"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Joel 2:32

 

 

 

 

 

 

2016. 02. 13.    

Kedveseim, tartsátok nagyon fontosnak a gonosz lelkek eltakarítását Szent Mihály imádsága által  Rendszeresen imádkozzatok, hogy a gonosz lelkek ne tudjanak behatolni családjaitokba, közösségeitekbe, házaitokba és semilyen fontos helyre. Akadályozzátok meg áldozataitok által és böjtöléseitekkel ezek térnyerését. Nem a test és vér ellen kell ma küzdeni, hanem a gonosz szellemiségek ellen kell felvenni a harcot. Kérjétek Szent Mihállyal az élen a kilenc angyali kar védelmét a gonosz fejedelemségek ellen, hogy ne tudjanak ártani sem országotoknak, sem országotok vezetőinek.

Anna Terézia

 

 

 

 

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott legfrissebb üzenetei

 

 

2017. november 23-án, csütörtökön itthon az Úr Jézus…

 Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az idő rövid. Készülj! Most fogsz megállni Szent Színem előtt. Lélekben készülj! Úgy készítsd a lelkedet, mint azt a termet, ahová a királyok Királyát akarod fogadni. Minden apró porszemet törölj le! Csinálj ragyogó tisztaságot! Ékesítsd fel ezt a termet friss illatos szép, üde virágokkal! Tegyél az asztalra finom ételeket, süteményeket és gyümölcsöket! Mindezt nagy szeretettel tedd! Olyan szeretettel, amilyennel a te Királyod meghozta érted a keresztfán az Áldozatot.

A terem a te lelked, amelyet bemutatsz a hatalmas Isten ítélőszéke előtt, amikor megjelensz Előtte számadásra halálod pillanatában. Ne hagyja el az ajkadat szeretetlen szó! A lelked lángoló szeretettől izzon hőn imádott Megváltód iránt!

Mondj Neki gyakran szerelmes, édes szavakat! Így szólítsd Őt: 

Hőn imádott Királyom! Megváltó Jézusom! Várva várom, hogy megjelenjek Isteni Színed előtt! Minden vágyam az, hogy Téged színről színre lássalak, vég nélkül imádjalak, és örökké hálát adjak Neked! Azért, mert meghaltál értem a kereszten, hogy kifizesd helyettem a váltságdíjat, és megments a pokol tüzétől. Hálát adok Neked mindenért. A keresztekért, amelyek által elvezettél engem az üdvösségre, és Veled egyesülve élhettem ebben a siralomvölgyben. Hálát adok Neked minden jóért és rosszért egyaránt, mert Te mindent a javamra fordítottál. Végül megköszönöm Neked, hogy az én számomra is helyet készítettél Atyád Házában, és azt akartad, hogy ott legyek, ahol Te, és lássam dicsőségedet. 

Így imádkozz drága kislányom! Ezekkel a szavakkal adj hálát Nekem, és Én beteljesítem minden vágyadat, letörlök szemedről minden könnyet. Örökre boldoggá teszlek. Olyan boldoggá, amit a legmerészebb álmaidban sem tudnál elképzelni. Várd kitörő örömmel azt a nagy napot, amikor irgalmas, szeretettől lángoló Szívemre ölellek! Akkor lélekben egyesülsz Velem úgy, ahogy ez földi ember számára lehetetlen. Ez a legboldogabb állapot a Mennyben, amit emberi szavakkal nem lehet kifejezni. Ezt kapod Tőlem hűséged és buzgó szolgálatod jutalmául. Menj végig az úton! Tarts ki mindhalálig! Ha pedig eljön az óra, vallj meg bátran Engem az emberek előtt. Soha ne félj! Nem te, hanem a Szentlélek fog beszélni általad. Ő adja az erőt és a bátorságot, mint egykor apostolaimnak. Megáldalak téged Szívem végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 Tessz. 5, 19-20: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.”

 

2017. október 24. Itthon az Úr Jézus: 

„Drága gyermekeim!

Nagyon szomorú az Én lelkem.

Már minden elő van készítve a harmadik világháborúhoz. Amiben most vagytok, az a vihar előtti csend. Minden elő van készítve, hogy megsemmisítsék a nemzeteket, kiirtsák a hitet és földdel egyenlővé tegyék a világot. Ez tulajdonképpen visszajövetelem előkészítése, mert meg kell tisztítanom a világot. Ezt a pusztítást nem Én akarom, hanem a rengeteg bűn, amit az emberek elkövettek, hívja le a büntetést. A jók a gonoszokkal együtt fognak szenvedni és meghalni, de végcéljuk merőben más. A gonoszok elkárhoznak, ők az örök büntetésre mennek. A jók viszont, rövid szenvedés után, az örök boldogságra jönnek be Országomba.

 

Drága kicsinyeim, kiválasztott gyermekeim!

Készüljetek, mert egy soha nem látott, véres keresztényüldözés vár rátok. Minden elő van készítve. Imádkozzatok! Kérjétek a Szentlélek erejét és világosságát, hogy megerősítsen titeket, hogy mindhalálig kitartsatok Mellettem és megvalljatok Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt, mert csak az üdvözül, aki mindvégig kitart.

 

Drága gyermekeim! Ez a prófécia nem más, mint az Evangélium megismétlése, ahol előre megmondtam, hogy nemzet nemzet ellen támad és üldözni fognak titeket az Én nevemért. Ne csodálkozzatok ezen, és ne mondjátok, hogy félelmetesek üzeneteim, mert Én csak azt ismétlem, ami a Szentírásban benne van. A választottak kedvéért megrövidítem ezeket a súlyos, szenvedésekkel terhelt napokat.

 

Drága kicsinyeim! Ti, akiket kiválasztottalak, készüljetek föl a rejtekre, ahol biztonságot adok nektek és megóvlak benneteket a gonosz emberektől. Nemsokára csak a rejtekben lehet majd igazi Szentmisét bemutatni, amiért egyébként halálbüntetés fog járni. De Én ott akarok maradni köztetek, mindazok között, akik élő hittel és szeretettel vesztek körül Engem, és akik nem tudnak, és nem akarnak Nélkülem, a Legszentebb Eucharisztia nélkül élni, mert Én vagyok életetek alapja és forrása, ereje és boldogsága. Én vagyok számotokra a Minden, a Teremtő, a Megváltó, az Isten.

 

Drága gyermekeim! Éljetek halálra készen, és ha majd számotokra üt az óra, ne féljetek megvallani Engem, és az életeteket adni Értem, ha a körülmények úgy kívánják. Hamar lezárul ez a korszak. Most már a legvégét élitek. Egy csodálatos, új világ lép a helyébe: az ezer éves béke uralma, ami mindenben más lesz, mint ez a mostani világ. Akkor szeretet és béke csókolgatják egymást, és bűn nem lesz többé, mert meg lesz láncolva a sátán. Ezer évre a pokol fenekére taszítom. Már most imádkozzatok, hogy jöjjön el az Én Országom, mert a Miatyánkban erre az Országra gondoltam, amikor ezt tanítottam: „Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod!” Ez az Ország hasonló lesz a paradicsomi állapothoz, amikor Isten az emberekkel lesz és letöröl szemükről minden könnyet. Ez maga a Mennyország előszobája lesz.

 

Drága gyermekeim! Örüljetek, hogy kiragadlak benneteket ebből a jelen siralomvölgyből, és átviszlek titeket (a kiválasztottakat), akik a szent gyökér lesznek, amely újra kisarjad és kihajt, az ezer éves béke uralmába. Már most készüljetek erre. Bűnbánattal járuljatok a szentségekhez, gyónjatok, áldozzatok, éljetek készenlétben, mint az okos szüzek, hogy amikor megjön a Vőlegény, bemehessetek Vele a menyegzőre. Lámpásotok legyen csordultig tele olajjal, amely a megszentelő kegyelem, az állandó ima és a szenvedések türelmes elfogadása. Vegyetek példát Rólam és Szent Édesanyámról. Kövessetek minket a keresztúton! Éljetek az önmegtagadás és a kereszthordozás szellemében! Fogadjatok el mindent úgy, ahogy kapjátok. Ne kérdezzétek, hogy miért és hogyan. Hagyatkozzatok Rám teljesen! Maradjatok mindig kisdedek az Én keblemen. A múltat helyezzétek az Én irgalmamba, a jövőt az Én gondviselő szeretetembe. Csupán a pillanatokban éljetek, állandó hálaadásban és dicsőítésben. Mindig mindenért adjatok hálát Nekem. Akkor nem fogtok csalódni, boldogok lesztek egész életetekben. Örömötök, boldogságotok Én magam leszek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem végtelen szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 12,29: „Jézus válaszolt”

 

 

 

2017. október 18. Itthon az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim!

Most fognak beteljesülni a próféciák. Nincs több haladék. 100 évet kapott a Föld Édesanyám megjelenése után, hogy teljesítse az üzeneteket, hogy térjenek meg, tartsanak bűnbánatot és engeszteljenek a bűnösökért, mert nagyon sokan mennek a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon értük. Letagadják a poklot, az igazságosságot, a büntetést. Nem beszélnek a fatimai titkokról, amit Édesanyám mondott. Papjaimnak hatalmas a felelősségük. 

Gyermekeim!

A világ sorsa sokkal rosszabbra fordult, mint korábban bármikor volt. A bűnök az égbe csapnak. Süketek és vakok felhívásaimra. Csak a mának élnek, az élvezeteket hajhásszák, és úgy fürdenek a bűnben, mint disznók a pocsolyában. Undorodom ettől a nemzedéktől. Most egy harmadik világháború küszöbén álltok, amelyet azért engedek meg, hogy még mentsem a lelkeket, akiket lehet, és kiirtsam a bűnt a Föld színéről. A rengeteg természeti katasztrófa mind büntetésem jele. Minden mögött Én állok, de Engem letagadnak azért, hogy törvényeimet ne kelljen megtartani. Igen, gyermekeim: ütött az óra. Már hosszú hónapok óta ide nyittatom ki a Szentírást: „Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják”. Itt az óra, amikor megítélem a Földet. Rengeteg lesz a halott, sokkal több, mint az első két világháborúban együttvéve. Megítélem a világot, és nem tűröm, hogy továbbra is gúnyt űzzenek Belőlem. Az Isten Én vagyok. Eltaposom a bálványisteneket és a kisisteneket, akik azt hiszik, hogy uralkodhatnak népemen. 

Gyermekeim, készüljetek!

Soha nem látott szenvedés zúdul erre a világra. Beteljesül Szent Péter apostol szava:„az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.” (2 Péter 3, 12.)  Elpusztítom javaikat, amelyeket bálványoztak, megsemmisítem élvezeti cikkeiket, amelyek miatt halomra gyilkolták magzataikat. Ugyanolyan hullahegyeket csinálok a Föld lakóiból, mint amekkora hullahegyeket gyártottak a klinikákon, az abortuszban megölt kisgyermekek testéből. Véget ér irgalmasságom ideje, és beköszönt igazságosságom haragja. A pokol összes ördöge ki van engedve. Ezt mind a bűnösök szabadították ki, amikor nekik szolgáltak. De ti, kicsi gyermekeim, akik megtartjátok hűségesen törvényeimet, az Enyéim vagytok. Ne aggódjatok! Mindvégig veletek vagyok, és megvédelek titeket mindazoktól a borzalmaktól és szenvedésektől, amelyeket a bűnösöknek szántam, mert a vétkeikért járó poharat nekik kell kiinni és nem az ártatlanoknak. Nektek, kicsinyeim, azt mondom: Szent Véremre kérlek, amelyet kiontottam a Keresztfán minden bűnösért, imádkozzatok ezekért a sátán által megtévesztett nyomorult bűnösökért, hogy befogadják kegyelmemet, megtérjenek és üdvözüljenek. Mert jaj azoknak, akiket bűnben talál a halál. A halál most nagyon hirtelen fog jönni. Sok ember megy majd a pokolba. Tiszteletben tartom szabad akaratukat, ezért döntéseik következményét kell viselniük örökre.

Kicsinyeim!

A küszöbön van egy hatalmas keresztényüldözés. Már minden elő van készítve, meg van szervezve, csak a jelre várnak, hogy elkezdjék az öldöklést. Igaz Egyházam rejtekbe szorul. Zárkózzatok be házaitokba és úgy imádkozzatok! Amit a rejtekben a lelketekben kértek, Atyám meghallgatja és megadja, ami az üdvösségetekre válik. Nektek is azt mondom, amit apostolaimnak: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik.” A lelketeken nincs hatalmuk. Lelketek az Én tulajdonom, amelyet Véremen váltottam meg és vértanú-halálotok pillanatában Magammal viszlek benneteket abba a dicsőségbe, ahol Én vagyok, ahol helyet készítettem nektek. Valljatok meg Engem mindhalálig, még olyan áron is, ha mások életét is kockára tennétek ezzel, mert nem a földi élet számít, hanem csak az örök élet. Nem az számít, hogy itt hány évig él valaki, hanem az, hogy innen hova megy az örökkévalóságba.

Fogadjátok Szívből jövő áldásomat, melyet Szívem végtelen szeretetével adok rátok, és megerősítelek titeket vele, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 45: „(Jézus) visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.”

Jn 17, 1-5: „Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.”

 

 

 

2017. október 17. Itthon az Úr Jézus…

 

 „Drága gyermekeim! Váltsátok tettekre Evangéliumomat! Mindig az életszentség és az örök boldogság lebegjen a szemetek előtt! Ennek akarjatok minden élethelyzetben megfelelni. Csak az számít, hogy fölismerjétek és megtegyétek akaratomat, mert minden cselekedetetek, szavatok, de még a gondolataitok is elkísérnek benneteket ítélőszékem elé, amelyekről számon kérlek benneteket. Az Én ítéletem olyan tökéletes és mély, mint Én magam vagyok, Aki a szíveket és a veséket vizsgálom, belelátok gondolataitokba. Én figyelembe veszem természeteteket, örökléseteket, vele született hajlamaitokat, minden körülményt, a legapróbb részletekig, ezért az enyhítő körülményeket nem hagyom ki. Jaj, annak, aki sorozatosan ellene mond felismert akaratomnak, az Evangélium igazságainak, és azoknak ellenében próbál élni. Ez halálos bűn, amire azt mondtam, hogy aki a Szentlelket káromolja, örök vétek terheli. 

Drága gyermekeim! Legyetek lélekben kisdedek, hagyatkozzatok Rám mindenben, teljesen! Nem az számít, hogy mikor milyen események követik egymást, és hogy a próféciák mikor és hogyan teljesülnek, hanem csak egyedül az, hogy megfeleltek-e elvárásaimnak, kutatjátok-e rátok vonatkozó örök, szent tervemet, isteni akaratomat, és azokat tettekre váltjátok-e. Ebben áll az életszentség. Ezt kértem mindnyájatoktól: legyetek szentek, mert Én Szent vagyok, legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok. Igyekezzetek tettekre váltani tanításomat, és erre figyelmeztessétek a környezeteteket is! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Ha bármikor is jövök értetek, kihívom lelketeket porsátor testetekből, akkor készenlétben talállak titeket, és mint az okos szüzek, bejöhettek Velem az örök menyegzőre. Ezt tanítottam az Evangéliumban. Szavaim örök érvényűek és megmásíthatatlanok. Elmélkedjetek kínszenvedéseimről és kereszthalálomról, mekkora árat fizettem a ti üdvösségetekért. Nem vagytok a magatokéi, mert Én fizettem értetek rettenetes váltságdíjat. Ezért számon kérlek titeket életetek minden pillanatáról, minden szavatokról. Életeteket arra kaptátok, hogy megszentelődjetek és másokat is életszentségre vezessetek. Ti, akiket megváltottam, az Enyéim vagytok mindörökre. De csak azok maradnak meg Mellettem, akik szabad akaratukból ezt akarják. Ezért mondtam: sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. A keresztről mindenkit hívtam, amikor azt kiáltottam: „Szomjazom!” De csak azokat tudtam kiválasztani, akik hívásomra igent mondtak. 

Gyermekeim! Nagy dolog a kiválasztottság, módfelett hatalmas kegyelem, melynek gyümölcseit láthatjátok a Földön, de még inkább a Mennyben. Ezért kérlek benneteket, beszéljetek mindenkinek az Én végtelen szeretetemről, meghívásomról, hogy minél többen igennel válaszoljanak és kövessenek Engem a keskeny úton. Bár követésem nehézségekkel jár, önmegtagadással és kereszthordozással, de a lelketekbe olyan nagy örömet, derűt és boldogságot adok, hogy nem cserélnétek senkivel. Erről ismeritek meg szavaim igazságát: „az Én igám édes, az Én terhem könnyű”. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 6, 5: „Isten tanítása”

 

 

 

 

2017. október 3. Itthon az Úr Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Higgyetek üzeneteimben! Szavaim világosak és egyértelműek. Csak nektek rossz, ha belemagyarázzátok gondolataitokat. Az idő itt van. Eljött az óra, amikor beteljesülnek szavaim. Minden hirtelen jön. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Most még többet imádkozzatok a lelki erőért, a Szentlélek kiáradásáért, a tisztánlátásért és azért, hogy bűn nélkül éljetek. Erős akarattal és elhatározással határolódjatok el minden bűntől és minden bűnre vezető alkalomtól! Valahányszor ezt teszitek, mindig megerősödtök, végül ércfallá, vaskapuvá formállak benneteket, amiről mindig le fog pattanni ellenfelem kísértése. Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 1, 1-3: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk…”

 

 

2017. szeptember 8. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Elképzelni sem tudjátok, mennyire szeretlek benneteket. Én mindnyájatokat üdvözíteni akarlak. Helyet készítettem nektek Atyám országában. Kérve kérlek benneteket, ne tegyétek magatokban hiábavalóvá kegyelmeimet! Halljátok meg szavam! Váltsátok valóra figyelmeztetéseimet! Szabad akaratot kaptatok. Nélkületek nem tudlak üdvözíteni benneteket. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még a földön éltek! Siessetek! Nem ismeritek sem a napot, sem az órát, amikor meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Akkor mindnyájatoktól csak ezt fogom kérdezni: Szerettél-e? Követtél-e? Ne halogassátok megtéréseteket! Egyik pillanatról a másikra súlyos balesetet szenvedhettek, vagy katasztrófa áldozatai lehettek. Ti sem vagytok jobbak, mint akik úgy jártak. Mindnyájatoktól ezt kértem: éljetek szüntelen készenlétben! Akkor bármikor is haltok meg, nyugodtak lehettek, mert irgalmas Szívem megment benneteket az örök haláltól. De ha helyettem a bűnt választjátok, ti akarjátok a kárhozatot. Én pedig tiszteletben tarom szabad akaratotokat. 

Gyermekeim! Ne hagyjátok, hogy a sátán a bűn rabjaivá tegyen benneteket! Szakítsatok vétkeitekkel! Gyónjátok meg, bánjátok meg bűneiteket, és soha többé ne vétkezzetek! Akkor szabadok lesztek, és Én bevezetlek titeket Atyám országába, ahol vég nélkül fogtok örvendezni. Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Márk 4, 1: „Jézus tanít”

 

 

 

2017. július 18. Itthon az Úr Jézus…

„Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki:

Márk 13, 33: „(Jézus mondja) Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő!”

„Drága gyermekeim! Amint olvastátok a szent Evangéliumban: „Legyetek éberek!” Bár nem tudjátok a napot és az órát, de figyelmeztetlek benneteket: hatalmas keresztényüldözés támad, kioltják életeteket. De ti ne féljetek a haláltól, mert az valójában nincs. Csupán általa, mintegy küszöb által beléptek az örök fény birodalmába. Abba az Országba, amelyet Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt.

Drága gyermekeim! Ti csak egyre törekedjetek: hogy megtegyétek, amit tanítottam nektek! Éljetek szüntelen készenlétben, állandó imában, az Én szent Jelenlétemben! Legyetek ragyogó fáklyák, só, amely megízesíti az ételt, világosság, amely beragyogja a Földet. Hordozzátok körül az Én tanításomat életpéldátokkal, szavaitokkal, cselekedeteitekkel! Hirdessétek az Evangéliumot ott, ahol éltek, és minden eszközt ragadjatok meg, hogy megmentsétek a lelkeket!

Drága gyermekeim! Ebben a munkában akarlak látni benneteket, amikor majd kiragadlak ebből a világból! Legyetek szőlőskertem munkásai! Ti adjatok értelmet Szent Vérem kiontásának, rettenetes kereszthalálomnak, amelyet a Golgotán elszenvedtem a ti megváltásotokért azzal, hogy minél több lélek megmeneküljön, és így ne legyen hiábavalóvá számukra keresztáldozatom.

Drága gyermekeim! Az idő itt van. Vesztetek el van tervezve. Összeesküdtek ellenetek, hogy titeket, keresztényeket, kiirtsanak a Földről, és a világot megváltoztassák a saját kényük-kedvük szerint. De kihagynak Engem a számításukból. Én eddig is beavatkoztam, mert Én örökkön élő, gondviselő Istenetek vagyok. Én, Aki elhoztam a Megváltás művét, megnyitottam előttetek Országom kapuját, Én ne viselnék rátok gondot?! Azért mondom: ti ne féljetek ezektől! Őket ellenfelem, a sátán irányítja, de tudnotok kell, hogy ő az örök vesztes. Még akkor se féljetek, ha megölnek titeket Énértem. Drága nekem minden vértanúm vére, amely  Egyházam magvetése.

Kicsinyeim! Készüljetek! Én, Aki ismerem az ember gondolatát, és látom mindazt, amit a rejtekben ellenetek forralnak, ennek birtokában mondom: készüljetek, mert már nagyon közel van, itt, az ajtóban.

Evangéliumban mondtam: „Aki megvall Engem az emberek előtt, azt Én is megvallom Atyám, és szent angyalai előtt. De aki megtagad Engem, azt Én is megtagadom. Mit ér az embernek, ha az egész világot megszerezni, de a lelke kárt szenved? Mit adhat cserébe a lelkéért? Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Készüljetek fel egy nagy, véres keresztényüldözésre, hogy amikor elérkezik, erős hittel szálljatok szembe a sátánnal, valljatok meg Engem üldözőitek előtt, és hűek maradjatok Hozzám mindhalálig! Soha ne cseréljétek fel az Én tanításomat semmi másra: se iszlámra, se protestánsra, se semmire; mert egyes-egyedül Én vagyok az út, az igazság és az élet. Csak Bennem és Általam van utatok az Atyához. Csak az Én tanításom, az örök igazság, az Ige, melyet Atyámtól hoztam le, amikor megtestesültem Szent Anyám méhében. Ez szerzi meg számotokra az örök életet. Én legyek számotokra az első! Szeressetek viszont Engem úgy, ahogy Én szerettelek titeket! Ti is adjátok oda életeteket Értem és tanításomba vetett hitetekért, mert csak akkor tudlak üdvözíteni titeket. Jó példátokkal erősítsétek az elkövetkező generációkat hitük megvallásában! Erre áldalak meg titeket, drága kicsi gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 6, 31: „(Jézus) szólt hozzájuk”

 

 

2017. július 17. Itthon az Úr Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim! Édesanyám Fatimában a kis Jácintának azt mondta, hogy lesz egy olyan divat, ami nagyon fogja sérteni a Mennyei Édesatyát. Ez a szemérmetlen öltözködés, vagy inkább vetkőzés a ti napjaitokban vált szokássá. A lányok és asszonyok olyan ruhát viseljenek, ami nem takarja ki a testet és nem adja ki a formát! Édesanyám legyen a követendő példa, Ő legyen a női ideálotok!

Drága gyermekeim! Az időtöket úgy osszátok be, hogy mindig jusson a szent csendre, a tabernákulum előtt való imára, beszélgetésre Velem. Kérjetek meg Engem, tanítsalak meg titeket szavak nélkül imádni az Istent! Elég csak egy gondolat: Istenem, szeretlek! Hálát adok mindenért. Ilyenkor tudatosítsátok magatokban, hogy Én bennetek lakom, és ti Énbennem. Én az ilyen lelkekkel örökre elválaszthatatlan egységet alkotok. Ti állandóan az Én Jelenlétemben éltek. Fontosabb vagyok számotokra, mint a levegő, vagy a fény. Nélkülem lelki halottak lennétek. Adjatok hálát szüntelen mindenért: hogy megteremtettelek, hogy a tiétek vagyok, és ti az Enyémek lehettek. Adjatok hálát mindazért, amit megadok, és amit megakadályozok. Boruljatok le Előttem, üresítsétek ki magatokat, és magasztaljátok gondviselő jóságomat. Mindezt lélekben is megtehetitek, akár a tabernákulum előtt vagy a szobátokban: a lényeg az, hogy teremtsetek csöndet magatokban bent, és kint, a környezetetekben. Ne engedjétek, hogy más gondolatok lefoglalják elméteket: üresítsétek ki magatokat teljesen! Adjátok át Nekem magatokat és minden ügyeteket! Határtalanul bízzatok Bennem, mert Én a tiétek vagyok! Nagyon megbízom bennetek. Szent Testemet és Véremet adom nektek. Nem kérek mást, csak azt, hogy szeressetek Engem: teljes szívetekből, teljes lelketekből, teljes elmétekből és minden erőtökből! Imádkozzatok mindazokért, akiket elétek hozok, hogy ők is szentek legyenek, és veletek együtt magasztalják jóságomat és irgalmas szeretetemet Országomban, mindörökké.

Drága gyermekeim! Ez egy egész életprogram. Ha tettekre váltjátok, nagy lelki békét fogtok élvezni. A derű soha nem távozik el a szívetekből, és ha a külső zajok fölerősödnének is, ha üldözés is lesz, ti akkor is nyugodtak maradtok, mert megteszitek, amit kérek tőletek, és Én az Én békémet ajándékozom nektek. Erre áldalak meg titeket, Szívem túláradó végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Mk 2, 13: „(Jézus) tanította őket” 1Tim 1, 13: „üldözés

 

 

2017. június 10. Itthon az Úr Jézus…

„Drága Gyermekeim! Hamarosan ki fog törni a harmadik világháború. Készüljetek! Hamarosan színt kell vallani sokaknak Előttem, mert megérkezik a Nagy Figyelmeztetés – de a halál okán is.

Gyermekeim! Az idő eljött, beteljesülnek próféciáim. Hamarosan olyan világ következik a Földre, amilyen még a világ teremtése óta nem volt. [És most itt egy hatalmas pusztítást mutat az Úr: lerombolt városokat, amit a tűz felégetett, atomháborút, és néptelen minden, nincs ember, kipusztult minden]. Imádkozzatok a bűnösökért és azokért, akik szörnyet fognak halni, akár a háború okán, akár a Nagy Figyelmeztetés során, hogy még életük utolsó pillanatában Hozzám meneküljenek, és megbánva bűneiket, megmentsem őket. Megáldalak titeket Szívem féltő szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 10, 39: „Jézus szólt”

 

2017. június 2. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Minden kereszténynek meg kellene menteni bizonyos számú lelket, amennyit Én előre meghatároztam. Akkor csak nagyon kevesen, egy-két ember kerülne a pokolba. Ha a keresztények mindig elfogadnák az áldozatokat és a szenvedéseket, és fölajánlanák azt úgy, ahogy Én kérem, és életszentségben élnének, akkor teljesítenék elvárásomat. De sajnos ezt csak nagyon kevesen vállalják. Pedig minden jó szándékú munka, szenvedés, áldozat, jócselekedet lelkeket ment, mert beszámítom ezeket. Ezért sokkal több hárul rátok, akik Engem követtek, és engedelmeskedtek hívásomnak. De Én megáldom teherbíró képességeteket. Keresztetek súlyosabbik végét Én viszem, és megadom nektek a kegyelmet, hogy kitartsatok követésemben mindhalálig. Mert az Én követésem nem más, mint az Én Megváltásom művében való részvétel, ami a maga lélekmentés.

 

Drága gyermekeim! Így tekintsetek a keresztre, amelyet nap, mint nap föl kell vennetek, és ahhoz, hogy hordozni tudjátok, önmegtagadásra van szükségetek. Ezért kértem ezt a kettőt, amikor meghívtalak követésemre.

 

Drága kicsinyeim! Az idő sürget. A bűn nagyon elburjánzott a Földön. Atyám büntető keze hamarosan lesújt. Az irgalmasság ideje lejár, amelyet kemény igazságosságom haragja vált fel. A harmadik világháború már elkezdődött. Hideg szele végigsöpör az egész Földön. Az országok fegyverkeznek és katonákat toboroznak.

 

Gyermekeim! A kehely csordultig betelt. A türelem ideje lejár. Nagyon szomorú események következnek rátok. Emberek milliói, tömegei fognak hirtelen meghalni. Ezért jobb lenne minden embernek megtérni, mert élete végén már az ítélet következik, és arra a sorsra jutnak, amit cselekedeteikkel kiérdemeltek. Túl sokat foglalkoznak a testükkel, ami elrohad, és semmit sem törődnek a lelkükkel, ami örökké él, de nem mindegy, hova jut. Ezért, drága kicsinyeim, jobb lenne, ha a lelketeket táplálnátok szentségeimmel. Megtisztulnátok a bűnbánat szentségében, Szent Vérem fürdőjében, és megerősödnétek a Szent Eucharisztia vétele által.

 

Kicsinyeim! Ezt hirdessétek mindenkinek, és főleg imádkozzatok és hozzatok áldozatot a bűnösökért, hogy meghallják figyelmeztetésemet, és tettekre váltsák azokat. Én az igazságot hirdetem nektek, ami a Szent Evangélium ismétlése. Ne mondjátok, hogy félelmetesek üzeneteim, mert ezek mind megegyeznek a Szentírással. Kétezer évvel ezelőtt ugyanezeket mondtam, nektek, amelyek a történelem folyamán többször is beteljesültek. Száz évvel ezelőtt Édesanyám Fatimában ezt mondta: „Ha nem tér meg a világ, egy még pusztítóbb háború következik.” Sajnos a világ azóta sem tért meg. Bűneik az Égbe csapnak, és büntetésért kiáltanak. Még a gyermek is fél az apjától, ha engedetlen, de a bűnös nem féli Istent, csak káromolja és szidja. Ez így nem mehet tovább. Minden atya, aki szereti fiát, megfenyíti, hogy jobb útra térítse. Ez a háború is egy fenyítés, amely által még sok lélek meg fog térni, amikor tisztán fogja látni, hogy az élete véget ér, és választania kell Isten és a sátán között. Még olyanok is megtérnek Hozzám, akik soha nem hallottak Rólam, mert ilyenkor rengeteg kegyelmet adok.

 

Gyermekeim, készüljetek! Beteljesülnek a próféciák. Megáldalak titeket Szívem minden emberi értelmet felülmúló végtelen, csodálatos szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

[Végtelenül szomorú volt az Úr a háború miatt. Itt olyan pusztaságot láttam, hogy csak halottak voltak. Meg üregek a földben. Házak eltűnve.]

 

Szentírási megerősítések: 1Kor 11, 32: „Ha azonban az Úr ítél meg bennünket, az fenyítésünkre szolgál, hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhozzunk.” 2Tim 2, 9: „Isten szava”

  

2017. június 3. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek mindarra, amit mondtam nektek, mert beteljesednek szavaim. Ítélet alatt áll ez a világ. A rengeteg természeti katasztrófa Atyám fenyítése, ami a világ bűneinek a következménye.  Atyám meg akarja menteni gyermekeit, ezért azt akarja, hogy féljék az Istent, térjenek bűnbánatra és megmeneküljenek az örök kárhozattól. Tulajdonképpen már az első ilyen természeti katasztrófa láttán imádkozni kellene, és Egyházamnak meg kellene szerveznie, hogy a plébániákon éjjel-nappal Szentségimádást végezzenek. Ha ezt tennék papjaim, rengeteg rossztól menekülnének meg azok a városok, ahol ezt teszik, és az egész világra kihatna ez a hatalmas kegyelem-kiáradás, amelyet azoknak adok, akik szüntelenül imádnak és engesztelnek Engem a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Az Evangéliumban ezt mondtam: „kérjetek és adatik”, és a hittel teli ima hegyeket mozdít el. De ha nem kérnek Engem, nem imádkoznak, és nem hisznek Bennem, akkor mire adjam a kegyelmet? Az imádság párbeszéd Istennel. De ha a gyermek nem kéri apját, hogy segítsen rajta, akkor nem kap segítséget. Ezt mondtam: „aki hisz, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. Keresztény híveimnek misszionálni kellene úton-útfélen, hogy hitre térítsék a hitetleneket, meg a más vallásúakat. Ehelyett csak a maguk dolgával vannak elfoglalva, vasárnapi keresztények, akik egy héten egyszer bejönnek a templomba, de miután kimentek, úgy élnek, mint a pogányok.

 

Gyermekeim! Ne csodálkozzatok azon, hogy megtisztítom a világot. Ha ez így menne tovább, szinte mindenki elkárhozna.

 

Kicsinyeim! Imádkozzatok és engeszteljetek, hogy vegyem vissza a büntetés ostorát, és ne kelljen kiinni a kelyhet. Mert ha nem imádkoztok, egy még szörnyűbb háború sújt le rátok, amely rengeteg halottat követel. Annyi lesz a halott, mint a tenger fövenye. De hittel teli imáitokkal, engeszteléseitekkel és áldozataitokkal még csökkenthetitek a szenvedéseket. Még egy pici időt koldulhattok, mielőtt végérvényesen lejárna irgalmasságom időszaka. Éljetek szüntelen készenlétben, és akkor bármikor csap le rátok, készenlétben talál titeket a halál, és nem fogtok elveszni.

 

Megerősítő áldásomat adom rátok, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Kolosszei 1, 25: „Isten szava”

  

2017. június 4. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én lelkem. A Föld már nem kerülheti el a büntetést. A terrorcselekmények egyre szaporodnak, egyre több ember fog áldozatul esni. A természeti katasztrófák egyre több helyen sújtják a világot. A háború, az öldöklés nem szűnik meg, sőt, egyre jobban kiterjed. Édesanyám hamarosan elhagyja Medjugorjét. Be fognak fejeződni a jelenések. Ő a Béke Királynőjeként szállt alá a Mennyből Medjurogjéba. Ha ő már nem lesz jelen a Földön, mint a Béke Királynője, akkor elhatalmasodik a háború.

 

Kicsinyeim! Most, amíg még Ő jelen van a világon, ragadjátok meg Istenanyai kezét! Kapaszkodjatok bele palástjába! Hívjátok segítségül közbenjáró imáját, hogy megmeneküljetek a kárhozattól, és másokat is megmentsetek, és elkerüljétek azokat a borzalmas, fájdalmas kínszenvedéseket, amelyeket ellenfelem, a sátán már előre kitervelt minden ember számára. Kérjétek meg Édesanyámat, borítson be titeket Istenanyai szent palástjával, ami a szent angyalok védelme! Kérjétek magatokra Szent Vérem oltalmát! Akkor láthatatlanná váltok a sátán számára, és erőt öntök belétek, a hit erejét, hogy legyőzzétek a kísértéseket, és a bűnt lábbal tapossátok. Most ezekre a fegyverekre van a legnagyobb szükségetek.

 

Kicsinyeim! Gyülekezzetek keresztem alá, mint a kiscsibék a kotlós szárnyai alá, ahol Szent Vérem ömlik rátok, ami az egyetlen biztos védelem a kárhozat és a bűn ellen. Szent Vérem által biztonságban vagytok, mert Vérem a megváltás eszköze. Hisz azért lettem Emberré, hogy áldozatul adjam Testemet és Véremet a keresztfán értetek, hogy megmeneküljetek az örök haláltól, és helyettetek szenvedjem el a bűneitekért járó büntetést.

 

Kicsinyeim! Ha tudnátok, mekkora kegyelmi ajándék és kincs vagyok a számotokra! Éjjel-nappal imádkoznátok, könyörögnétek Hozzám oltalomért, amíg a veszedelem el nem múlik. Felfogni nem tudjátok, mennyi veszélynek vagytok kitéve. Az ég feketéllik a démonok légióitól, akiket bűneitekkel, bűnös életviteletekkel és cselekedeteitekkel szabadítotok ki a pokolból a Földre. Mert minden kísértésbe és bűnbe való beleegyezés felhozza őket a pokolból, rátok telepednek, kínoznak, gyötörnek, csábítanak benneteket, végül a kárhozatba döntenek. Újra mondom: ne álljatok soha szóba a gonosszal! Minden kísértést azonnal vessetek el magatoktól! Ha ilyet tapasztaltok, rögtön mondjátok el a Szent Mihály és a Most segíts meg Mária imákat! Vessetek keresztet a homlokotokra, és egész testetekre, mert a testi kívánságok által kísérti lelketeket, hogy végül elbuktasson. Tagadjátok meg magatokat! Mondjatok ellene a test és a világ csábításainak! Törekedjetek a lelki kincsek megszerzésére, amely az Én követésem gyümölcse. Ha valakiben látom a készséget és a hajlandóságot az Én megismerésemre és követésemre, azonnal lehajolok hozzá, karjaimba veszem, és minden számára szükséges kegyelemmel elhalmozom. Én vagyok a ti üdvösségetek és megváltó Istenetek. Az ilyen lelket igyekszem hamar életszentségre vinni. Vonzom őt a szentségek felvételére, és elkísérem őt a gyóntatószékig és a Szentáldozáshoz. Mert ez a két legnagyobb szentség, amit alapítottam. A Szentmise, az Egyház, ahol jelen vagyok Testemmel és Véremmel, és Én magam adok feloldozást minden bűn alól, papjaim által. De csak a bűnbánatban megtisztult lélek kaphat Tőlem nagy kegyelmeket a Szentáldozásban. Abban a fokban, amennyire megnyitja lelkét Előttem. Ez a megnyitás azt jelenti, hogy teljesen Rám hagyatkozik, és átadja az életét Nekem. Akkor tudom őt formálni, és életszentségre vinni. De ha szentségtörően gyón és áldozik, akkor ezt a kárhozatára teszi. Ezt a lelket továbbra is gyötörni fogja a sátán. Állandó harcban áll Velem, mert a sátán szítja ellenem. Ennek a léleknek nincs békéje és boldogsága. Erről ismeri fel, hogy szentségtörően gyónt és bűnben áldozott. De ha Szentgyónás és Szentáldozás után a lelke megtelik az Én békémmel és örömömmel, akkor biztos lehet abban, hogy megtisztult lélekkel, méltó módon fogadott Engem a szívébe. Íme, elétek tártam a jeleket, megkaptátok Tőlem a tisztánlátást.

 

Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Filippi 3, 6: „Az Egyház üldözése” Márk 9, 39: „Jézus válaszolt”

 

2017. június 5. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én Lelkem. Az embert arra teremtettem, hogy szeressen, és szomjazzon a viszont-szeretetre. Ehelyett csak gyűlölködés és öldöklés folyik szerte a Földön. Ez így nem mehet tovább. Be kell avatkoznom, és meg kell állítanom ezt a gyűlölet-hadjáratot és gyilkolást. Megtisztítom ezt a Földet. Megfenyítem a Föld lakóit. Saját könnyeikben és vérükben fognak megtisztulni. Mint ahogy Én fölmentem a keresztfára és kiontottam értük Véremet, ők ugyanúgy fölmennek a saját szenvedéseik Golgotájára, hogy megbánják, megsirassák bűneiket és elégtételt adjanak érte.

 

Gyermekeim! Imádkozzatok még többet a bűnösökért, hogy belássák bűneiket és felhagyjanak azokkal, hogy megkapva a tisztánlátást Hozzám térjenek.

 

Kicsi gyermekeim! Adjatok hálát azért, hogy ti a keresztény hitbe születtetek, és gyakoroljátok vallásotokat. Mondjátok el ezért mindennap a Te Deum-ot, és kérjétek magatokra a mindhalálig való kitartás kegyelmét, még akkor is, ha üldözést szenvedtek és az életeteket fogjátok adni Értem.

 

Féltékenyen szerető Istenetek vagyok. Azt akarom, hogy csak Bennem éljetek és Engem imádjatok! Én legyek minden örömötök, boldogságotok forrása! Én legyek szívetek egyedüli vigasza, reménye, örök boldogsága! Megismertetem veletek szeretetem mélységeit: mily nagy szeretet vitt fel Engem értetek a Golgotára. Megismerhetitek ellenállhatatlan vágyamat, amely az emberi nem üdvösségét, örök boldogságát kívánta. Ez az izzó szeretet és vágy vitt fel Engem a Golgotára, a keresztfára. Ez adta az erőt Nekem, amikor a kínzások helyén rettenetes kínszenvedéseket álltam ki, mert azt akartam, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Nem akartam, hogy csak egyetlenegy is elvesszen közületek. Mivel szabad akaratot kaptatok, és bűnbe estetek, így szükséges volt, hogy az elégtételt bűneitekért Én fizessem meg, amikor Magamra vállaltam vétkeiteket. Hatalmas Közbenjáró vagyok. Isten-ember, Aki az Istennél könyörgök értetek: emberré lettem – egy közületek, hogy meg tudjak halni bűneitekért. Nem kérek mást, csak azt, hogy szeressetek viszont, és teljesítsétek törvényeimet, mert csak így tudtok megmenekülni a gonosz hatalmából. Jöjjetek Hozzám mindnyájan! Szárnyaim alatt menedéket találtok. Csak Én vagyok az egyetlen, az egyedüli, Aki ki tudlak szabadítani a sátán rabságából, Aki meg tudom menteni lelketeket az üdvösségre. Hallgassatok Rám! Engedelmeskedjetek figyelmeztetéseimnek, mert a fekete felhők már egyre tornyosulnak. Ítélet alatt áll a világ. Az emberiség nem kerülheti el a büntetést és fenyítést, mert bűneik az Égbe csapnak, és büntetésért kiáltanak. Ne higgyétek, hogy megúszhatjátok! Erre áldalak meg benneteket, kicsinyeim, Szívem minden emberi értelmet felülmúló, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: „Márk 5, 39: „(Jézus) szólt hozzájuk” 13, 35-37: „Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!”

  

2017. június 6. Itthon az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a helyre nyílt ki: Márk 14, 24: „Ő (Jézus) pedig így szólt: „Ez az én Vérem, az új és örök szövetségé, amely sokakért kiontatik.” 42: „Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják.” 49: „Az Írásnak be kell teljesednie.”

 

„Drága gyermekeim! Ennek a három mondatnak óriási jelentősége van napjaitokra nézve. Amint az Én Véremet kiontották értetek, úgy a ti véreteket is ki fogják ontani Értem. Készüljetek, mert eljött az óra. Itt van a ti órátok, amikor meg kell vallanotok Engem mindazok előtt, akik üldöznek benneteket Értem. Legyetek bátor harcosok, hogy szentekké és hősökké formáljalak benneteket. A harmadik mondat így szólt: „az Írásnak be kell teljesedni”. Ne mondjátok, hogy félelmetesek a figyelmeztetéseim! Én csak a kétezer évvel ezelőtti szavaimat ismétlem, a Szent Evangéliumot. Jobban teszitek, ha szüntelen készenlétben várjátok az eseményeket, amelyekről előre tájékoztatlak benneteket. Nem az számít, hogy ezen a Földön hogyan megy sorotok, hanem egyedül az, hogy földi életetek után hová megy lelketek. Mert mindaz, aki megvall Engem az emberek előtt, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt. De akik megtagadnak Engem, azokat Én is meg fogom tagadni. Aki mindhalálig kitart, csak az üdvözül.

 

Gyermekeim! Vértezzétek fel magatokat az Én erőmmel, amely a szentségek vétele, az állandó imádság, és a Belém vetett hit. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt szenved. Mit adhatna lelkéért cserébe?! Ezért ne az ideig valókkal foglalkozzatok! Ne halmozzatok föl a Földön anyagi javakat! Időtöket és figyelmeteket fordítsátok mindig csak Rám, Megváltó Istenetekre, Aki örök életet adok nektek, ha megtartjátok parancsaimat. Az idő itt van. Úgy éljetek, hogy bármikor megvalljatok Engem, ha kérdőre vonnak titeket Felőlem. Kérjétek magatokra az erős hit kegyelmét, hogy szembe tudjatok szállni a gonosszal, aki meg akar ingatni benneteket, és el akar buktatni, hogy a kárhozatra taszítson. Kérjétek magatokra Szent Vérem védelmét, és Égi Édesanyátok Istenanyai palástját. Szüntelen imádkozzatok, mert az ima az ember párbeszéde Istennel! Ez a Velem való kapcsolat megnyilvánulása, mert csak a barátok szoktak egymással beszélgetni, Én pedig barátaimnak nevezlek benneteket. De csak akkor, hogyha megtartjátok parancsaimat, mert akkor váltok méltókká barátságomra. Ha viszont ellene mondotok tanításomnak, és hátat fordítotok Nekem, akkor a magatok ellenségeivé váltok, Nekem pedig nagy szomorúságot okoztok.

 

Drága kicsinyeim! Életetek hátralevő részét, amíg még a kegyelem ideje tart, tekintsétek nagy kincsnek, hatalmas lehetőségnek, ami kaput nyit előttetek az örök üdvösségre, ha teljesítitek szavaimat. Minden percről, gondolatotokról, szavatokról és cselekedetetekről számot fogtok adni ítélőszékem előtt. Csak azok kerülik el az ítéletet, akik életszentségben élnek.

 

Drága kicsinyeim! Most, az idők végén, hirdessétek Evangéliumomat, akár alkalmas, akár nem! Ne törődjetek azzal, ha kigúnyolnak, vagy kinevetnek titeket! Engem is kigúnyoltak, és tövissel koronáztak, mégis Én vagyok a királyok Királya. Nemcsak a zsidóké, hanem minden nemzeté, minden emberé, mert Én az egész világot váltottam meg, kínszenvedéseim és kereszthalálom árán. Ti se törődjetek azzal, ha kinevetnek vagy kigúnyolnak benneteket, mert az utolsó szó az Enyém. Az ítéletkor mindazok, akik elvetettek titeket, meg fogják látni, milyen nagy kegyelmet utasítottak el, amit Én adtam nekik – általatok. Kicsinyeim! Az óra itt van. Lezárul ez a korszak, amelyet egy új fog felváltani: az ezer éves béke uralma. Imádkozzatok azért, hogy mielőbb megkötözzem a sátánt, és a pokol fenekére taszítsam, titeket pedig fölemeljelek abba a békességbe és boldogságba, amelyet öröktől fogva készítettem nektek. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítés: Márk 14, 24: „Ő (Jézus) pedig így szólt: „Ez az én Vérem, az új és örök szövetségé, amely sokakért kiontatik.” 42: „Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják.” 49: „Az Írásnak be kell teljesednie.”

2Tim 3, 12: „Az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban.”

  

2017. június 8. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A keresztről szólok hozzátok. Készüljetek! Beteljesülnek szavaim. A terv már elkészült kiirtásotokra, de nem számolnak Velem. Tűz fog lecsapni az égből, és elpusztítja mindazokat, akik titeket megölnek, és az egész világ meg fog tisztulni.

 

Gyermekeim! Életetek minden napján úgy éljetek, mintha az a nap lenne az utolsó lehetőség számotokra, hogy felkészüljetek, és készenlétben várjátok a pillanatot, amikor átlépitek a halál küszöbét, és megjelentek ítélőszékem előtt. Mondom nektek, beteljesülnek az Evangélium szavai: Boldogok a szolgák, akiket Ura érkezése készenlétben talál. De nagyon boldogtalanok azok a szolgák, akik megátalkodottak a bűnben, és nem várják Uruk érkezését, és amikor Uruk megérkezik, nem találja őket készenlétben. Ezek mind a külső sötétségbe kerülnek, a pokol tüzébe, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás.

 

Gyermekeim! Ne mondjátok, hogy kemények és szigorúak szavaim! Én csak az Evangéliumot ismétlem nektek. Az óra már itt van. Éljetek szüntelen készenlétben, és imádkozzatok a szegény, szerencsétlen bűnösökért, mert ha nem imádkoztok értük, az örök tűzbe fognak kerülni. Erre áldalak meg, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mk 4, 1: „Jézus tanít” 17: „üldözés”

 

2017. június 10. Itthon az Úr Jézus: „Drága Gyermekeim! Hamarosan ki fog törni a harmadik világháború. Készüljetek! Hamarosan színt kell vallani sokaknak Előttem, mert megérkezik a Nagy Figyelmeztetés – de a halál okán is.

 

Gyermekeim! Az idő eljött, beteljesülnek próféciáim. Hamarosan olyan világ következik a Földre, amilyen még a világ teremtése óta nem volt. [És most itt egy hatalmas pusztítást mutat az Úr: lerombolt városokat, amit a tűz felégetett, atomháborút, és néptelen minden, nincs ember, kipusztult minden]. Imádkozzatok a bűnösökért és azokért, akik szörnyet fognak halni, akár a háború okán, akár a Nagy Figyelmeztetés során, hogy még életük utolsó pillanatában Hozzám meneküljenek, és megbánva bűneiket, megmentsem őket. Megáldalak titeket Szívem féltő szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 10, 39: „Jézus szólt”

 

http://jezusuzenete.hu/

 

 

2017. május 4.

Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:

„Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Isteni Szívemnek. Szeressétek egymást Énbennem úgy, ahogy Én szeretlek titeket. Olyan tisztán és szentül, hogy mindig az életszentséget kívánjátok egymásra, és ezt mozdítsátok elő.

 

Drága gyermekeim! Kiválasztottalak titeket, hogy példát mutassatok testvéreiteknek életetekkel, szavaitokkal és tetteitekkel. Jó példátok úgy árad szét a környezetetekre, mint a nemes virágok jó illata, amely beölti a szobát, és az emberek csodálják e növények szépségét. Ti is ilyenek vagytok környezetetekben, ahová állítottalak benneteket.

 

Kicsi gyermekeim! Soha ne bízzátok el magatokat! Mindig Nekem adjatok hálát mindenért, mert minden az Én kegyelmem.

 

Kicsi gyermekeim! Ne féljetek ezektől a zűrzavaros időktől, a kilátástalan jövőtől, amely nagyon sok embert csüggedéssel és szomorúsággal tölt el. Ti tudjátok, hogy Én minden rosszból jót hozok ki, és hogy a felhők fölött mindig süt a Nap. Apostolaimnak is keresztül kellett menniük az üldöztetésen, sőt, a vértanúságon is, hogy hazaékezzenek dicsőségembe. Az üldöztetés az idők végezetéig tart, a világ végéig, mert a világ és az Én tanításom között hatalmas szakadék tátong. A világ fejedelme ugyanis a sátán, amely a rosszat úgy állítja be, mint jót, ezzel becsapja áldozatait, és a kárhozatba taszítja. Ti viszont, akik követtek Engem, Tőlem a színtiszta igazságot, az Evangéliumot tanultátok, amely ellenkezik minden bűnnel, és az örök életre vezet.

 

Megáldalak titeket, gyermekeim, Szívem túláradó, megerősítő, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 1 cím: „(Jézus) így szólt tanítványaihoz”

 

 

 

 

 2017. február 5. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Az élet rövid. Hamarosan beteljesülnek a próféciák. Már minden elő van készítve. Készüljetek! Nemsokára kezet emelnek rátok. Örüljetek és ujjongjatok, amikor hazudozva mindenféle rosszat fognak rátok Énmiattam, mert nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de egyebet nem tudnak tenni!  Amikor kiszáll lelketek porsátor testetekből, egyenesen feljön Hozzám a Mennybe. Látni fogjátok dicsőségemet és ujjongó örömmel fogtok vég nélkül háladalt és dicsőítő éneket zengeni Nekem szent angyalaim és szentjeim végeláthatatlan seregében. Már most vágyakozzatok Szent Színem látására! Azért születtetek meg erre a világra, hogy életszentségetek által elnyerjétek az örök boldogságot.

Kicsinyeim! Most még a szenvedés az osztályrészetek, de hamarosan vég nélkül fogtok örvendezni, és ragyogni fogtok, mint a Nap, Atyám országában.

Drága gyermekeim! Erre gondoljatok, ha majd elhurcolnak benneteket! Az lesz életetek legboldogabb pillanata, amikor levetitek porsátor testeteket, mint egy ruhát, és azonnal feljöttök Hozzám a Mennybe. Ne féljetek! A halál csak egy pillanat, átmenet az örök életbe, a vég nélküli boldogságba. Ott letörlök szemetekről minden könnyet. Szétosztom Magam köztetek, vagyis minden egyes üdvözült lélekkel közlöm Magam, egyesülök vele a legszorosabb, felbonthatatlan örök egységben, amelynek előképe a Szentáldozás. Amikor befogadtok a szívetekbe, Velem egyesültök. Én bennetek élek, és ti Belém istenültök. Fokról fokra átalakultok Belém. Levetkőzitek bűneiteket. Már nem tudjátok többé elkövetni rossz szokásaitokat, mert megundorodtok tőle. Vonzódtok a szentségekhez, a Szentgyónáshoz, a Szentáldozáshoz, mert Én élek bennetek, és Én vonzalak benneteket a szentek Szentjéhez, az Én Mennyei Atyámhoz, Aki elhalmoz titeket kegyelmeivel. Betakar szárnyaival, ahol oltalmat találtok. Megváltozik életetek. Új emberré lesztek. Nem ti éltek már többé, hanem Én élek bennetek. Általatok folytatom földi vándorlásomat, rengeteg jót cselekszem, és mentem a lelkeket. Atyám Engem lát bennetek, és gyönyörködik életszentségetekben. Ha ilyen nagy átalakulást jelent a Szentáldozás, feltéve, hogy tiszta lélekkel fogadtok, mekkora változást okoz az üdvözült lelkekben, hogy Velem, a második isteni Személlyel, a Megváltóval egyesül. Közlöm Magam a lélekkel. Ez azt jelenti, hogy Én egyidejűleg annyi helyen és annyi személlyel vagyok, ahánnyal csak akarok. Hasonlít ez a Szentáldozáshoz. A Földgolyón egyidejűleg rengeteg Szentmise van. A Szentáldozásban megszámlálhatatlanul sok lélekbe betérek, és mindegyik azt érzékeli, hogy csak vele vagyok, és csak neki adom kegyelmeimet. Így van ez a Mennyben is, csak még nyilván valóbban, és még tökéletesebb formában.

Gyermekeim! Vágyakozzatok Hozzám a Mennybe! Nem tudjátok felfogni azt a boldogságot, ami ott vár rátok. Minél tisztább a lelketek, annál jobban tudtok vágyakozni Hozzám. Vágyatok megdicsőít Engem, és nagy kegyelemmel jutalmazlak meg benneteket érte már itt a földön. 

Kicsi gyermekeim! Szívem minden vágya az, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Ó szentek Szentje! Csodállak és imádlak Téged! Szíved szeretete átöleli és lángra gyújtja ezt a világot. De csak azok képesek befogadni lángodat, akik viszont szeretnek Téged úgy, hogy megtartják törvényeidet. Te nem vagy személyválogató. Te mindenkit részesíteni akarsz ajándékaidban. De tiszteletben tartod szabad akaratunkat. Minden embert vonzol Magadhoz a lelke mélyén. Hívogatod, kiviszed a pusztába, és a lelkére beszélsz. De ha nem áll szóba Veled, ha hátat fordít Neked, mert elbűvölte a hamis csillogás, a világ, amit csak ideig-óráig birtokolhat, Te nem erőlteted rá Magad. Pedig egyszer el kell hagyni ezt a világot, és itt marad minden. Csak a cselekedeteinket vihetjük magunkkal. De ha Téged választunk, mivel Te örök vagy, Téged nem kell itt hagynunk. Te velünk maradsz a Földön és a Mennyben. Ha Te vagy a mi kincsünk és boldogságunk, a Mennyben örökké a miénk maradsz. Milyen balgák azok, akik nem Téged választanak! Mekkora bánatot okoznak Neked az ilyen süketek és vakok, akik hitetlenségükkel, bűneikkel elszakítják magukat Tőled. Te vérkönnyeket sírsz minden elkárhozott lélek miatt. Mégsem tudod megakadályozni vesztüket, mert tiszteletben tartod szabad akaratukat. Mily nagy méltóságot adtál az embernek. Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. Ez azt jelenti, hogy értelemmel és szabad akarattal ruháztad fel. Ő dönt saját sorsa fölött.

Jézusom! Imádott Megváltóm! Köszönöm Neked, hogy a Tied lehetek, hogy szerethetlek és dicsőíthetlek Téged. Örökké hálát zengek Neked azért, hogy lehajoltál hozzám, megszólítottál, és ellenállhatatlan vággyal ajándékoztál meg, hogy igent mondjak Neked. Ránk is igaz, amit Saulnak mondtál a Damaszkuszi úton: nehéz neked az ösztöke ellen rugdalózni. Valóban. Sokkal könnyebb a Te édes hívásodra, vonzásodra igennel válaszolni, mint nemet mondani. Ha kimondjuk Neked az igent, határtalan örömmel és békével töltöd be lelkünket. De aki elutasít Téged, az a lélek tele lesz keserűséggel, bánattal, az egyenesen halott.”

Az Úr Jézus: „Kicsinyeim! Figyeljetek Rám! Addig válaszoljatok igennel hívásomra, amíg még lehet! Mert ha lezárul életetek, nem lesz több lehetőségetek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Fogadjátok megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Meg vagyok elégedve veled. Előttem van minden igyekezeted, buzgóságod. Folytasd továbbra is szolgálatodat! Menj végig ezen az úton! Megáldalak téged és szeretteidet Szívem csodálatos szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem Y-nak: Drága kislányom! Ne szedd szét magad! Minden imádat meghallgatom. Ne járj különböző imacsoportokba! Menj gyakran Szentmisére! Gyónjál, áldozzál! A Szentségek tartanak fenn, amit felajánlhatsz engesztelésül Nekem a lelkekért. Egy hittel és szeretettel teli fohász többet ér bármennyi ajakimánál, amit gépiesen ismételgetsz, és nincs benne hit és szeretet. A legnagyobb ima a Szentmise, amit számtalan szándékra felajánlhatsz, mert kegyelmem végtelen. Szentáldozás után csak Velem foglalkozz! Hagyd, hogy betöltsem a lelkedet! Ilyenkor már ne kérj semmit! Add át magadat Nekem, és bízzál Rám mindenkit és mindent! Szeress mindenkit! Kérd, hogy Én szeressek általad! Többet imádkozz csendben a saját szavaiddal! Ilyenkor elmélkedj kínszenvedéseimen! Minden imád annál értékesebb Előttem, minél több benne a szeretet. Megáldalak téged és szeretteidet Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

2017. január 22.

Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Most jön el a vég. Most teljesülnek be próféciáim. Az antikrisztus hamarosan hatalomra tör. Sokakat megtévesztve és rengeteg lelket maga alá temetve az örök kárhozat tűzhullámaiba. Készüljetek! Vigyázzatok! Eljött az óra. Az üldözés már elkezdődött, és egyre jobban kiterjed mindazokra a papjaimra és híveimre, akik nem értenek egyet a tévtanítókkal, az eretnekséggel, és kitartanak Mellettem. Ez most a nagy megmérettetés ideje. Papjaim és híveim külön lesznek választva. Egyházam olyan, mint egy nagy hajó, amely recsegve, ropogva kettészakad, és a hullámok becsapnak, hogy elsüllyedjen. A hajó egyik felét elnyelik a tajtékzó hullámok, és elsüllyed, egészen a pokol fenekére. A hajó másik fele kiköt a két oszlophoz: az Oltáriszentséghez és a Mária-tisztelethez, és megmenekül. Egyházam lényege ez a két kardinális oszlop, az Én valóságos Szent Testem és Vérem az Eucharisztiában, és Legszentebb Anyám közbenjárása, Akit a kereszten adtam nektek. Aki e két valóságos segítség mellett kitart, az üdvözül. Akinek a szívében Én lakom, az az örök életet hordozza magában. Aki Édesanyám közbenjárását kéri, az megmenekül az örök haláltól.

Kicsinyeim, gyermekeim! Soha nem látott vihar háborog a tengeren. A tenger ez a világ, ami háborgatja, az a sátán, aki érzi, hogy már csak kevés ideje van hátra, és minden erejét összeszedve ádáz harccal a lelkek ellen fordul, hogy minél többeket a kárhozatba taszítson.

Gyermekeim! Értsétek meg: nem az emberi okoskodás, hanem egyedül a szentségek tartanak fent benneteket, csak Általam, a szentségek révén üdvözültök. Egyházam olyan, mintha halott lenne. Rengeteg sebtől vérzik és ízekre szakadt. De közel van feltámadása, mert Én visszajövök dicsőségemben, megújítom és eggyé teszem Egyházamat. Mindazok, akik a maguk erejében bíztak, elbuknak, de aki Bennem bízik, meg nem szégyenül, és aki mindhalálig kitart Mellettem, annak örök élete van.

Drága kicsinyeim, gyermekeim! Készüljetek! Elérkezett a szétválasztás órája. Legyetek hűségesek Hozzám! Készüljetek föl, mert a nagy megmérettetés már itt van. Egyházam végérvényesen kettészakad. A rejtőző, földalatti Egyház az igazakból áll, akik megtartják tanításomat, akik Anyám gyermekei, akik ellen a sátán harcol.

„A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett.” (Jel. 12,17.)

A többiek, a képmutatók, az eretnekek, a tévtanítók, akik nem állhatnak meg színem előtt, akik a végítéleten ezt fogják hallani Tőlem: távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak és a csatlósainak készült. Jól vigyázzatok! Nem lehet kétfelé sántikálni, és nem lehet két úrnak szolgálni. Én vagyok az ítélőbíró, a szívek és vesék vizsgálója. Előttem nincs rejtve semmi. Én megítélek mindenkit cselekedetei szerint. Azok, akik a pillanatnyi karrierjük miatt elhagytak Engem, térjenek vissza Hozzám addig, amíg még lehet, mert nekik mondom: ha megmaradnak a téves úton, örökre elvesznek. Nektek pedig, az igazaknak, követőimnek mondom, soha ne féljetek: hajatok szála sem görbülhet Atyám tudta nélkül. Ha mégis a vértanúság lesz a részetek, azt azért engedem meg, hogy hűséges szeretetetek által megdicsőítsétek az Istent. Fogadjátok megerősítő áldásomat Szívem túláradó, végtelen szeretetével, amely megóv mindnyájatokat az örök kárhozattól az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 26, 1-2: „Jézus így szólt tanítványaihoz: „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják.”

Mt 23, 34: „Nos, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök és keresztre feszíttek.” Mt 24, 9-13. 15: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég. Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg!”

 

 

2017. január 21.

Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Az óra itt van. Már látszanak a jelek. Próféciáim beteljesülnek. Kérjétek magatokra a hit kegyelmét, mert csak erős hittel tudtok szembe szállni a gonosszal. Csak erős, Belém vetett bizalommal tudjátok megvívni a csatát a sötét erőkkel, amelyek szüntelenül ólálkodnak körülöttetek, hogy az örök sötétségbe taszítsanak. De ti soha ne féljetek, ne veszítsétek el bátorságotokat! Erőtöket és hiteteket tápláljátok szüntelen imával! Mindig Engem állítsatok a szemetek elé, mindig csak Rám figyeljetek! Hívjátok segítségül a Szentlelket! Ő vezet titeket a szűk ösvényen, amely az üdvösség felé halad, és Ő mindig Engem állít elétek, hogy példát vegyetek Rólam és erőt merítsetek Belőlem. Maga az üldözés nem tart sokáig, de annál keményebb és véresebb lesz. Már most imádkozzatok üldözőitekért, hogy megkapják a tisztánlátást és hitre térjenek. Imáitokra sokan meg fognak térni közülük és üdvösségre jutnak.

Drága gyermekeim! Ti, akik elhagytatok mindent és mindenkit Énértem azért, hogy osztatlan szívvel Nekem szolgáljatok, nagy védelemben részesítelek benneteket, és megkapjátok Tőlem az erőt és a kegyelmet, hogy bátran szembe szálljatok a gonosszal és megvalljatok Engem üldözőitek előtt. Olyan ékesszólást adok nektek, hogy maga a Szentlélek fog beszélni belőletek. Ezért ne készüljetek, és ne töprengjetek azon, hogy mit fogtok mondani.

Különösen a szenvedések viharában merüljetek el Bennem, elmélkedjetek kínszenvedésemen és kereszthalálomon, mert a Földön a keresztre vagyok felszegezve. Ez a ti üdvösségetek, ti pedig a keresztek által üdvözültök. De felvirrad rátok új fényem korszaka, az ezer éves béke uralma, amikor megkötözöm a sátánt, aki kísért és tévelygésbe taszítja a népeket. Akkor a szeretet és a béke fognak uralkodni, csókot váltanak egymással, Én pedig a szívetekben fogok élni és ti imádni fogtok Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Drága kicsinyeim! Legyetek erősek! Legyetek tudatában annak, hogy a harc örökre eldőlt, amelyet mindig Én nyerek meg, mert Én vagyok az örök győztes, az Isten, Aki mindenekfölött állok. Aki Bennem bízik meg nem szégyenül. Fogadjátok Szívből jövő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: 2 Tessz 1, 4-6: „Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte. Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg.”

2 Tessz 2, 3-4: „…be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.”

Mk 2, 27: „Jézus mondta”

 

 

2017. január 18.

Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! A Szentmise, az Én keresztáldozatom vértelen, de mégis valóságos megújulása. A Szentmise tartja fenn a világot. Minden Szentmise által Atyám az Én keresztre feszített testemen keresztül nézi a bűnös emberiséget és látja, hogy mekkora áldozatot hoztam az emberi nem üdvösségéért. Ezért még nagyobb irgalomra gyullad iránta és még több kegyelmet oszt ki a szegény bűnösök számára. A pap az Én munkatársam, aki Engem személyesít meg, mialatt bemutatja a Szentmisét. Amikor kimondja a szavaimat egyes szám első személyben: ez az Én Testem, ez az Én Vérem, akkor különösképpen azonosulok papommal és azt kérem tőle, hogy ő is teljesen azonosuljon Velem. Hagyja el a világot, helyezze Belém minden reményét, adja át Nekem az életét, és buzgón kérje, hogy Én éljek és működjek általa. Csak az ilyen papjaim által tudom megvalósítani örök tervemet. Ha egy pap csak gépiesen ismétli el az átváltoztatás szavait és nem azonosul Velem, meghiúsítja magára és a rábízott lelkekre vonatkozó örök, szent tervemet. Így nem tudok működni általa és a nyáj hiányt szenved, mert nincs, aki által kegyelmeimet kiosztanám. Papjaim kapták a legnagyobb kegyelmet. Egy papnak csak szentnek szabad lenni. Ezt úgy éri el, ha imádkozik és böjtöl azért, hogy elérje az életszentséget, ha tudatosan igyekszik tettekre váltani az Evangéliumban leírt tanításomat, és ha elszántan küzd és harcol a mindennapokban a sátán kísértései ellen. Ha sziklaszilárd, erős hittel szembe száll a gonosszal és Belém veti minden bizalmát, akkor nyert ügye van.

Kicsinyeim! Imádkozzatok sokat papjaimért, mert rajtuk is múlik a ti megszentelődésetek. Papjaimra bíztam a szentségeket, amelyeket általuk szolgáltatok ki számotokra, amely nélkül nem jutnátok el az életszentségre. Módfelett nagy kegyelem: ha egy pap bűnös állapotban mutatná is be a Szentmisét, vagy adná meg a feloldozást Szentgyónás után, ezek a szentségek akkor is érvényesek. Mindezt a kegyelmet híveim miatt adom. Minden lélek, legyen pap, vagy hívő, abban a fokban tud betöltekezni kegyelmeimmel, amilyen fokban kitárja lelkét Előttem. Ezért, drága gyermekeim, a teljes önátadást és Rám hagyatkozást kérem tőletek minden életállapotban. Hagyjátok, hogy Én formáljalak titeket szentekké, mert ezt egyedül Én tudom megtenni. Ti ne akarjatok mást tenni, mint az Én akaratomat elfogadni és megcselekedni. Ha beteljesítitek az Evangéliumban kért tanításomat, akkor már az életszentség útjára léptetek. Imádkozzatok papjaimért, hogy nyitott szívvel fogadják be kegyelmeimet! Legyenek alázatosak és engedelmesek, és mindig Engem hirdessenek és adjanak a rájuk bízott embereknek! Ne a maguk dicsőségét keressék, hanem igyekezzenek úgy élni, hogy miattuk magasztaljanak Engem az emberek. A legfontosabb erény az alázat, amit Én magam is megéltem. Ha elmélkedtek kínszenvedéseimen, elborzadtok, hogy milyen mélyre mentem az alázat megélésében. Kigúnyolás, tövissel koronázás, keresztre feszítés. Ha elolvassátok a Getszemáni kertben való imámat, ahol vérrel verítékeztem és remegve-félve, mivel előre tudtam, mi következik Rám, kértem Atyámat, hogy vegye el Tőlem ezt a kelyhet, de mindjárt hozzá tettem: ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Ezt az engedelmességet kérem tőletek, papoktól, hívektől egyaránt. Az életszentség ezen a két pilléren nyugszik: az alázaton és az engedelmességen. Példát adtam nektek, hogy kövessetek. Egész életutatokon jöjjetek Utánam az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Ha megfogjátok Égi Édesanyátok kezét és kéritek a közbenjárását, Ő segít nektek, hogy soha ne térjetek le az üdvösség szűk ösvényéről és mindig beteljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. Erre áldalak meg titeket, gyermekeim, ebben a vérzivataros, kaotikus világban, Szívem túláradó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Zsid 10, 7. 16: „Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat. …mondja az Úr.”

 

 

2017. január 17.

Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

 

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Elérkezett az óra, s már itt is van, amikor meg kell vallanotok Engem ez előtt a bűnös, képmutató nemzedék előtt. Már itt az óra, amikor véretek kiontásával tesztek tanúságot Irántam való szeretetetekről és hűségetekről. Ne féljetek a haláltól, mert amikor lelketek kiröppen testetekből, akkor egy soha nem látott, örökkévaló, csodálatos Országba vezetlek át benneteket. Örökké Velem lesztek és látni fogtok Engem dicsőségemben úgy, amint vagyok. Dicsőségemet úgy hullatom vissza rátok, mint a nyári záport. Szívem szeretetének örök fényében fogtok tündökölni, mint a Nap. Én leszek számotokra minden öröm forrása. Az egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy magasztaljátok végtelen irgalmamat és szeretetemet, mellyel a Golgotán, a keresztfán, rettenetes kínszenvedésem és kínhalálom árán megnyitottam számotokra az örök élet kapuját. Akkor megmutatom nektek, mily sokba került a lelketek, mily nagy árat fizettem az üdvösségetekért. Ha most mindezt látnátok, belehalnátok a fájdalomba, ti, akik igazán szerettek Engem. Vigyázzatok lelketek tisztaságára! Úgy őrködjetek felette, mint szemetek világa fölött, mert hatalmas váltságdíjat fizettem érte! Ne szomorítsatok meg Engem, hogy semmibe vennétek kínszenvedésemet és kereszthalálomat, mellyel irántatok való örök szeretetemet bizonyítottam! Ne tegyétek magatokban hiábavalóvá kegyelmeimet! Bízzatok Bennem! Nálam jobban senki nem szerethet. Ne álljatok szóba a sátánnal! Ezt csak úgy tudjátok megtenni, ha szüntelenül tudatában vagytok annak, hogy állandó Jelenlétemben éltek. Ha szüntelenül imádkoztok, ami ennek a tudatnak az elmélyítése és állandó párbeszéd Velem. Hívjatok meg a munkátokba, az elmélkedésetekbe, még a szórakozásotokba is! Irántatok való végtelen szeretetem arra vágyik, hogy mindig veletek legyek, hogy szüntelenül segítségetekre legyek. Szent őrangyalokat rendeltem mellétek, hogy elhárítsák utatokból ellenfelem csapdáit, hogy elzárják szemetek elől a bűnös utakat és megnyissák lelketek ajtaját, hogy beengedjétek a fényt, a kegyelmet és meglássátok az örök életre vivő szűk ösvényt, amelyen végig kell mennetek, hogy elnyerjétek az örök boldogságot. Minderre hatalmas vágyat és késztetést adok és undort a lelketekbe minden bűn és minden rossz iránt.

Drága gyermekeim! Ne foglalkozzatok a világgal! Igyekezzetek elhatárolódni a világ zajától és attól a sok rossztól, ami abban zajlik. Mindezt ellenfelem tárja elétek, hogy elveszítsétek a derűt és kilátástalannak lássátok a jövőt. A félelmet is ő ülteti az emberszívekbe, hogy rettegjenek a jövőtől és inkább akarjanak meghalni, mint élni. Ezzel szemben Én azt mondtam, amikor a Földön éltem: azt akarom, hogy életetek legyen és bőségben legyen. 

Gyermekeim! Én vagyok az örök élet forrása. Aki Belőlem iszik, örök életre szóló vízforrás fakad a lelkében. Kövessetek Engem, tartsátok meg tanításomat! Ha Belém helyezitek minden bizalmatokat és Rám hagyatkoztok, megtöltöm a szíveteket békével, örömmel, derűvel. Nem fogtok félni a jövőtől, mert Én, a Jó Pásztor, kies legelőkre vezetem nyájamat. Szent Testemmel és Véremmel táplállak benneteket és mindazt megadom, amire lelketeknek és testeteknek szüksége van. Ezen felül már az örök élet csíráját hordozzátok magatokban, amely mindeneket felülmúló reménnyel tölti el szíveteket. Az égiekre irányítsátok figyelmeteket, ne a földiekre! Szüntelenül töltekezzetek Belőlem! Ha szenvedtek, nézzetek keresztemre: ott függök rajta vértől ázottan, sebekkel borítva. Belőlem merítsetek erőt! Ne akarjatok megfutamodni keresztetek elől! Inkább öleljétek át, Engem lássatok rajta, és Én megédesítem, megkönnyítem szenvedéseteket. Erőt adok hozzá, hogy szeretettel és türelemmel hordozzátok mindennapjaitok kis keresztjeit. Akinek pedig nagyobb szálkát adok keresztemből, az tudja meg, hogy Én magam egyesülök azzal a lélekkel és Én mentem általa a lelkeket, akiknek nagyon-nagy szükségük van Velem egyesített, kiválasztott gyermekeimre, mert a Megváltást a világ végezetéig ezekben a Nekem átadott, áldott lelkekben folytatom. Így tekintsetek betegségeitekre, lelki-testi szenvedéseitekre, amelyeknek örök értékük van Előttem, és ha Velem egyesítitek, szenvedéseitek érdeme a világ végezetéig élő összes lélekre kihathat és rengeteg megmentett léleknek lesztek a Mennyben boldog szülői.

Amikor a Földön éltem, végigszenvedtem földi életemet. Szenvedés volt az osztályrészem már az anyaméhben, a nélkülözések közepette töltött gyermekkoromban, a kemény munkában, amit nevelőatyám mellett végeztem, a rengeteg önmegtagadásban és böjtben, amit a szülői házban, szüleimmel együtt gyakoroltam. Naponta hétszer borultunk le imádni Atyámat, hálát adni Neki mindenért azok helyett is, akik ezt nem tették és imádkozni a bűnösök megmentéséért. Majd amikor el kellett hagynom hőn szeretett Anyámat, úgy éreztük, mindkettőnk Szíve megszakad, de Nekem Atyám akaratát kellett teljesíteni, hogy hirdessem az Igét, amiért megtestesültem. Majd amikor elkövetkezett kínszenvedésem órája, elfogatásom, kigúnyolásom, kereszthordozásom és keresztre feszítésem, megkérdeztem Szent Édesanyámat, hogy részt akar-e venni Velem együtt ezekben a rettenetes megpróbáltatásokban? Mire Ő kérlelt, hogy engedje meg, hogy jelen legyen Mellettem és vigasztaljon Engem, sőt, fölajánlotta, hogy Helyettem szívesen elvállalja, átvállalja mindazt, ami Rám várt. Így indultunk el ketten a Kálváriára. Ő lélekben mindig Velem volt, és ha fizikálisan nem is lehetett Mellettem, lelkében mindig érezte és látta minden gondolatomat, fájdalmamat, szenvedéseimet. Külön Isteni kegyelem volt, hogy meg nem szakadt Szeplőtelen, ártatlan Szíve az Én kínszenvedésem láttán. 

Amikor nehézségek és fájdalmak vesznek körül benneteket, fogjátok meg az Ő Édesanyai kezét, Akit nektek adtam a kereszten, és kérjétek el Tőle megerősítő kegyelmemet, hogy túljussatok megpróbáltatásaitokon és mindig derűvel gondoljatok Rám, Aki rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom árán megszereztem számotokra az örök életet. Így kövessetek Engem drága kiválasztott kicsinyeim, gyermekeim! Gondoljatok arra, hogy ez a földi élet minden szenvedésével együtt hamar elmúlik, és ha mindhalálig kitartotok Mellettem, az örök élet dicsősége vár rátok. Erre áldalak meg titeket megerősítő áldásommal, Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Zsid 4, 12: „Isten szava”

 

 

2016. december 8.

Szentáldozás után az Úr Jézus…

„Merülj el Bennem! Gondolj arra, hogy elveszel Bennem, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban. Ez a legszentebb találkozás.

Gyermekeim! Az éj sötétje borult rá erre a világra. A démonoktól feketéllik az ég. Az összes ördög ki van eresztve a pokolból. Ti, akik egyesülve vagytok Velem, nagyon kevesen vagytok. Kis világító fényekként világítotok ebben a világban. Őrizzétek meg fényeteket, Belém vetett hiteteket, bizalmatokat, reményeteket, Irántam való szereteteteket, mert ez az egyetlen érték ebben a kietlen pusztaságban, ebben a siralomvölgyben, amely elszakadt Tőlem.

Kicsinyeim! Az élet rövid. Az idő lezárul. Tartsatok ki Mellettem, legyetek hűségesek mindhalálig! Közel van dicsőséges visszatérésem ideje, amikor szám leheletével elpusztítom a gonoszt és mindenkit megítélek a számból kijövő kétélű karddal. A kard az Ige, Atyám tanítása, amit lehoztam a Földre. Ez az egyetlen mérce: az Evangélium és benne a főparancs, a szeretet. Arra lettetek teremtve, hogy vágyakozzatok a szeretetre és csak akkor legyetek boldogok, ha ti is szerettek.

A nagy megmérettetés, a világ megtisztítása már elkezdődött. Mindazok, akik az embereknek akarnak megfelelni, holott a lelkiismeretük jelzi, hogy rossz úton járnak, el fognak veszni. Nagyon sokan fognak áldozatul esni, de akik mindhalálig kitartanak, legyenek akár majd vértanúk is, örökké ragyogni fognak Országomban, miként a Nap.

Gyermekeim! Undorodom minden bűntől, amit a Földön látok. Én soha nem azonosulok sem a bűnnel, sem a bűnössel. A bűnös lelket meg akarom menteni, ezért gyakran indítom a szent cselekményekre. Elé hozok embereket, akik által figyelmeztetem, de ha sorozatosan nemet mond hívásomra, akkor magára hagyom és kiszolgáltatom annak, akit választott. Sajnos nagyon sok ilyen ember van a világon. Imádkozzatok a bűnösökért! A sátán most még több lelket akar a kárhozatra taszítani, mint valaha a világtörténelem folyamán, de imáitokra sok kegyelmet adok.

Kicsinyeim! Tartsatok ki mindhalálig Mellettem, mert Én vagyok az örök győztes, az egyedüli győztes, mert kereszthalálommal és feltámadásommal legyőztem a világ fejedelmét. Győzelmem örök győzelem, és aki mindvégig kitart Mellettem, azt trónomra ültetem és uralkodni fog Velem mindörökké. 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 67
Tegnapi: 123
Heti: 335
Havi: 2 205
Össz.: 480 343

Látogatottság növelés
Oldal: Mária Julianna által kapott üzenetek frissítve
"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42 - © 2008 - 2024 - azidokvege.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat