiporni, olyan alattomosan, hogy az emberek alig veszik észre.“ Mária, a Minden népek Asszonya-ként nyilatkozott meg.

Marienfried

 (Németország, 1946), Barbara (Bärbl) Ruess Rehm stigmatizált látnok (sz.: 1924) három alkalommal (1946. április, május, június 25-én) részesült a Szűzanya jelenésében, és különböző üzeneteket kapott:

1. Légy tanú. Ahol a legtöbb bizalom van, ott kiszélesítem a békét. Amikor az emberek hinni fognak hatalmamban, akkor béke lesz. Én vagyok az élő Isten jele, gyermekeim homlokára fogom helyezni jelemet. A „sötétség csillaga“ üldözni fogja a jelemet. De az én jelem legyőzi a sátánt (a csillagot). Krisztus békéje legyen veletek, akik itt imádkoztok.

 

2. Én vagyok a nagy kegyelem-közvetítő. A világ csak a Fiú áldozatán keresztül találhat irgalmat az Atyánál. Közbenjárásom által ti meghallgatást kaphattok a Fiútól. Krisztus azért ismeretlen számotokra, mert engem nem ismertek. Az Atya kiönti a felhőkön keresztül a harag csészéjét, mert Fiát elutasították. A világ az én Szeplőtelen szívemnek lett szentelve, de ez sokaknak nagy felelősséget jelent. Kérem, hogy a világ valósítsa meg ezt az odaszentelést. Szüntelenül bízzatok az én szeplőtelen szívemben, higgyétek, hogy mindent el tudok érni a Fiúnál. Helyezzétek bűnös szívetek helyébe az én szeplőtelen szívemet. Teljesítsétek a kérésemet, hogy Krisztus hamarosan a béke királyaként uralkodhasson. A világnak ki kell inni a keserűség kelyhét a megszámlálhatatlan bűnök miatt, amivel Isten szívét megbántották. Mert Isten szívének szenvedést okoztak. A „mélység csillaga“ őrjöngve fog tombolni, szörnyű pusztítást fog rendezni, mert tudja, hogy kevés az ideje, és mert látja, hogy sokan az én jelemhez ragaszkodnak. Efölött nincs hatalma. Sokakat el akar pusztítani. A nekem hozott áldozat által nő a hatalmam, hogy a maradék sereget Krisztus győzelméhez vezessem. Egyesek már hagyták, hogy a jelemet rájuk írjam, és egyre többen lesznek. Nektek gyermekeim azt mondom, hogy ne felejtsétek el e legvéresebb napokban sem, hogy pont ez a kereszt hozza a kegyelmet és köszönjétek meg mindig az Atyának ezt a kegyelmet.

Imádkozzatok és áldozzátok föl magatokat a bőnösökért, imádkozzátok a rózsafűzért, ne várjatok külön jeleket és csodákat, rejtve fogok munkálkodni, mint a nagy kegyelemközvetítő. A szív békéjét fogom nektek kieszközölni, ha kérésemet teljesítitek. Csak erre a békére épülhet a nemzetek békéje. Krisztus, mint a béke királya fog a népek fölött uralkodni. Gondoskodj róla, hogy a világ megismerje akaratomat. Az ördög látszólag olyan hatalmat kap, hogy mindenkit, aki nincs bennem megalapozva, meg fog téveszteni. Lesz idő, amikor teljesen egyedül fogsz állni, az ördög a legjobbakat is meg tudja téveszteni. Alapozz mindent a bizalomra. Mindazok fölött, akik nem az én szeplőtelen szívemben bíznak, hatalma van az ördögnek. Akik bíznak szeplőtelen szívemben, azok fölött nem lesz hatalma. A gonosz üldözni fogja az én gyermekeimet, de nem tehet ellenük semmit.

 

3. Az Atya azt akarja, hogy a világ felismerje, hogy a Szentlélek mátkája és minden kegyelem közvetítője vagyok. Hatalmamat még nem mutathatom meg a világnak, vissza kell húzódnom, a lelkek csodáját rejtetten fogom végezni, amíg az áldozat száma be nem teljesedik. Rajtatok múlik a sötétség napjainak a megrövidítése. A ti imáitok és áldozataitok fogja az „állat“ képét összetörni. Válasszátok az én jelemet, hogy minél hamarabb mindenki a szentháromsághoz imádkozzon és tisztelje. Rajtam keresztül imádkozzatok és hozzatok áldozatot. Imádkozzátok a rózsafűzért. Mindent az én szeplőtelen szívemen keresztül kérjetek az Atyától. Imádkozzátok az immaculáta rózsafüzért, ahogy mutattam nektek. (a bevezető rész után: 1. szeplőtelen fogantatásod által mentsd meg hazánkat. 2. szeplőtelen fogantatásod által oltalmazd hazánkat. 3. szeplőtelen fogantatásod által vezesd hazánkat, 4. szeplőtelen fogantatásod által tedd szentté hazánkat, 5. szeplőtelen fogantatásod által kormányod hazánkat.)

Ne mulandó dolgokat kérjetek, hanem kegyelmeket kérjetek a lelkeknek, közösségeiteknek, népeteknek, hogy mindenki az isteni szívet szeresse és tisztelje. Tartsátok meg az első szombatokat, ahogy kértem… Legyetek készen a kereszthordozásra, hogy hamarosan béke legyen… Akik nem vetik alá magukat az Atya akaratának szörnyű fájdalmat fognak érezni.“

 

Montichiari-Fontanelle,

 (Olaszország, 1947). A látnok, Gilli (ejts: Dzsili) Pierina 1911. augusztus 3-án született és betegápolónőként működött az ottani kórházban. A jelenések 1947-ben kezdődtek. Az első jelenéssorozat idején Tredici Jácint volt Brescia püspöke, s ő hitt a jelenések természetfeletti voltában. Az első jelenés a kórház egy szobájában történt 1947 tavaszán. A Szűzanya ibolyaszínű ruhában, fején fehér fátyollal jelent meg. Szeméből könnyek hulltak a padlóra. Keblét három tőr járta át. Csak ennyit mondott: -- Ima, áldozat, vezeklés! --Utána eltűnt.

1947. július 13-án, vasárnap reggel ismét megjelent Pierinának a kórház egy termében. Most fehér ruhát viselt, és a mellén három rózsa volt látható: egy fehér, egy vörös és egy aranysárga. - A Szűzanya rámosolygott és kijelentette: - Jézus és mindnyájatokAnyja vagyok. Mindazoknak, akik jobban tisztelnek engem, megígérem védelmemet, a hivatások felvirágzását, a hitehagyások csökkenését és az életszentség nagy vágyát Isten szolgáiban. Azt kívánom, hogy minden hónap 13. napját Mária-napnak tekintsék, és szenteljék meg azáltal, hogy az azt megelőző 12 napon külön imádkoznak erre a célra. Kívánom, hogy minden évben július 13-án ünnepélyesen tiszteljék a ,,Titkos Értelmű Rózsát”.
Pierina kérte a Szűzanyát, hogy mutassa meg hatalmát valamilyen csodával. Az így válaszolt: -- A legnyilvánvalóbb csoda az Istennek szenteltek lelkében fog történni, akik ellanyhultak, főleg a háború alatt, amely elmúlt súlyos büntetéseivel és üldöztetéseivel. A három tőr jelentése: Az első tőr jelképezi a szerzetesi és papi hivatások elvesztését. A második: sok pap bűnös életét. A harmadik: a júdások árulását és egyház gyűlöletét. A három rózsa jelentése pedig: a fehér rózsa jelképezi az ima szellemét, a piros az áldozatét és önmegtagadásét, az aranysárga pedig a vezeklését.   A harmadik jelenés 1947. október 22-én történt, Mária ezt mondta: -- Közvetítőként állok az emberek, és különösen a szerzetesek és isteni Fiam között. Fiamat lesújtják a sérelmek, amelyekben állandóan részesül, és érvényesíteni akarja igazságosságát. Mária ezekkel a szavakkal távozott: -- Járja át a szeretet életedet! - A negyedik alkalomkor a Szűzanya Montichiari dómjában jelent meg, 1947. november 16-án, néhány hívő és néhány pap jelenlétében. Megismételte előző figyelmeztetését az emberek bűneit, főleg a tisztátalanságot illetőleg. Majd, kisvártatva folytatta:   -- Jézus a büntetések áradatát készül küldeni...   Kis szünet után hozzátette:   -- Én közbenjártam, kérve, hogy legyen még irgalmas, és engesztelésül imát és vezeklést kérek. A Szűzanya tovább beszélt:   -- Nagyon bensőségesen kérem a papokat, hogy teljes szeretettel figyelmeztessék az embereket, hogy hagyjanak fel ezekkel a bűnökkel. Megajándékozom kegyelmemmel mindazokat, akik segítenek az engesztelésben ezekért a bűnökért. -- Akkor bocsánatot nyerünk? -- kérdezte Pierina. -- Igen, ha mindenütt harcolnak a tisztátalanság bűne ellen -- válaszolta a Szűzanya, s ezzel eltűnt. A következő jelenés szintén a dómban történt, 1947. november 22-én. Ezt mondta: -- Leszálltam erre a szent helyre, ahol nagy megtérések lesznek. Majd szomorúan hozzáfűzte: -- Nemzeted keresztényei azok, akik ma leginkább megbántják az Urat a tisztaság elleni bűnökkel. Ez alatt a jelenés alatt két csodálatos gyógyulás történt. Egy hatéves gyermek, aki pólió miatt nem tudott a lábára állni, és egy 26 év körüli nő, aki már tizenkét éve súlyos tüdőbajban szenvedett és kilenc éve egy szót sem tudott szólni, hirtelenül meggyógyult. Ez a nő tiszta és erős hangon ujjongó énekbe kezdett és azóta nehézség nélkül tud beszélni. A kisfiú, akit szülei hoztak be a templomba, már saját lábán ment ki. Ez a kisfiú szintén látta a Szűzanyát a jelenés alatt. Mindkét meggyógyult változatlanul jó egészségnek örvendett azután. 
1975. január 30-án este fél tíz tájban megjelent a Szűzanya és azt mondta: - Az idők egyre vészterhesebbekké válnak... nagy veszély fenyeget most... az Egyház is nagy veszélyben van... Ez még fokozódik, és így az emberek azt hiszik majd, hogy minden elveszett. Én azonban szerető szívű Anya vagyok gyermekeim iránt és meg tudom menteni őket. 
Most is kijelentette a Szűzanya, kimondhatatlan szomorú tekintettel, könnyek között, elcsukló hangon: - „Óh, ha tudnád, mily sok gyermekem halad a kárhozat felé! -- De az ima, az áldozat és az engesztelés megakadályozza, hogy Isten igazi ítélete eljöjjön az emberiségre. Szeretetem mindig újra közbenjár isteni Fiamnál, Jézus Krisztusnál. Imádkozzatok és hozzatok áldozatot, csendben!”
 

Heroldsbach,

 (Németország, Bayern, 1949 - 1952), A Szűzanya 1949. október 8-án, Rózsafűzér királynőjének ünnepén megjelent négy kislánynak (Kuni Schleicher, Grete Gügel, Erika Müller, Marie Heimann). A lányok 10-11 évesek voltak. Később csatlakozott még hozzájuk három kislány (Betty Büttner, Antonie Saam, Irma Mehl). December 8-án 10.000 ember látta a napcsodát. Ekkor Antonie Saam látta a Napban az Szűzanyát a gyermek Jézussal. Háromnegyed órán át pulzált a Nap, úgy tűnt, hogy közeledik, majd távolodik. – 1950 májusában az egyik látnok úgy látta, hogy a világra nehezedik egy acélpókháló. Majd úgy látta, hogy megnyílik a Föld és házak tűnnek el a mélységbe. Hangos segélykiáltásokat hallott, amely mindenhonnan hallatszott. Sok ember feküdt holtan az utcákon, lapostetejű lovas-kocsikkal vitték el a halottakat. Nem voltak autók, se repülők, semmiféle mesterséges fény. Látta, hogy a tenger elönti a városokat és falvakat. Az ételek többsége meg volt mérgezve. Akik ettek belőlük, fájdalmas gyomorgörcsökben haltak meg. Nagyon kevés volt az ehető táplálék. Az üzenet így hangzott: „Az emberek nem tették meg, amit kértem tőlük, hogy tartsanak bűnbánatot és imádkozzanak. Ha az emberek megjavulnak – ima és bűnbánat, szentgyónás által – akkor Jézus Krisztus, az Üdvözítő visszatartja a büntetést. De ha nem, akkor jönni fog a szerencsétlenség és a nagy éhínség.“ – Sok jelenésben Mária keservesen sir……..Végül az üzenet: „Nem hallgattatok szavaimra és drága Fiamra, arra, amit mindenki megmentésére kívántunk tőletek. Most már késő, hogy az emberiség megtérjen. - Ezen a helyen ez az utolsó üzenetem: „imádkozzatok sokat a papokért, boruljanak térdre, veletek együtt és imádkozzanak. Fiam és én ki akarjuk nyújtani kezünket minden ember felé, és segíteni akarunk rajtatok.“ – Ezután nagy fényesség támadt és angyalok kíséretében eltűnt a Szent Szűz.

 

Eisenberg, (Ausztria, 1956),

 

 

1956. szeptember 6-án Isten hatalmas angyala a kereszt jelével jelölte meg a földet a Lex család kertjében, a Rába-parti Eisenbergben (régi neve Csejke, Ausztria). Ehhez a földre rajzolt kereszthez számos imameghallgatás és csodás jel fűződik. Aloisia Lex, egy parasztgazda felesége, (1907-1984) akit a helybéliek Lex mamának ismernek, több üzenetet kapott Krisztustól és az ő kegyelemmel teljes Anyjától, Máriától. Ezek az üzenetek az Egyház belső zavaraival és a világ vészterhes állapotával foglalkoztak.

1956. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, a kereszt az eddigieknél határozottabb körvonalakkal, erőteljesebben jelent meg a talajon. Ezért Lex mama magyarázatot kért a mi Urunk Jézus Krisztustól, amire, belső hang formájában, a következő választ kapta: „Isten leszállt a földre, hogy Keresztje által újból felajánlja szeretetét és irgalmát a gyarló emberiségnek.”

Kerizinen,

 (Franciaország), A látnokot Ramonet Johanna Lujzának hívták, élt 1910-1995. Első jelenése 1938. szeptember 15-én volt, amely kisebb megszakításokkal 30 éven át tartott. Még be sem fejeződött a második világháború, amikor 1944. február 2-án a Szűzanya ismét figyelmeztetett minket: ,,Ha a világ nem tart bűnbánatot és nem tér vissza Istenhez, újabb és még súlyosabb büntetés vár rá. Őrjítő vihar fog rászabadulni a bűnös világra.” A következő években megismételte ezt a figyelmeztetést, és mivel nem hallgattak rá, 1957-ben szemléletes képben bemutatta választottjának, miben fog állni a büntetés. A Szűzanya egy táblát tartott a kezében, amely mint egy széles térkép, a világot ábrázolta. A földrészeket azonban alig lehetett felismerni, mert sűrű felhők borították. A Szűzanya így szólt: 
,,Szemléld, gyermekem, ezt a világot 1957-ben, amely számos bűnének sűrű felhőjébe burkolózik. Szomorúság fogja elönteni, amikor a haragos Isten irgalmatlanul lesújt rá. Rettenetes csapások és dögvészek fogják megtisztítani és megszabadítani tévedéseitől és zavaraitól, hogy előkészítsék az általános újjáépítést.''   Hirtelenül jobbról-balról tűzgolyók bukkantak fel, amelyek a tábla felé tartottak, s mikor becsapódtak, nagy lánggal felrobbantak. Utána feltűnt a darabokra szakadozott föld. A robbanások helyén minden megsemmisült. De még másutt is rengett a föld és nagy darabok szakadoztak le róla. Sűrű sötétség borította el a világot. Majd hirtelenül szétoszlott a sötétség, s ismét előtűnt a világ, azaz ami abból megmaradt. Vége volt az iszonyatos világkatasztrófának. A Szűzanya folytatta: ,,Szeretetem a bűnösök iránt oly nagy, hogy mindent megtettem megmentésükre. Azonban ma az emberek sokkal inkább ellenállnak a kegyelemnek és az Ég felhívásának, mint bármikor azelőtt. Az emberek nem értik meg, sem figyelmeztetéseimet, sem könnyeimet. És mégis itt vannak ezek a félreismerhetetlen jelek, hogy felhívják figyelmüket a fájdalmas eseményekre, amelyek a világot fenyegetik, s arra, hogy a nagy szenvedések órája közel van, ha az emberek nem térnek vissza Istenhez. Egy utolsó erőfeszítésben egyesítsétek imáitokat, bűnbánatotokat, könnyeiteket az én Fájdalmas Szívemmel, amely szomorú annak láttára, hogy mily sok lélek kárhozik el, és hogy az Egyház külsőleg-belsőleg meg van sebezve. Tudjátok meg, hogy Szívem, egész anyai szeretetével még tárva-nyitva áll minden bűnbánó számára, akik oda akarnak menekülni. És Isten, aki a Szeretet, Jóság és Irgalmasság, annak ellenére, hogy elérkezett igazságosságának órája, el tudja halasztani azt, látva a sok tiszta, szent, talán ismeretlen lélek áldozatát, akik szenvednek és imádkoznak a bűnös emberiség megmentéséért. Ő elfogadja az áldozatot és ezáltal sok nép megmenekül és megtisztul. A világ ismét fel fog lendülni és az Egyház diadalmaskodni fog Fiam Szívével mindenben egyesült Szeplőtelen szívem által. Amit neked mondok, sok lélekkel közöltem, hogy mindenkit figyelmeztessek arra, hogy ütött Isten órája.'' (1957. január 12-én.)

 

Turzovka

 (Szlovákia, 1958). A látnok Lassuta Máté erdőkerülő. 1958. június 1-én, Szentháromság vasárnapján jelenik meg Mária először az erdőkerülőnek természetfeletti fényben, amikor hivatalos ellenőrző útján a friss erdei virággal feldíszített szentkép előtt szokásosan térden állva imádkozik.

A jelenés ideje alatt a fára helyezett szentkép eltűnik, és helyén kigöngyölődik egy világtérkép. Az erdőkerülő hét változatban látja az emberiség jövőjét: a vizek kék, a bűn sárga és a hitből élő világ zöld színében. A legutolsó változatban uralkodóvá lesz a sárga, a bűnbe és szennybe merülő emberiség apokaliptikus színe. – A Szűzanya tanítja meg az erdőkerülőt a rózsafüzér imádkozás gyermeki művészetére. Vezeklést kér a Szűzanya "a világkatasztrófa előtti másodpercekben." Lassuta közlése szerint, Mária előre jelzi, ha nem tér meg a világ és nem tart bűnbánatot, az emberiség kétharmada elpusztul. A megtérés elutasításának tragédiájáról Turzovka látnokának próféciája talán a legmegrendítőbb és legmegdöbbentőbb. A megtisztulás után az emberiség sorsát színekben látó Lassuta szerint a sárga szín egészen elhalványul, a zöld a dicsőséges Mária-korszakban diadalmaskodva szétárad. Béke és öröm tölti el a harmadik évezred embereit.

A Szentháromság vasárnapját követően 1958. június 7-én és 21-én, július 1-én, 7-én, 21-én, utoljára augusztus 14-én jelenik meg a Szűzanya. A fára függesztett szentkép a Mindenkor Segítő Szüzet ábrázolta. A kommunista diktatúra, amelyben az akkori Csehszlovákiában is csak az aljasságnak volt létjogosultsága, előbb a szentképet, majd a fát pusztítja el. Lassutát megverik és börtönbe zárják, majd amikor szabadul, elbocsátják munkahelyéről.

Garabandal,

 (Spanyolország, 1961 - 1965), Garabandal története 1961. június 18-án, vasárnap este 1/2 9-kor kezdődik. Négy egyszerű kisleány játszik a Callejá-nak nevezett ösvényen, a község déli végén. Hirtelen mennydörgést hallottak, majd utána egy fényes angyal jelent meg, először Gonzalez Conchitának, majd csaknem rögtön utána Mazon Lolinak, de ugyancsak Gonzalez Jacintának és Gonzales Mária Cruz-nak. Az azonos családi nevek ellenére a leányok nem voltak rokonságban. Az első három leány 12 éves volt, míg a negyedik 7. A község elszigeteltségére való tekintettel azonban a leányok szellemi és pszichológiai fejlettsége a valóságban koruknál lényegesen alacsonyabb volt. Az angyal még nyolcszor jelent meg nekik júniusban. Az angyal először július elején beszélt hozzájuk. Azt kérdezte: “Tudjátok, miért jöttem? Hogy bejelentsem nektek, holnap, vasárnap, a Szűzanya fog nektek megjelenni, mint a kármelhegyi Miasszonyunk.” Az angyal küldetése az volt, hogy előkészítse a gyermekeket Szűzanyánk érkezésére és az ő hírnöke legyen. Az angyal a következő nap visszatért a Szűzanyával, de utána sokkal kevesebb alkalommal jelentkezett. A Szűzanya ezután majdnem mindennap megjelent, néhányszor a gyermek Jézussal a karján.

Július 4-én szólt a Szűzanya a leányokhoz, ami az első üzenetnek tekinthető. Ez az üzenet megerősítette az áldozathozatal fontosságát, a vezeklést és a szentségekhez járulás gyakoriságát. Mondta, hogy az embereknek elsősorban becsületes életet kell élniük, mert ha nem teszik ezt, akkor nagy büntetés éri őket. Az üzenet ugyancsak figyelmeztet, hogy a pohár már nagyon teli, és ha az emberiség nem változik akkor nagy büntetés szakad rá. Amásodik üzenet sokkal későbben, a jelenések végén érkezett. A Szent Szűz Conchitának 1965. január 1-én kijelentette, hogy Szent Mihály arkangyal majd megjelenik június hó 18-án, és nevében üzenetet ad át. Szent Mihály útján a Szűzanya panaszkodott, hogy első üzenetének nem volt foganatja és figyelmeztetett arra, hogy második üzenete az utolsó lesz. Ugyancsak figyelmeztetett arra is, hogy a pohár, amely legutóbb már majdnem tele volt, most már kicsordult. Kijelentette, hogy sok pap, püspök és érsek a kárhozat útján van, és sok lelket visznek magukkal. Nagy bánatot okoz neki az Oltáriszentség elhanyagolása. Sürgette, hogy fordítsuk el magunktól Isten haragját igyekezetünkkel, mert Isten megbocsátana nekünk, ha a bűnbocsánatot őszinte szívvel kérnénk. Biztosított bennünket arról, hogy ha ezt őszintén kérjük, kérésünk meghallgatásra talál. Végső szavaival azt mondta, hogy serkentsük magunkat fokozottabb önfeláldozásra és hivatkozzunk Jézus szenvedéseire.

Az első leckét az egyéni imára 1961. augusztus 8-án adta Cruz Máriának, amikor az elragadtatásban volt a község templomában. Conchita ezt a következőképpen írja le naplójában: “Először nagyon lassan kezdte mondani a Hitvallást a Boldogságos Szűzzel. Cruz Mária akkor elmondta, hogy a Szűzanya átvette a szót, és előre mondta az imát, hogy megtanítsa őt lassan imádkozni. A Hitvallás után az Üdvözlégy mennyország Királynéja-t és a keresztvetést végeztette vele igen lassan és pontosan.”

A Szűzanya megtanított minket a rózsafüzér, az egyéni és a közös imák elmondására. Közölte velünk, hogy mindezeket az imákat lassan kell elmondanunk, hogy gondolkodhassunk és szeressünk imádkozni. Ha gondolatunkat az imára fordítjuk, a szívünk követni fogja az imát. A rózsafüzérnek és minden más közös imának ez a lassú, kihangsúlyozott és hatásos imádkozása új és gyümölcsöző jelleget ad.

a) A garabandali eseménynek még nincsen vége. A csúcspontja a nagy csoda lesz, amikor Isten, a mi Urunk a csodát végrehajtja.

b) Ahogyan megfegyelmezésünk lelki ürességünknek megfelelően nagyon nagy lesz, ugyanolyan nagy lesz a világ ínségét kielégítendő csoda is.

c) A Szűzanya megmondta nekem a csoda napját és, hogy az miből fog állani. Nyolc nappal előtte kell nyilvánosságra hoznom úgy, hogy az emberek gyülekezzenek. A pápa látni fogja majd bárhol is lesz. A betegek, akik a csodánál jelen lesznek, meggyógyulnak, és a bűnösök megtérnek".

d) "Senki lelkében nem lesz kétség, aki ezt a csodát látja majd, amelyet Isten, a mi Urunk fog végrehajtani a Boldogságos Szűz közbenjárásával. Most pedig, amikor várjuk a csodának eme nagy napját, lássuk, hogy a világ megváltozik-e és a megpróbáltatást el tudjuk-e majd ezáltal kerülni".

e) Pió atyáról jelentették, hogy látta a csodát halála előtt. Ezen ne csodálkozzunk, mert mint tudjuk, egy másik személy, Luis Andreu, S.J. atya is látta a csodát és a Boldogságos Szüzet 6 órával halála előtt, 1961. augusztus 8-án.

f) Érdekes az a mód, ahogyan Conchita a csoda nagyságát leírja. "Nagy dolog lesz a világ szükségleteivel arányosan". Sokan úgy érzik, hogy a világ egy nagy égi eseményre szorul, hogy az felrázza, és az Istenhez visszavezesse. Megjegyzendő, hogy a megpróbáltatás feltételes. Elkerülhető, “amennyiben a világ megváltozik”.

g) Conchita leírásában további felvilágosítást is ad a csodát illetően Istennel való párbeszédéből 1963. július 20-án. “Mikor történik meg majd a csoda? Meg fog több embert téríteni?” – kérdezte Urától. “Megtéríti az egész világot” – válaszolta az Úr”. “Oroszország is megtér?” – kérdezte. “Igen, Oroszország is megtér és ezáltal mindenki szeretni fogja Szíveinket” – felelte az Úr.

h) Conchita az egyetlen, akinek a Boldogságos Szűz a csodáról beszélt. Egybe fog esni egy egyházi eseménnyel és egy szentnek a megünneplésével, aki az Oltáriszentség vértanúja, továbbá csütörtökön este lesz, 1/2 9-kor. Nemcsak a községben tartózkodók látják, hanem a környező hegyeken tartózkodók is. A legnagyobb csoda lesz, amit Jézus tett a világnak. Semmi kétség sem lesz a felől, hogy Istentől jön és az emberiség javára történik. A csodát lehetséges lesz filmezni, vagy televízión közvetíteni, de nem megérinteni, a fenyők között marad.

A Szűzanya Conchitát 1965. január 1-én a fenyőknél, egy isteni figyelmeztetésre intette, ami meg fogja előzni a nagy csodát. Mindenki fogja látni és tapasztalni az egész világon, és Istennek közvetlen cselekedete lesz. Felfogóképességünket meg fogja haladni. Ha valaki meghal tőle, az kizárólag az ijedségtől lesz, amit a figyelmeztetés meglátása okoz. A figyelmeztetés a csoda előtt lesz és ideje Conchita előtt ismeretlen; célja pedig az lesz, hogy az embereknek lehetőséget adjon megjavulni a nagy égi jel előtt.

Miután megvizsgálták a gyerekeket elragadtatás közben, az orvosok megállapítják, a hogy a garabandali eseményeket természetes módon nem lehet megmagyarázni.

Ekkor mondtam neki: “Milyen méltatlan vagyok, Szűzanyám, a sok kegyre, amit rajtad keresztül kaptam. De ugyanakkor te eljössz hozzám ma, hogy megkönnyítsed kis keresztemet, amelyet hordozok most".

A Szűzanya válaszolt: "Conchita, nem teéretted jöttem egyedül. Összes gyermekemért jöttem, hogy őket közelebb hozzam Szíveinkhez".

A Szűzanya mosolygott: "Tudod, Conchita, hogy miért nem jöttem személyesen június 18-án, hogy a világnak szóló üzenetemet meghozzam? Mert fájt volna, ha nekem kellett volna megmondanom neked. De meg kell mondanom neked a ti saját érdekeitekért, és ha megtartjátok, akkor Isten dicsőségére. Nagyon szeretlek titeket és kívánom, hogy üdvözüljetek, és hogy mennyei Atyátokkal itt az égben egyesülni tudjatok, ugyanúgy a Fiával és a Szentlélekkel, Számíthatunk rád, ugye, Conchita?”

“Ha láthatnálak állandóan, akkor igent mondanék. De ha nem, akkor nem tudom, mert én olyan rossz vagyok” - feleltem. “Te tégy meg mindent, amit tudsz és mi segíteni fogunk”.

“Ez az utolsó alkalom, hogy engem itt látsz (sera la ultima ves que me vea aqui”). De én mindig veletek és a gyermekeimmel fogok maradni” - mondta.

Ugyancsak mondta nekem: “Conchita, miért nem látogatod meg gyakrabban a Fiamat a tabernákulumban? Ő ott vár rád éjjel és nappal”.

Mindennek vége most már. A boldog pillanatok, amikor az Ègi Mamámmal lehettem, a legjobb barátnőmmel (ezt a kifejezést Conchita gyakran használta) és a Gyermek Jézussal, elmúltak. Megszűntem őket látni, de nem szűntem meg jelenlétüket érezni.

Még egyszer nyugalmat adtak lelkemnek, örömet és erős vágyat, hogy hibáimat legyőzzem, és hogy minden erőmmel Jézus és Mária szívét szeressem, akik minket annyira szeretnek”...

A négy leány között, akiket agarabandali események érintettek, Conchita a leglényegesebb személy. Conchita vezető szerepe a fatimai Luciáéhoz hasonlítható. Nemcsak abban hasonlít Luciára, hogy Isten fő eszköze volt, hanem mint Lucia, ő is adott nekünk egy történelmi írást, ami a garabandali események legalapvetőbb része. Lucia megírta “emlékeit” –, Conchita a Naplóját. Mindkét irat egyszerű és valószerű. Conchita 1962-ben kezdte el írni, amikor 13 éves volt és 1963 végén fejezte be, amikor még csak 14 éves volt. Ez a lelki napló közvetlen és mentes minden megszépítéstől és kicseng belőle a valószerűség, meg a különleges kedvesség.

Garabandal több oknál fogva egyedülálló a történelemben a Mária-jelenések között.  A jelenések száma, ami kétezer körül van, már eleve csodálatos.  A jelenések valamint egy újfajta égi kapcsolat gyakori használata, nevezetesen a lelkük mélyén hallott üzenetek a nyilvánosság számára, különböztetik meg Garabandalt Lourdes-tól és Fatimától. A látomások ideje (1961. június 18-tól 1963. november 13-ig) és a látomás nélküli üzenetek időtartama (1963. áprilisától 1966. februárig) már maga is egyedülálló. A dolgok, amiket meghirdettek a jövőre nézve, és amelyeknek még be kell következniük (a figyelmeztetés, a nagy csoda és a fenyők feletti állandó jel, valamint a lehetséges büntetés) még különösebbek. Az idő, amikor a jelenések történtek, a nappalnak és az éjszakának valósággal minden órájában, szintén rendkívüli. A másodlagos vagy kísérő csodák bősége – mint a látható szentáldozás csodája, a hívások, az elragadtatásos menetek és esések – mind szinte lenyűgöző. A látnokok küzdelmei, a nehézségek és ellenkezések, amelyek szinte állandóan kísérték az eseményeket, olyan rendkívüliek, hogy nem igen lehet rájuk természetes magyarázatot találni. A mód, ahogyan Garabandal áthidalta az akadályokat és szélesebb körökben is ismertté és elfogadottá vált, még egy, szinte hihetetlen tény az eseményekkel kapcsolatosan. Végül mindezek között a legfontosabb, hogy a garabandali jelenések terjedését mindenütt szinte csodálatos áldásözön kísérte gyógyulásokkal, megtérésekkel és a hit, valamint a felebaráti szeretet csodálatos erősödésével.

San Damianoban, (Olaszország, 1961 - 1968) Rosa Quattrininek (Mamma Róza) az egyszerű, szegény parasztasszonynak jelent meg a Szent Szűz. 1966-ban San Damianóban a Szűzanya említett Rózának egy az égen feltűnő ,,nagy világító csillagot, amelynek farka van,'' ami kétségtelenül az üstökös leírása. 1967-ben nagy sötétségről beszélt, amely érthetetlennek fog tűnni. Majd arról szól, hogy „Először minden ember szívébe jön a világosság,, majd az egész világot fénybe borítja.” „Ezzel a világossággal mentem majd meg gyermekeimet, sokan meg fognak térni.” 1968-ban nagy megpróbáltatások óráját említette, amely mindenkit félelemmel fog eltölteni.

 

Medjugorje

 (Bosznia-Hercegovina 1981-től napjainkig)

 

"Medjugorje szakadatlan felhívás; egyúttal az isteni élet és béke ígérete a hit, a megtérés és az ima segítségével; mindez beláthatatlan következményekkel jár az Egyház és az egész világ számára.'' Ezekkel a szavakkal foglalta össze a medjugorjei üzenetek lényegét dr. Ljudevit Rupcic professzor 1985 őszén a püspöki kar számára. A hat látnok életkorban így következik egymás után: Vicka Ivankovic (szül.: 1964. júl. 3.), Mirjana Dragicevic (szül.: 1965. márc. 18.), Marija Pavlovic (szül.: 1965. ápr. 1.), Ivan Dragicevic (szül.: 1965. máj. 25.), Ivanka Ivankovic (szül.: 1966. ápr. 21.), Jakov Colo (szül.: 1971. jún. 3.) A Medjugorjei történések megértésében nagyban segít bennünket dr. Frane Franic spliti érsek egyik, 1983-ban tett kijelentése, miszerint a medjugorjei esemény két év alatt nagyobb hatást fejtett ki a hitéletre, mint a háború után eltelt 40 év "szokványos" lelkipásztori működése.

Huszonkilenc évvel az események után beszédes statisztikát is felállíthatnánk: több mint húszmillió zarándok, a tömegkommunikáció, többféle újság, telefonszolgálat, videoszalagok, rengeteg könyv áll a medjugorjei események szolgálatában, s ezek szerte a világban terjesztik a Szent Szűz üzeneteit, s egyre bővül azoknak száma, akik megtérnek, és Jézus útján járnak.

Úgy tűnik, a Szűzanya kézbe vette és irányítja a világ evangelizálását. Négy medjugorjei üzenetről tudunk: a béke, a megtérés, az imádság és a böjt. Égi anyánk ,,Béke Királynéjának'' nevezte magát, s munkáját azzal kezdte, hogy az emberek számára egyértelművé tette a szív békéjének fontosságát. A Szentírásban igen sokat olvasunk a lélek, és a szív békéjéről. A Bibliából tudjuk, hogy Jézus Krisztus ránk hagyta békéjét (Jn 14,27). A hívő ember megérti, hogy a lélek krisztusi békéje az Isten hatékony munkálkodásának alapja. Ebből fakad a szeretet, az egység, ebből merít erőt a tanúságtevő keresztény, ez a béke segítheti elő a szívek, a nemzetek, az etnikumok és az Egyházak egymásra találását és alkotó együttélését. ,,Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban'' (Fil 4,7). (Az időközben lezajlott délszláv háború egészen sajátos fényben világítja meg Medjugorje békére szóló felhívását.) A Szent Szűz ez alkalommal nem csupán figyelmezteti, és kegyelmi ajándékaival árasztja el a világot, de immár csaknem 30 éve közöttünk maradt, hogy tanítson és neveljen bennünket, s ez igen feltűnő Medjugorjéban. Tanít, mit kell tennünk, s üzeneteit havonta szétküldik szerte a világba. Lehetetlen észre nem venni a pedagógiai szándékot. A Szent Szűz -- mint jó anya a gyermekeit -- úgy vezet, irányít és segít bennünket. A medjugorjei nevelés sikerének titka a napi imarend kialakítása, a rendszeres böjt és a szívós következetesség a lelki életben. A Szűzanya négyévi időtartamra önként jelentkező fiatalokból közösséget hozott létre. Bárki tagja lehetett ennek a közösségnek, de feltétel volt a Szent Szűzre való teljes ráhagyatkozás. Úgy tűnik -- s ez a közösség programjából is látnivaló -- ezzel a néhány emberrel az Egyház Anyja egyrészt rá akart mutatni a kis közösségek jövőbeli hivatására, léleképítő munkájára. A közösség programja igen kemény volt: napi háromórai ima, heti két napon (szerda és péntek) böjt kenyéren és vízen. A böjti napok száma gyakran háromra növekedett. A négyéves munka természetesen maga után vonta az élet teljes átrendeződését. Emellett nyilván a rendszeres szentmisehallgatás, a szeretet és alázat gyakorlása és a heti egy, kettő, majd három imádságos találkozás is feladata volt a közösségnek. A medjugorjei fiatalok közössége 1983. június 24-én kapta meg a szabályzatot. A Szent Szűz elsődleges törekvése az volt, hogy ezeket a fiatalokat megtanítsa az elmélyült imára, mert amint mondta: egy kereszténynek mindennél fontosabb az elmélyült imaélet elsajátítása. Medjugorjéban egyértelművé válik a Mária-jelenések ismételten megfogalmazott célja, hogy megtisztuljon a föld, s az emberiség kiengesztelje az Istent. Ezért a megtisztulásért -- s itt újra utalnunk kell La Salette-re -- nagy árat kell fizetnie a világnak, ha nem hallgat Isten szavára. La Salette szerint Isten akkor is megtisztítja a földet, ha a végső eszközhöz (a fizikai megsemmisítéshez) kell folyamodnia a megátalkodottakkal szemben. - A látnokokat itt is meghurcolták, sok tortúrának tették ki valamennyit. A támadás azokat az egyháziakat sem kímélte, akik hitelt adtak a jelenéseknek. Miközben részt veszünk egy medjugorjei zarándoklaton, vagy informálódunk az eseményekről, fontos a Szent Szűz szándékára figyelni:

"A szavak, amit a világ tudtára adok: térjetek meg. Kérem Szent Fiamat, hogy a világot ne büntesse, de ti térjetek meg. Azt, amit Isten küld a világra, nem tudjátok, nem is fogjátok tudni és nem is tudhatjátok; de meg kell térnetek. Mondjatok le mindenről, legyetek mindenre készen! Mindaz, amit a világnak mondani akarok: térjetek meg!''

Egy másik helyen így szól az Istenanya: "Én mindig mondtam: térjetek meg, térjetek meg, térjetek meg. A megtéréstől függ a jövőtök.'' Ez a sürgető kijelentés az egész medjugorjei jelenséget világossá teszi, s alátámasztja, az ember választás előtt áll. Vagy megtér, vagy nem lesz jövője. Ezt tetszés szerint magyarázhatjuk, de a jelek szerint nincs harmadik lehetőség. A Szent Szűz -- úgy tűnik -- átvette a medjugorjei plébánia lelki életének vezetését, s egyben az üzenetek által egyre hatékonyabban formálja az egész világ lelkiségét is. Újra és újra biztat az imára és a böjtre. Ezek nélkül képtelenség megtérésről beszélni. A böjt fogalma többé-kevésbé világos az ember előtt. Az ima művészetének megtanulása már sokkal nehezebb. A Szűzanya sok tanács mellett itt is ajánlja a rózsafüzért. A Szent Szűz arra bíztatja gyermekeit, hogy "állandóan égő kívánságot és vágyat érezzetek Isten után'', és "imádkozzatok, amikor tudtok, imádkozzatok, ahogyan tudtok, de imádkozzatok egyre többet.'' Feltétlenül észre kell venni a szüntelen imádságra (1 Tessz 5,17) való felhívást. Égi anyánk nagyon sok imát kér a példamutató keresztényi élet megvalósításán túl is. Legalább félórát reggel és este. Ez az ima legyen mélyen átélt. Napközben is keressük Istennel a kapcsolatot, amikor csak lehetséges. A Szent Szűz a sok imádság egyik akadályát a televízióban látja. Ezért fontos az okos időbeosztás. Az ima idejét soha ne rövidítsük meg. Az imádság legyen életünk középpontja. A Mária-jelenések során a Boldogasszony szinte minden alkalommal titkokat bíz a látnokokra. Medjugorjéban is így van. Ezek egy része személyükre, a másik a világ sorsára vonatkozik. A medjugorjei gyerekek tíz titkot kaptak a világ jövőjével kapcsolatban. A Szűzanya jelenései után szép, állandó és elpusztíthatatlan jel fog maradni Medjugorjéban a jelenés hegyén. Addig az idő a kegyelem ideje lesz. A jel feltűnése előtt három nappal a látnokok három titkot (ez három figyelmeztetés az emberiséghez) nyilvánosságra hoznak. A figyelmeztetés, valamint a jel után -- ha még mindig nem fordul a világ Isten felé -- büntető ítélet következik be. Mirjana szerint bár a büntetés enyhíthető, de biztosan bekövetkezik, mert nem képzelhető el, hogy az egész világ meg fog térni. A medjugorjei események, üzenetek, jövendölések sok tekintetben hasonlítanak Garabandal üzenetéhez. A Szent Szűz szerint a huszadik század a sátán hatalma alatt van: "Amikor a rátok bízott titkok megvalósulnak, az ő hatalma megtörik. A sátán agresszívvé vált, mert hatalma veszendőben van. Szétrombolja a házasságokat, viszályt szít a papság között... Éppen ezért védjétek magatokat imádsággal, böjtöléssel, de mindenekelőtt közösségi imával. Újra kezdjétek el használni a szenteltvizet, hordjatok magatoknál megszentelt tárgyakat, és helyezzétek el azokat lakásaitokban.'' Meg kell még említeni a hely szentségét, amelynek valamennyi nyitott lelkű zarándok hatása alá kerül. A Medjugorjét megjárt ember szinte kivétel nélkül meghatottan beszél lelki élményeiről, és visszavágyakozik a kegyhelyre. Szoktuk néha emlegetni a ,,kiimádkozott tér” fogalmát, ami áhítatra indít. Örvendetes, hogy II. János Pál pápa is hitelt ad a jelenéseknek. Gray bíboros erről Glasgow-ban így nyilatkozott: ,,Tudom, hogy magánszemélyként a pápa elfogadja a medjugorjei eseményeket..., mert erre a jelenések gyümölcsei a bizonyítékok.'” (Zarándok.hu)

 

Mária Basilea Schlink, dr

 (1904 Darmstadt + 2001) a Mária-testvériség alapítója, evangélikus- karizmatikus. „A föld tele van a bűn borzalmaival, amelyeket manapság ráadásul dicsőítenek is. Ez Isten ítéletét vonja maga után. Nem lehet másként: ha Isten a szeretet, ítélnie kell, különben a bűn örökké megmaradna, s vele a földünk pokoli állapota is. Ezért jön Isten ítélete, mert Isten nem akarja, hogy csak a bűnt és a poklot ízlelhessük meg. Sokkal inkább szeretné megtisztítani az ő világát, hogy az megújuljon, s végül elérje a tökéletességet. Így hát föl kell készülnünk arra, hogy az egész világ egy büntető ítélet előtt áll. Ezért úgy kell élnünk, hogy egyre tökéletesebbek legyünk, s ne essünk áldozatul ennek a megsemmisítő ítéletnek, hanem valahogyan megmenekülhessünk….A (jelenlegi) katasztrófákban megtapasztalhatjuk Isten elő-ítéleteit, hiszen a kezdődő végidőket éljük. (v.ö: Haiti földrengés – szerk. megj.). Egy nukleáris háborúban megmérgeződhet az összes víz, s nem lehet többé inni belőle…Az elkövetkezendő ítéletben, amely világunkra fog jönni (Iz 4,3; 6,13; 10,20), minden attól függ, hogy a szent maradékhoz tartozzunk. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, milyen szörnyű lesz az ítélet…..Az ítélet, mely jönni fog, vagyis a tűzítélet, nem hasonlítható a korábbiakhoz (özönvízhez).

 

***

Az elmúlt 2000 év folyamán az Egyház több mint 772 (egyesek többször is részesültek jelenésben, összesen 2000 alkalommal) jelenésről tud. Az első ezer évben mindössze 24-szer, a következő kilenc évszázadban 375-ször, s a huszadik században, eddig, 372-szer jelent meg Mária „az Ég Királynője”.Üzenetei hasonló tartalmúak: megtérés, bűnbánat, a bűnök elhagyása, Mária üdvtörténeti szerepének kihangsúlyozása és Isten ítélete a világ felett.

 

A harmadik világra szóló esemény

 

A Szűzanya figyelmeztetéseit több látnok és misztikus kegyelmekkel megáldott személy egybehangzóan megfogalmazta: pl.

Pió atya

 – „Imádkozz és térj meg! Nagy dolgok forognak kockán! Imádkozz! Az emberek jókedvvel és élvezettel haladnak a pusztulás felé, mintha egy álarcosbálra, vagy az ördög esküvőjére mennének. Segíts nekem a lelkek megmentésében. Túl sok a bűn. A bosszú napja, a maga félelmetes eseményeivel közel van, sokkal közelebb, mint gondolnád! A világ hamis biztonságérzetben ringatja magát. Az isteni ítélet úgy fog lecsapni, mint egy villám. Ezek az istentelen és gonosz emberek nem kapnak kegyelmet, úgy elpusztulnak, hogy Szodoma és Gomorra büntetése az övékhez képest semminek sem tűnik majd. Igen, mondom neked, a gonoszságuk még soha nem volt olyan nagy, mint napjainkban.”

„Tartsátok zárva az ablakaitokat. Ne nézzetek ki. Gyújtsatok meg egy szentelt gyertyát, az sokáig ki fog tartani. Imádkozzátok a rózsafűzért. Olvassatok lelki irodalmat. Végezzetek lelki áldozást és a szeretet tetteit cselekedjétek, amivel nekünk örömet szereztek. Imádkozzatok kitárt karokkal, vagy vessétek földre magatokat, hogy sok lelket megmentsetek. Ne menjetek ki a házból. Gondoskodjatok elegendő élelemről. A természet erői megindulnak és a tűzeső miatt az emberek remegni fognak a félelemtől. Legyetek bátrak! Veletek vagyok!”

„Tűzhurrikánok fognak áradni a felhőkből és az egész föld fölött elterjednek! Viharok, rossz idő, villámok és földrengés lesz az egész földön, két napig. Szakadatlan tűzeső fog esni! Egy nagyon hideg éjszakán fog kezdődni. Mindez annak a bizonyítékaként, hogy Isten a teremtés ura. Akik bíznak bennem és hisznek szavaimnak nincsen félnivalójuk, mert nem fogom cserbenhagyni őket, és azokat sem, akik igémet terjesztik.”

„Hogy felkészüljetek ezekre a csapásokra, a következő jeleket fogjátok tapasztalni: az éjszaka nagyon hideg lesz. A szél üvölteni fog. Egy idő után villámcsapásokat lehet majd hallani. Csukjatok be minden ajtót és ablakot. Ne beszéljetek senkivel, aki a házon kívül van. Térdeljetek le egy kereszt előtt, bánjátok meg a bűneiteket és imádkozzatok Anyámhoz védelemért. A földrengés ideje alatt ne nézzetek ki, mert Isten haragja szent.”

 

Helén Aiello,

 Leonardi (1895-1961). Aiello Helén, egy szentéletű olasz rendalapító, aki Kalábriában élt és 1961-ben halt meg, azok közé tartozott, akikkel a Szűzanya szintén megismertette a világra váró csapásokat. Helén részesült az Úr Jézus sebhelyeiben is, és nagypéntekeken átszenvedte az Úr Jézus kereszthalálának kínjait. 1954. és 1955. nagypéntekén mind az Úr Jézus, mind a Szűzanya megjelent neki és többek között ezeket mondta: Jézus szavai: ,,A világ lealjasodott a túlcsorduló romlottságban. A népek kormányai mint megtestesült ördögök emelkedtek fel, és miközben békéről beszélnek, a háborút készítik elő a legpusztítóbb eszközökkel, hogy tönkretegyék a népeket és nemzeteket... Az emberek bűneikben megátalkodva élnek. Szigorúbbak a büntetések és csapások, amelyek Isten útjára hívják vissza őket, azonban dühöngenek, mint a megsebzett fenevadak és megkeményítik szívüket Isten kegyelmével szemben. A világ nem méltó már a bocsánatra, csak a tűzre, pusztulásra és halálra. A hozzám hű lelkeknek többet kell imádkozniuk és több engesztelést kell nyújtaniuk, hogy lecsillapítsák Isten igazságos haragját és mérsékeljék a büntetés igazságos ítéletét, amelyet szeretett Anyám közbenjárása tart vissza, aki minden embernek is Anyja ... De a tűzzel való büntetés közel van, hogy megtisztítsa a földet a gonoszak gaztetteitől. Isten igazságossága megköveteli az engesztelést a sok megbántásért és rossz cselekedetért, amely a földet borítja, és amellyel nem lehet tovább megalkudni. Az emberek megátalkodtak bűneikben és nem térnek vissza Istenhez. Az Egyházzal ellenkeznek, és a papokat megvetik a rosszak miatt, akik botrányokat okoznak. Segíts engem, szenvedésed által, hogy kiengeszteljem az oly sok megbántást, és így legalább részben megmentsem a romlásba és halálba siető emberiséget. Tudasd minden emberrel, hogy bűneiket megbánva vissza kell térniük Istenhez, és ezáltal remélhetik a bocsánatot és megmenekülhetnek a megvetett Isten igazságos bosszújától.” 
A Szűzanya pedig, akinek Szeplőtelen Szívét hét tőr járta át, így szólt:   ,,Szívem szomorú, mert oly sok szenvedés vár a pusztulás szélén álló világra ... Isten haragja közel van. Hamarosan a világot nagy csapások fogják sújtani, véres forradalmak, félelmetes szélvészek és a folyók és tenger kiáradása által. Kiálts, míg Isten papjai meg nem hallják hangomat, hogy figyelmeztessék az embereket az idő közelségére, s arra, hogy ha az emberek nem térnek vissza Istenhez imáikkal és engesztelésükkel, akkor a világot egy új és rettenetesebb háború fogja felforgatni. A leghalálosabb fegyverek fogják elpusztítani a népeket és nemzeteket. A föld diktátorai, pokoli fajzatok, le fogják rombolni a templomokat és megszentségtelenítik az Oltáriszentséget... Tűztől villámló felhők és egy tűzvihar fog zúdulni a világra. Ez a rettenetes büntetés, amit az emberiség története még sohasem látott, hetven órán keresztül fog tartani. Az istenteleneket agyon fogja nyomni, és el fogja söpörni. Sokan fognak elveszni, mert megátalkodtak bűneikben... Én óvólag a világ fölé hajlok és feltartóztatom Isten igazságosságát. Egyébként ezek a dolgok már bekövetkeztek volna. Szükség van az imára és engesztelésre, mert az embereknek vissza kell térniük Istenhez és Szeplőtelen Szívemhez -- a közvetítőhöz Isten és emberek között – és így legalább a világ egy része megmenekül. Tudasd ezt mindenkivel, mert ez segíteni fog sokak megmentésében és megelőz sok pusztulást az Egyházban és a világban.” Egy évvel később a Szűzanya még inkább részletezte a tűz büntetését: ,,Ha az emberek nem javulnak meg, a tűz rettenetes büntetése fog jönni az Égből a világ minden nemzetére, és az emberek bűnhődni fognak az isteni Igazságosságnak tartozó adósságuk szerint. Rettenetes pillanatok lesznek ezek mindenki számára, mert az ég mintegy össze fog kapcsolódni a földdel és minden istentelen nép el fog pusztulni. Némelyik nemzet megtisztul, mások teljesen el fognak tűnni.”

Vassula Ryden

 Vassula Ryden görög ortodox vallású szülők gyermekeként született Egyiptomban. Ott járt iskolába. 15 éves korában vándorolt ki Európába.

1985 óta kap látomásokat és belső üzeneteket Jézustól, az Atyától és Máriától. Ezeket 12 kötetben adta ki. Könyveit 42 nyelvre fordították le. 1989 óta Vassula Ryden 800 előadást tartott 63 országban.

2008. január 7.-én ezt az üzenetet kapta: – „Múlt éjjel három óra tíz perctől négy óráig ébren tartott a Szűzanya, hogy egy mindannyiunkhoz szóló üzenetet adjon nekem.” „Az üzenet első része személyesen nekem szólt, a második a nyilvánosságnak. Az első rész, biztatás és vigasztalás volt számomra. A Szűzanya azt mondta, hogy mindig velem van, különösképpen ezekben az igen nehéz időkben, amikor a Sátán teljes erejével önti ki haragját rám és az egész világra.” Az üzenet második része így szól: „Igen közel állunk az emberiségre váró, megjövendölt eseményekhez, azok már az ajtónk előtt állnak. Ezeket az eseményeket a világ gonoszsága, önzése, szeretetlensége hozza ránk, és Isten Szavának visszautasítása, a képmutatás és az istentelenség okozza. A Föld veszélyben van, és tűztől fog szenvedni. Isten haragját nem lehet tovább visszatartani, és ránk fog zuhanni, mert az emberek nem akarnak szakítani a bűnnel. Ezekben az években Isten Irgalma a lehető legtöbb lelket igyekezett magához vonni, karját kitárva, hogy megmentse őket, de csak kevesen értették meg és figyeltek rá. Irgalmának ez az ideje nem fog már sokáig tartani, eljön az idő, amikor mindenki próbára lesz téve. A Föld tűzfolyamokat fog okádni belsejéből, és az emberek meg fogják érteni, mennyire hitványak és gyámoltalanok, ha Isten nem lakik a szívükben. Isten hűségesen megtartja Ígéreteit, és azok megmásíthatatlanok. Eljött az idő, amikor Isten háza népe próbára lesz téve, és akik visszautasították az Ő Irgalmát, meg fogják tapasztalni Isten tüzét. (Itt megkérdeztem, mi lesz azokkal az egyházi személyekkel, akik üldöznek bennünket és vakok az Ő Irgalmasságának műveire.) A Szűzanya azt mondta, hogy ők is azt fogják elszenvedni, amit megérdemelnek. A Szűzanya tovább beszélt az áldozatról. Arra kért, hogy emlékeztessek mindenkit arra, amit Isten, a mi Teremtőnk kér tőlünk, hogy jobban bízzuk magunkat Rá, és hogy a megtérés nem elég önmagában, áldozat és kitartó imádság nélkül.

Aki azt mondja magáról, hogy megtért, (…) annak több áldozatot kellene hoznia felajánlottságának bizonyításaként. Sokféle módon tanúsíthatjuk Isten iránt érzett szeretetünket és nagylelkűségünket. (….) Áldottak azok, akik igazán szeretik Istent, és nem kell félniük azokban a napokban.

Szűzanyánk azt mondta, hogy áldottak, akik kitartanak a megpróbáltatásokban; és elégedett azokkal a papokkal, akik részt vesznek Isten műveiben és terjesztik azokat, (…) és hogy maradjanak bizakodók, mert ők különös kegyelmet kaptak Isten Lelkétől, és hogy ők a Lélek által erősödtek meg az Úrban az Ő üdvösségterve számára. Krisztus megadja nekik az Ő békéjét. Ha valaki szolgál, és áldozatként felajánlja magát, annak számára a tűz által eljövő ítélet nem lesz olyan szigorú, mert lelkében örvendezni fog Isten hívásának, ami életre keltette őt.

Sokan elbuknak, de sokan felemeltetnek. Sokan elmulasztották megtartani Isten Szavát, amit szívükben őriztek, és lábbal tiporták a számukra adott Igéket, amelyeket nemcsak az „Igaz Élet Istenben” üzenetben, hanem a Szentíráson keresztül is kaptak.

(…) Beszélj félelem nélkül, és ne tarts azoktól, akik szembeszállnak veled! Az Úr és én megáldunk téged, és megadjuk neked a békét és a szeretetet.” - Eddig tart az üzenet. Kérem, elmélkedjenek rajta, és gondosan olvassák át. (Krisztusban testvérük, Vassula).

Debóra Marasco

(sz. 1993 Mandúria) stigmatizált, a jelenések előtt nem járt templomba, a szórakozás és a diszkók világa volt a mindene 19 éves koráig. Az Úr megszólította, (1992 május 20.) megtért, azóta egészen az imának és önmegtagadásnak él. A következő üzeneteket kapta Máriától:

„Azt szeretném, ha a Pápa meghallgatná Fiam fájdalmas figyelmeztetését, beszéljen róla, és a világ imával megmenekülhetne.Fiam még mindig haldoklik a bűneitek miatt, és úgy látja, hogy üzenetem nyilvánosságra hozatala időszerű."

Mint egy varázsütésre ott van a kezében a világ, és döbbenten látom, hogy lassan-lassan elönti a vér. Így kezd el beszélni:

„Leányom, egykor azt mondtam Fatimában, hogy ha a világ nem tér meg, nagy csapásnak kell sújtania az egész emberi fajt, de nem akkor, hanem a XX. század második felében. Előre megmondtam La Salette-ben a gyerekeknek, Melániának és Massimónak ezt a kínszenvedést. Most, mint már számtalanszor, neked ismétlem el, hogy az emberiség továbbra is bűnt követ el, mikor folyton lábbal tiporja az Ég adományait.

A Sátán immár mindenfelé elhintette a zűrzavart, elrejtve hatalmának legnagyobb erőit, így befolyásolva a dolgok folyását. Én már elmondtam Luciának (Fatimában), hogy a Sátán a sötétség fia. Képes megszállni a legnagyobb tudósok elméjét, és arra biztatni őket, hogy rettenetes hatóerejű fegyvereket találjanak fel, amelyekkel szét lehet rombolni az egész földet egyetlen szempillantás alatt. Megmondtam, hogy teljes egészében kezébe veszi majd a világ sorsát, legyőzve a hatalmasokat, az államok vezetőit és így is történt. Arra kényszerültem, hogy nyitva hagyjam Fiam ölelő karjait. Mindnyájan meglátjátok, hogy Ő, ahogy még soha nem történt, a lehető legszigorúbban és legigazságosabban fogja végrehajtani büntetését."

Az Egyház számára elérkezett a kínlódások és a kemény próbák ideje, ahogy azt már megjövendöltem. Bíborosok a bíborosok ellen, püspökök a püspökök ellen fordulnak. A Sátán ott lépdel már közöttük, és Rómában már érezhető a küszöbön álló változások szele." Senki sem várja az Isten Fiát, de mondd meg mindenkinek, hogy Ő vissza fog térni, mégpedig úgy, mint egy tolvaj az éjszakában, és akkor büntetni fog az Igazságos Égi Atya Törvénye szerint! Füst és tűz esik majd kegyetlenül az égből, a tengerek gőzöket ontanak, minden elsüllyed és egy hatalmas, romboló háború fog elkövetkezni, ha minden így marad, amint most.

A halál, nyomorúság, rombolás és háború arcát mutatja majd a föld. Az idő a végéhez közeledik, és félelmem félelmetes valósággá változik. Én a világhoz fordulok, mikor azt mondom, hogy nemcsak a jók vesznek oda a rosszakkal együtt, hanem az államfők is az ő népükkel és az Egyház a híveivel.

Leányom, sajnos a Sátán telehintette a földet orgyilkosaival, és az ember sokszor nem tud ellenállni a kísértésnek és a bűnnek. Ha az ember most szándékosan el akarja pusztítani az egész világot, Isten eltünteti a világegyetemből és többé nem a vízzel, a megtisztulás szimbólumával fog megjelenni, hanem a tűzzel, az igazságtétel szimbólumával.

Amikor a föld a sötétebbik arcát mutatja, az lesz Fiam és az Ő angyalai eljövetelének jele. Csak akkor éledhet újjá a föld, amely azokból fog újjászületni, akik most az

Itt Mária hangsúlyozna nagy földi küldetését: ő az egyetemes Gyógyító.

„Szeplőtelen Szívem győzelméért dolgoznak és azok, akik túlélik ezeket a szörnyűségeket, mindazok a kiválasztottak, akiket homlokukon kereszttel, az Istenben való hit szimbólumával lesznek megjelölve, (láthatatlanul) egyetlen célért, az Égi Atyáért fognak élni, éppen úgy, mint amikor ez a szépséges bolygó nem volt ennyire bűnös. Én, Isten Anyja így, a hatalmas katasztrófák révén hozom a világ tudomására, hogy ezt fogja megélni, ha nem tér jó útra. Én, a Szeretet és Béke Királynője, az Égi Anya, ugyanazzal a céllal jöttem erre a tájra, mint a többire, hogy többé ne a testet, hanem a lelket gyógyítsam.

Megígérem nektek, hogy megmentelek benneteket, ha égi szavam meghallgatásra talál.

Köszönöm, hogy beszélgettél velem és kérlek, hogy mindezt mondd el a világnak. Imádkozzatok és szeressetek! Dicsértessék az Élet, amely megteremti az életet: Jézus Krisztus!”

(Részben f elfedett harmadik Titok).

Ezt az üzenetet átadtam néhány vallási tekintélynek, akik közül a püspök biztosított arról, hogy jó szolgálatot tettem az Úrnak.

„Dicsértessék az életet adó Élet, Jézus Krisztus!

A Fuvallat keletről fog eljönni, de mielőtt a Dicsőséges Galamb eljönne a földre, a nap nem fog egy ideig fényt adni. Az égitesteket az űr sötétje nyeli majd el. A vizek földeket nyelnek el, más földek pedig felemelkednek. A hegyek elvándorolnak, megváltoztatják a helyüket, és akkor az ember úgy fogja keresni a halált, ahogyan most az aranyat keresi.

Amikor eljön a Dicsőséges Galamb, az ítélet tüze sújt le az emberre, akárcsak a kiéhezett ragadozó madár zuhan a dög húsára, hogy teljesen elnyelje azt.

Gyermekeim, a választás ideje elérkezett. Én, a Legfőbb Jó Anyja, mielőtt mindez bekövetkezne, még egyszer felhívlak benneteket, hogy kerüljétek el Isten büntetését.

Ezért a fájdalommal telt, gyilkosokkal teli, beteg földért halálküzdelmet vívó szívvel kérlek benneteket, hogy állítsátok meg a véres kezeket, mert különben melyik nép menekülhetne meg? Én vagyok menekülésetek horgonya, és aki hisz és remél Bennem és Fiamban, az megmenekül.

Aki pedig továbbra is tévelyegni fog, az a Sátánnal együtt a mélységekbe vettetik, az idők végezetéig megláncoltan. Rám vessétek hívő, jóakaratú szemeteket, és Isten elhozza nektek a békét és a megváltást.

Köszönöm, hogy válaszoltál Nekem. Anyai áldásom e földre!"

A Szűzanya szobra a körmenet után könnyezett, és ezt mindenki látta.

Így szól Pio atya:

„Ennek a parázna földnek, leányom, van még egy lehetősége, próbálj te segítem neki, és szenvedésed felajánlásával szakítsd ki a pokol lángjaiból”.

A jelenés előtt átéltem a szenvedést, kezeim és bokám véreztek. Mialatt mindez történt, a Fájdalmas Szűzanya kápolnájában a Rózsafüzért imádkozó emberek a következő jelenséget figyelték meg:

Tudják meg, hogy Én ez a jel vagyok, és minden ember tanulja meg, mit jelent „Kezdet és Vég" lenni egyszerre. Megáldalak, leányom.”  (1993. május 13., 23.30)

A Mennyei Anya Üzenete:

„Drága leányom, ma emlékeznek meg a fatimaí megjelenésemről, a mindig áldott Dió Cova d'Iría-nál. Ma az eddigieknél sokkal erősebben szólítalak fel téged Fatima 3. üzenetének terjesztésére, főleg a fiatalság, a holnap reménysége, a világ „sója és élesztője” körében. Hamarosan, ahogy azt előre megjósoltam, a csillagok, a Hold és a Nap is kialszanak, de te ne félj, és reménykedj mindig az Örök Istenben. Mi, az Égiek, téged választottunk, mert jelentéktelen vagy, és ezért úgy tudsz bátorságot önteni a lelkekbe, hogy nem zavarod össze őket. Leányom, imára kell buzdítanod, mert sem szavakkal, sem könnyekkel nem lehet enyhíteni az Isteni Fiam Fájdalmát. Legyetek mindig egyszerűek és tiszták, tartsátok távol magatokat az anyagi javaktól! Ne akarjátok testeteket felékesíteni, mert hamarosan óriási kínok jönnek, és az egyetlen táplálék és illat a Mi Szavunk lesz.

Gyermekeim, figyeljetek nagyon, mert a Fiam Kelyhe már csordultig tele van, és hamar, mondom, nagyon hamar eljön az a nap, amikor elengedem Fiam karját, és akkor csak sírás és fogcsikorgatás lesz. Imáitokban legyetek nagyon közel Hozzám, mert én vagyok az egyetlen, aki vezetni titeket a Könyörületes Megváltóhoz.

Nyissátok meg a szíveteket és engedjétek, hogy Isten szeretete belé költözzön! Fiaim, itt az idő, választanotok kell a Paradicsom és a Pokol között. Isten szabad választási lehetőséget ad, hiszen az Ő szabadsága végtelen. Ha a paradicsomot választjátok, tudnotok kell, hogy az út hosszú és szűk, de a végén a lelketek megtalálja az egyetlen Örök áldást, dicsőséget és fényt. Ha hisztek bennem, itt a legtisztább megtérések fognak bekövetkezni. Az úton legyetek mindig a közelemben, még akkor is, ha Jelenlétem nem lesz mindig egyértelmű! Legyetek a Szentmise Áldozatához közel és vele egységben! Drága leányom, mindig ilyen alázatosnak kell lenned, mint amilyen eddig voltál, és akkor én és Jézus végre tudjuk hajtani az Atya szándékát. Mindannyiótokhoz szólok, kicsi fiaim, hallgassatok meg! Az utolsó időszakban vagyunk. Legyen áldott Jézus Krisztus!”

A Szűzanya egy felhőn érkezett, amelyet Isten dicsőségét éneklő Angyalok emeltek a magasba. Fehér ruhát, égszínkék fátylat és rózsaszín övet viselt. A lábait két vörös rózsa díszítette. Amint szokott, most is a Napból jött elő és kellemes, lágy hangon beszélt hozzám. Az egész szobát erős rózsaillat árasztotta el.

Marie-Julie Jahenny (sz: Brittany – Franciao. 1850, +1941, misztikus, stigmatizált),

Enzo Alocci (sz: 1931 Porto S.Stefano, kikötőmunkás, stigmatizált),

Petre Eternel,

Gemma Galgani (1878-1903 stigmatizált),

Conchita Gonzales (sz:1949 Garabandal) stb.

De a többi látnok is, mint például

Mühlhiasl

(Mattheus Lang Apoig, 1753-1809):

Matthäus Lang volt a neve, és erdei prófétának hívták. (Bajor erdő) Apoigban (Straubing melletti Hunderdorf) élt, apja molnár volt. Innen származhatott a Mühlhiasl név.

Apja halála után ő lett a molnár, de nem volt jó üzletember, és hamarosan tönkrement. A malmot át kellett adni a kolostornak, amelynek dolgozott, mert sok adósságot halmozott fel.

A szerzetesek elűzték onnan. Ezzel kapcsolatban is volt egy jövendölése: „Jó, én megyek, de ahogy ti elűztök engem, úgy fognak benneteket is elűzni.” Nemsokára valóban kitették a szerzeteseket a kolostorból.

Dambachban élt, különböző munkákat végzett, hogy fenntartsa magát, de nem sokáig maradt ott, mert egy vita során megsebesítette a testvérét. Nem volt súlyos, de a testvére annyira megharagudott rá, hogy ezért menekülni kényszerült. Bújkált az erdőben, ahol többen felkeresték, hogy hallgassák a jövendöléseit.

 

Halála időpontja (1805? 1830?) vitatott. Egyszer azt jövendölte: „Halottként is eljövök hozzátok!”

Amikor meghalt, a halottaskocsi egy hídon ment át. A kocsi tengelye eltörött, a koporsó leesett, fedele kinyílt, és Mühlhiasl megmerevedett karja kiemelkedett, és az ég felé mutatott.

Jövendöléseit erdei kunyhójában öregek és fiatalok hallgatták. Sok jövendölése már akkor bekövetkezett. Gyakran lehet arrafelé hallani: „Ezt már Mühlhiasl is megmondta.”

 

Halála előtt egy utolsó nagy háborúról beszélt, és egy hatalmas katasztrófáról jövendölt, „amikor olyan idő jön, hogy ’letakarítják’ a földet (üres lesz a föld), és nagyon kevés ember lesz”.

„A háború után (II. világháború) sokan úgy gondolják, hogy végre béke lesz, de nem úgy fog történni. Mindenütt hirdetni fogják Isten igéjét, mindenütt misszionálnak, de már senki sem törődik ezzel. Az emberek nagyon rosszak lesznek.

Leginkább a katolikus hitet fogják gúnyolni, elsősorban saját hívei. A kereszteket is letépik a szent sarokból (otthonok faliról?).

Végül már nem lehet a férfiakat a nőktől megkülönböztetni.

Az emberek már mást sem csinálnak, mint esznek és isznak.

Mindenütt építkezni fognak, mást sem csinálnak csak építenek. Öt-hat emeletes házakat.

A vaskutya végigugat (erdei vasút) az erdőn.

Nagyon sok pénzt csinálnak, papírpénzeket.

A nyarat nem lehet megkülönböztetni a téltől. (klímaváltozás?)

Az emberek repülni fognak a levegőben.

A kocsik ló nélkül mennek.

A parasztok úgy fognak viselkedni, mint a városiak, a városiak pedig, mint a bolondok.

Akkor nézzétek meg az erdőt. Olyan lyukak (erdőirtás?) lesznek benne, mint a koldus kabátján, - és ekkor jön  el a nagy pusztulás.”

 

Alois Irlmeier (sz.: Oberscharam 1894, +1959),

Josef Stocker, (München)

Franz Kugelbeer

 (sz: 1922. Lochau – Bodeni tónál) stb. - beszél egy előzetes figyelmeztetésről, amit az emberiség kap, mielőtt a világkatasztrófa megtörténne.

Sepp Wudy

a fischwinkeli látnok, (Fischwinkel = tanyák egy csoportja), Neuern, cseh határhoz közel Eisenstein mellett, (ma Brcálník)

Sepp Wudynak (1870-1915), sok próféciát tulajdonítanak, amelyekkel bekerült a bajor-cseh legendák világába. Cselédként szolgált a Cseh erdő és a Bajor erdő paraszti udvaraiban. Az egyik paraszt, akinek szolgája volt, naptárába feljegyezte a jövőre vonatkozó próféciáit. A költő, Hans Watzlik lemásolta ezeket, és átadta Paul Friedl próféciakutatónak.

Sepp Wudy jóslatai nemcsak a közeljövőre, hanem távolabbi időkre is vonatkoznak. Sepp nem volt bőbeszédű, látomásait a paraszt csak beszélgetés közben tudta meg tőle.

Amikor be kellett vonulnia az első világháborúba, megmondta, hogy nem fog már visszatérni, „jégben, hóban kell meghalnom”. Úgy is történt, a Dolomitokban vesztette életét. Azt is mondta, hogy nem ez lesz az utolsó háború, mert hamarosan jön még egy, és csak utána következik az utolsó.

Megjósolta a modern kommunikációs és közlekedési eszközöket. („Ha megélnéd, szobádból láthatnád bécsi unokatestvéredet (videotelefon, mobilt), és ha szükséged lenne rá, egy órán belül ott lehetnél.”

Hogy milyen szörnyű lesz Európában a háború, azt is elmondja. „A Cseh erdő úgy leég egyszer, mint egy szénakazal. Ne rohanj el, ha jönnek a szürke madarak, mert máshol még rosszabb lehet. Véget ér, pedig még csak most kezdődött. Aztán ismét olyan lesz, mint 100 évvel azelőtt.

Mérgezett lesz a táplálék és a víz (atomfegyverek). Előtted az étel, de nem eheted, mert az a halálod, ott a víz, de nem ihatod, mert az is a halálod. Az Osserben (hegy a bajor-cseh határon) ered még egy forrás, azt ihatod, az tiszta. Hat hétig ne igyál tejet. Ha jönnek az állatok, és aztán elpusztulnak, akkor menj el attól a víztől, és ne egyél a zöldségből. Akkor már nem lesz határ Csehország és Bajorország között.” (EU)

A levegő, mint a méreg, marja a bőrt. Vegyél mindent magadra, amid csak van, még az orrod hegye se legyen kint. Bújj be egy gödörbe, és várj, amíg vége lesz, - nem tart sokáig, vagy menj be egy barlangba. Ha kihullik a hajad, elért. Végy a szádba borókabogyót, az segít.

Az lesz ennek a bajnak az oka, hogy az emberek már nem ismerik fel az ördögöt, mert beöltözött és ígéretekkel halmoz el.

Ez nem rád vonatkozik, hanem a gyerekeidre és gyerekeid gyerekeire. Ők élik át.

Nem értem az embereket, egyre rosszabbak és istentelenebbek lesznek, ezért kell ennek megtörténnie, s minden olyan lesz, mint 100 évvel ezelőtt.

Csökken a hit, és minden összezavarodik, már nem ismeri ki magát az ember. A nagyok hitetlenek és félrevezetik a kis embereket. A templomokban tánczenét játszanak, a pap is velük énekel. Még akkor is táncolnak, amikor egy égi jel jelenik meg, ez üzeni meg a borzalmak kezdetét.

Északon megjelenik egy fény, amilyet még soha nem láttak, aztán körben lángok csapnak fel.

Menj Bajorországba, ott az Istenanya a palástját tartja az emberek fölé. De azért ott sem lesz minden nyugodt.

Többet is látok, de nem tudom felfogni és elmondani. Én csak egy szolga vagyok, és nem tudom, hogy jó vagy rossz szellem az, aki nekem ezeket mutatja. De azt tudom, hogy be fog következni.

 

Boitsfortban

 (Andre Pestiaux, 1985) egy sürgető figyelmeztetésről beszél Jézus a látnoknak. Két különböző figyelmeztető jel lesz, egy politikai és egy égi. A politikai jel: Három politikai gyilkosság lesz, magas beosztású személyek ellen. És ettől az eseménytől kezdődik el a forradalom Európában. Ezután következik Oroszország támadása Nyugat-Európa ellen.

A látnok Irlmeier látja, hogy a volt Jugoszlávia területén három politikai gyilkosság történik, ami kiinduló pontja lesz a világégésnek, a nemzetiségiek konfliktusai miatt.

Az Égi jel valószínű egy feltűnően látható ÉGI jel lesz, és ezután az isteni büntetés; a három napi sötétség kezdete.

Ezután a háború - egymás elleni harc - megszűnik, mielőtt egy atomkatasztrófa sorozat jönne. Az ÉGI jel talán egy világító fényes kereszt lesz, úgy ahogy ezt Jézus 1985-ben Boitsfortban (Brüsselben) bejelentette. Ezt más látnokok is mondták és állítják, „egy fényes kereszt lesz az égen. "

Az időpontot, amikor ez a borzalom jön, nem tudják megmondani, mert azt nem kapták meg. Jézus 1984 nov. 25-én mondta Boitsfortban:  „A jövendölés egy Titok, amit mondok nektek. Ti nem fogjátok tudni sem az órát, sem a napot. Ennek ellenére, a Jel jönni fog.” Az idő talán mégis ismert. A Szűzanya több alkalommal mondta: „ennek a századnak a második felében lesz”.

Jézus több alkalommal mondta Boitsfort-ban, hogy ez a történés a „századforduló előtt” lesz. Máshol pedig azt mondta 1984-ben :”a következő 10 év nem fog elmúlni, ezalatt mindez meg fog történni”! (Az isteni irgalom még adott 30 évet, 2014-ig, - szerk. megjegyzése)

Az évszak, amit Jézus Boitsfort-ban mondott: „A tavasz nagyon gyorsan vörössé fog változni,” máshol pedig azt mondja „ez tavasszal fog történni”, megint máshol mondja: „Az Úr az Igazságossággal fog jönni, amikor a Föld, a mező zöldülni kezd.” - „A napok hosszabbak lesznek és a Nap magasan jár az égen.” - Más is így mondja: „Havat látok a hegyeken, lent pedig erős hideg nyirkos az idő.” - Más: „Aratáskor jön az esemény.”.- ezekben a mondatokban vannak némi eltérések, de a valóságon ez nem változtat.

Az emberiség egy nagy fenyítés felé halad, ami a hitetlenség eredménye: ami Isten és parancsai ellen van, mert nem akar megtérni, bűnbánatot tartani! Mivel az emberek hitetlenné váltak, Isten és parancsai ellen vannak, megtérni és bűnbánatot tartani nem akarnak, ezért Isten kénytelen nagy fenyítést bocsátani az emberiségre.

Ebben a számos Égi figyelmeztetésben, üzenetekben és jövendölésekben négy fázisra oszthatjuk az előttünk álló jövőt.

Az emberiség hamarosan átéli az első történéseket. A jelei: az elvadult politikai magatartás, gyilkosságok a politikai vezetők között és vezetőktől.

 

Első fázis: Megölnek egy magas rangú politikust (lehet, hogy a Balkánon). Ezután egy forradalom következik egy országban (talán Olaszországban), ami elterjed egész Nyugati-Európában. A nyugat- európai forrongás közben következik a:

 

Második fázis: Oroszország váratlanul megtámadja Nyugat-Európát, és ezzel megkezdődik a harmadik Világháború, amint ezt sok próféta és látnok mondta.

Később az orosz hadsereg megsemmisül egy csata által, amely Münster és Unna között lesz észak Westfáliánál. (Dortmund.)

 

Harmadik fázis: Isten beavatkozik egy háromnapos sötétséggel, ami a Föld fölé jön. Ezáltal befejeződik a harci kedv. Ez a sötétség megakadályoz egy atom-katasztrófát. Isten így neveli, tisztítja és világosítja meg a megromlott emberiséget.

 

Negyedik fázis: A sötétség megszűnik. A Nap újra kisüt. Több nemzet (öt) megsemmisül. Az emberiség egyharmada kipusztul. Az Egyházak egyesülnek. Európa politikailag rendeződik, egy Istentől rendelt uralkodó kormányoz. A német ajkú nemzetek egyesülnek. „Nagy Monarchia” lesz. Ezután egy hosszú béke-időszak következik.

Az idő komoly!

Milyen legyen a mi magatartásunk a különböző fázisok alatt, amik ránk következnek?

 

Az első fázisban be kell szerezni az élelemtartalékot, „A közérteket kiraboljak, utánpótlást nem kapnak, semmi nincsen biztosítva az emberek által” - Ezért mindenkinek magáról kell gondoskodnia. Aki nem gondoskodik magáról több napra, nagy hiányt fog szenvedni!

Különösen kisgyermekes családok állnak majdnem megoldhatatlan problémával szemben. A lakónegyedek lakói különösen érintettek. Nem lesz villany, gáz, víz - már az első időktől,- és fűtés se lesz. Ezért nagy káosz tör ki. Ezért feltétlen kell tartalékolni, és már most bekészíteni mindenből!

Az idő komoly! Az élelem tekintetében a konzervgyárak megkönnyítik aránylag a dolgot, mert a konzervdobozokat jól lehet egymásra rakva tárolni, ezek kis helyen is elférnek. Előre gondoskodva készítsünk tartós élelmet, konzerveket, és ásványvizet szerezzünk be, kemping vizes-tartályt, gyufát, gyertyát, viharlámpát, petróleum-lámpát, elemlámpát, gáz-főzőt, szükség WC-t, lefedhető vödröt, gyógyszereket készítsünk elő..

Némely országban az úgynevezett „önvédelmi egyesület,” – és az „európai polgári védelem” már készített előre csomagolt csomagokat, amit meg lehet rendelni. Családtagonként amilyenre szükség van, ahány kis gyermek, felnőtt, idős ember van stb.

Van két könyv, amit ajánlatos elolvasni (sajnos csak németül jelent meg – szerk. megj.): „Isten harangja félre ver”, a második „Siessetek! Már később van, mint gondolnátok!”

 

A forradalom kitörése az első jel. Az élelmet el kell dugni a rablók miatt!! Forradalom fog kitörni. Először politikainak látszik, de ez átcsap nagyon gyorsan a „túlélni akarók" forradalmába. A nyugati országokban leginkább a külföldi vendégmunkásoknak, és menekülteknek lesz ebbe nagy szerepük. Eddig az állam gondoskodott róluk – a menekült-táborokban, szükséglakásokban - élelemről, lakásról, ezután a polgárokra, mint idegenekre, ellenségesen néznek. Mivel nem kapnak élelmet az államtól, bandába verődnek és üzleteket, élelemraktárakat, lakásokat, házakat törnek fel. Ezekhez csatlakoznak a csavargók csapatai is. Rablás, gyilkosságok, kínzások napirenden lesznek.

 

Jövendölés: Z. Bayern

 

A nagy politikusok összeülnek tárgyalni, adókat és törvényeket szabnak. Erre a nép fölkel és egyik a másiknak nekimegy. Gyűlölet, bosszú uralkodik. Akinek valamije van, azt elveszik. Minden házban harc van. Senki nem tud a másiknak segíteni. Az egész világon forrongás és káosz lesz, a felebaráti szeretet kivesz az emberekből, csak a gyűlölet uralkodik. Mindenki Isten ellenségévé válik. Hogy gondoskodjanak magukról, rablás, gyilkosság, gyilkosságok napirenden lesznek. - - -

 

Aztán, – ahogy a látnok látta – hirtelen történik, hogy: ,,az emberek a földeken vannak, nyár van, az aratás nemsokára megkezdődik, a búza megérett. Ekkor egész horda jön. Borzalmasan néznek ki! Ezek megtámadnak mindenkit! (Menekültek, bevándorlók?) Akit elkapnak, azt agyonverik, megkínozzák! Ez borzalmas! A házak kapuit, ajtajait betörik, mindent összetörnek, gyilkolnak, rabolnak, kínoznak. A csavargók közül is sokan csatlakoznak hozzájuk, és ugyanígy tesznek! Emberek, meneküljetek az erdőkbe, hegyekbe! De kell, hogy élelmet vigyetek magatokkal, és hálózsákot, hogy alvóhelyet tudjatok készíteni! Ez a horda nem megy az erdőkbe, hegyekre.

Az ököl-jog fog mindenhol érvényesülni! Az éhező nagyvárosiak mennek a vidéki parasztokat kirabolni. Fegyveres banda vonul végig élelmet rabolni. Mindenütt terrorizmus, kínzás, gyújtogatás, gyilkosságok, - hatalmas rombolásokat végeznek. Soha eddig nem látott borzalom lesz!!

Átélni, de hogyan?

Ajánlatos magatartás a forradalom kitörésekor:

 

A látnokok egyhangúan azt mondják; mindezek hirtelen, váratlanul fognak történni, illetve bekövetkezni. Ezért előre kell kigondolni a védekezés lehetőségét, mert amikor már közeledik a veszély, késő lesz azon gondolkodni, hogy mit tegyünk. Ezért minden család gondolja át milyen élelem szükséges, milyen ruhanemű, orvosság, ágynemű, stb., hogy ne fejvesztve kelljen kapkodni, mert az már késő! Érdemes már előre megbeszélni a szomszédokkal a védekezést, ez megkönnyíti a helyzetet. Különösen a falusi otthonok a veszélyeztetettek, ahol a házak egyedül állnak, mivel - ott nem lehet elegendő védelmet találni. Ezért az időben való elmenekülés a legésszerűbb. Erdőkbe, hegyekbe, - ez az egyetlen túlélési lehetőség!

 

Amikor mindenki a Békéről beszél...

 

A harmadik világháború kitörése előttünk áll!! Körülbelül két-három nap múlva<

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 38
Heti: 291
Havi: 1 630
Össz.: 482 306

Látogatottság növelés
Oldal: Erwin Pohl: Prófétai jövendölések az emberiség jövőjéről
"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42 - © 2008 - 2024 - azidokvege.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »